Nem kell labor az ember vizsgálatához

Az 1943-ban született, utóbbi évek egyik legfontosabb, Booker-díjas orosz írónőjének már az élete is olyan, mint könyvei: genetikusként dolgozott a szovjet tudományos akadémián, míg szamizdatok terjesztéséért ki nem rúgták. Az ulickajai szomorú női sorstól az írás segítségével tért le. Neki mindegy, hogy orvosként vagy íróként foglalkozik az emberrel, mindig nagyon érzékenyen teszi. „Az egész érdeklődésem a Kukockijban benne van. Nem kell laboratórium nekem, hogy az emberrel foglalkozzam, elég egy számítógép hozzá. Nem sajnálom, hogy vége szakadt annak a pályának. Ha még egyszer választhatnék, akkor megint a biológiát választanám, mert döbbenetes dolog ez." (Részletes életrajz itt>>)

Az írónő regényeiben mindig központi szerepet kapnak orvosi és ezzel játó etikai kérdések. A Vidám temetésben egy haldokló orosz emigránst próbálnak megkeresztelni, miközben eutanáziát követnének el legszívesebben. Az egyik legjobb regényében, a Kukockij esetiben pedig az orvos elhajtja a magzatokat, amiket valóban elriasztó leírásokkal ábrázol Ulickaja.

Nőként bekerülni az orosz irodalomba, nem könnyű, sőt nehéz. Eleve nőként nehéz Oroszországban boldogulni, erről szólnak a regényei is. „1921-ben még nehezebb volt írni, amikor akkora írók és irodalom álltak az ember mögött. Ekkor mondta Majakovszkij, hogy az egész addigi irodalomra egy hatalmas pofont kell mérni, mert ezzel a teherrel valóban nehéz együttélni. Inkább zavar, mint segít engem, de mindenképpen nagyon nehéz, mert aki ír a világon, az legalább egy orosz író regényét olvasta".

Az orosz írók az egész világon nagyon népszerűek, mintha ők úgy hordoznák az íráskészséget. Ulickja szerint „Pelevin és Szorokin nagyon különböznek egymástól. Pelevin a keleti tradíciókat fordítja oroszra, ami iránt nagy az érdeklődés, és Oroszországban ez jelenleg nagyon népszerű, a férjem és a fiaim is nagyon érdeklődnek a keleti kultúrák, és így Pelevin iránt is. Szorokin elég távol áll tőlem, mert őt a probléma érdekli és nem az ember. Én szeretek az emberrel foglalkozni. Minél rövidebbet ír, annál jobban tetszik nekem".

Ulickaja most hosszú regényt írt. A Magvetőnél megjelent Daniel Stein, tolmács hasonlóan Ljudmilla Ulickajához kultúrák, vallások és emberek között fordít, hogy elősegítse a megértést. „A Daniel Stein, tolmácsról azt hittem, senkit nem fog érdekelni, de végül óriási siker lett Oroszországban, és lefordították egy csomó nyelvre." A Daniel Stein egy valóságos hős, aki az emszki gettóból szabadított ki zsidókat. A zsidó katolikus pap a Gestapóhoz került tolmácsnak, így nemcsak nyelvi, hanem vallási, kulturális és emberi kapcsolatokat fordított. "A zsidókérdéssel már épp eleget foglalkoztam, most már más érdekel." A hatalmas információs anyagot megmozgató regény különböző szempontokból járja körbe a zsidóság, a katolicizmus, Izrael történetét, miközben fontos emberi történetekkel ismerteti meg az olvasókat.

Regényei középpontjában mindig súlyos problémákkal küzdő nőalakokat találunk, akik a tudományért és a művészetért rajongó férfiak mellett igyekeznek megtalálni önmagukat. Az ezzel járó harcok szomorú sorsokat mutatnak, nehéz azonosulnia az olvasónak velük.

„Decemberben Indiában, Goán voltunk, ezért a férjem például azóta indiai témákat fest, úgyhogy várom, mikkel lesz tele a lakás, ha Budapestről haza megyek." Munka és pihenés nem válik szét nála, ahogy témája, Oroszország is mindig ugyanaz marad: „Az ország hetvenes évekbeli helyzetéről írok most, ami a legszomorúbb téma. Nagyon érdekes volt a hatvanas évek Sztálin halála után, mert az emberek egy pillanatra megérezték a szabadságot, de rögtön eltekerték a nyakukat. Ennek a szabadságnak a megírása érdekel a legjobban most".

Az interjú során végig jókedvű írónő egyszer komorult el, amikor a jelenlegi orosz helyzetről kérdezgettük: „Mostanában nagyon rosszul érzem magam Moszkvában, ahol az egész életemet éltem, mert szociális munkával foglalkozom, sokat járok gyerek- és idősek otthonába. Azt vettem észre, hogy egy országot az határoz meg, hogy az alsóbb rétegek hogyan élnek. Ez Oroszországban jelenleg nagyon rossz."

Egy felmérés szerint 1970-ben az orosz családok 80 százaléka olvasott a gyerekének, ma ez a szám hét százalék. Pedig az orosz irodalom talán az egyik legerősebb hagyományokkal rendelkezik. Ulickaja szerint nem az irodalom változott: „az olvasás szerepe változott meg a családokban, valószínűleg Magyarországon is hasonló adat jönne ki. Nagyon érdekes eset, ha egy családban nem olvasnak a gyereknek, de az magától el kezd olvasni."

Köszönjük Venekei Linda remek tolmácsolását.