Szilárda
0 °C
6 °C

Shakespeare átvert Gyurcsány királya

2009.03.29. 11:51 Módosítva: 2009-03-29 14:22:50
Nincs aktuálisabb előadás jelenleg a Lear királynál Magyarországon. Shakespeare drámájában a nagy államvezető lemond a lányai javára, hogy az államnak jobban menjen a dolga, értik. Lear a politikust a háttérbe, az apát az előtérbe csúsztatja finoman, hogy ráébredjen, a saját lányaiban sem bízhat, mert ők a legveszélyesebbek és legszemetebbek. A Budapesti Tavaszi Fesztivál fontos előadást hozott el.

es orosz sztárrendező,

A Nemzetiben a Legendás, a Híres, a Fantasztikus, a Galaktikus és egyben Zseniálisan Csodálatos orosz Sztárrendező, Lev Dogyin rendezésében mutatták be a Lear királyt, a szentpétervári Malij Tyeatr vendégjátékát. Legalábbis az előadás előtt csak és kizárólag ilyen hangokat lehetett hallani, sőt Máté Gábor az egész színész osztályát elhozta az előadásra tanulni, ott ültek a lépcsőkön a párnákon.

A Sztanyiszlavszkij-módszerrel dolgozó Dogyinnak összesen két vállalható szerzője van, Csehov és Shakespeare, így saját életművét is e szerint osztotta fel. Korábban főleg Csehovot rendezett, de 2007-ben jött saját shakespeare-i fordulata, és két és fél éves próbafolyamat után, miután minden lelki rezdülést és tekintetet átbeszéltek, bemutatta saját Lear-értelmezését.

Csupasz színpad, a fekete és a fehér dominál, oldalt egy bohóc játszik a zongorán, a színészek mintha az utcáról jöttek volna be, a hercegeken szélkabát, a király a hajléktalanszálló fürdőjéből lépett ki, a hercegnők angyalszerű fehér ruhában. Nagyon visszafogott, nem magamutogató, pedig itt lehetne kosztümökkel játszani, vagy mint a III.Richárdban, autós üldözéseket a színpadra vinni. Mert Shakespeare nagy és látványos, de akkor ugye nem látszik a lényeg. Kinek mi.

Az erős királyból nem látszik semmi, rögtön egy megviselt, összetört emberrel szembesülünk, és hiába a rengeteg kiabálás és siránkozás, a Leart alakító Pjotr Szemak jó. Az oroszok a visítozás mellett nagyon erősek tekintetben, azt meg kell hagyni, bár az előadás közben sem éreztem, hogy itt valami egészen különleges dolgot látok, mert annyira sok volt a rossz értelemben vett teatralitás.

Dogyin a Lear királyból egy öreg apa végtelen elmagányosodását és csalódását olvassa ki, egy elhagyott férfiét, aki felteszi részben értelmetlen kérdését három lányának, hogy ki mennyire szereti, most mondja valaki, hogy nem a magyar miniszterelnökről szól a darab. Az egyik bemondja, mint ide Lacháza, a másik ehhez hozzáad még kettőt, így közöttük osztja fel az országot Lear. A legkisebb lány semmi különöset nem mond, csakhogy szereti, őt ki is tagadja Lear. Szavakra kell váltani az érzelmeket.

A királydráma helyett egy apadrámát látunk, amiben a magányos öreg az élet végjátékába kerül, a fiatalok hülyének nézik, és szarnak mindenféle leélt életre, tudásra, hagyományra, tiszteletre, így nem különbözik Lear bármelyik idős bácsitól, akiket teljesen elhagy a családja, és így csak a tv marad neki. Embertelen kapcsolatokkal nem lehet királyságot építeni.

Ki az a Lev Dogyin?

Hazájában és külföldön a modern orosz színházi élet legismertebb rendezője. 1944-ben, Szibériában született. Néhány amatőr rendezéssel a háta mögött, tizenhét éves korában beiratkozott az Szentpétervári Színházi Intézetbe, ahol Sztaniszlavszki volt tanítványa, Boris Zon lett a mestere. Öt évvel később rendezőként diplomázott. Kezdetben vendégrendezőként dolgozott a szentpétervári Bolsoj Színházban, és a Moszkvai Művészeti Színháznál. 1974-ben dolgozott először a Malijban mint vendégrendező, 1983-ban a színház művészeti igazgatója lett. Emellett továbbra is tanított a Szentpétervári Színházi Intézetben. Kimagasló rendezői és pedagógiai munkásságáért 1999-ben Európa-díjjal tüntették ki, 2005-ben a Thália Színházban átvette a Pro Cultura Hungarica díjat. (Forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál)