Gyöngyi
9 °C
9 °C

Az Akt naptártól mutatja be a magyar grafikát az Irokéz

2009.05.26. 12:17 Módosítva: 2009-05-26 12:17:06
A szombathelyi Irokéz galéria az elmúlt húsz év legjelentősebb magyar grafikai munkáit mutatja be Papíralap című, június 5-ig látható kiállításán.

„Némely jel arra mutat, hogy a rajz iránt ismét érdeklődni kezdenek az emberek. Nemcsak a nemes grafika lett végre hosszú idő óta ismét népszerűvé, hanem a közvetlen rajz is" - Lyka Károly művészettörténész ezen gondolatait 1903-ban vetette papírra. A papíralapú művek tekintélye ebben az időben alapozódott meg. Maga a fogalomhasználat is ekkor rögzült: a grafika átfogó kifejezés, mely magában foglal minden papírra készült művet, beleértve az egyedi rajzot, a sokszorosított és az alkalmazott grafikát is.

Lyka száz évvel ezelőtt megfogalmazott szavai ma újra aktuálisnak tűnnek, hiszen a hazai grafikai művészetben ismét erőteljes fellendülés figyelhető meg. Az Irokéz galéria tárlata is erre a jelenségre szeretne rámutatni. A kiállítás történeti megközelítésben vizsgálja az elmúlt két évtized hazai rajz- és sokszorosított grafikai művészetének legfőbb törekvéseit, miközben alapvető művészettörténeti kérdéseket szeretne felvetni: mit jelent ma a rajz és a nyomat, mi a szerepük, hol helyezkednek el a képzőművészeti hierarchiában a papíralapú művek, hogyan gondolkodunk ezen műalkotásokról?

A Hejettes Szomlyazók kezdték

A művészi sokszorosított grafikának és a rajzolásnak több jelentős korszaka volt a 20. század történetében mind külföldön, mind hazánkban egyaránt, noha sokáig a festészet árnyékaként (vázlatként, tanulmányként, illusztrációként) tartották számon ezeket a műfajokat. A magyar grafikai művészet történetében Kondor Béla grafikai munkásságát tekinti a művészettörténet-írás korszakválasztónak. Kondort követően fellépett egy generáció (Major János, Maurer Dóra, Lakner László, Baranyay András, Pásztor Gábor, Hajas Tibor), amely a rajzról és a művészi sokszorosított grafikáról való gondolkodást teljes mértékben átértékelte. Ennek az új szemléletmódnak megfelelően az 1960-as évek közepétől szűk két évtizeden át a magyar grafikai művészet volt a legelőremutatóbb a képzőművészeti műfajok között Magyarországon. Az ebben az időben készült rajzok és nyomatok olyan sajátosságokkal, egyedi hangvétellel, s haladó szemlélettel rendelkeztek, melyek korábban nem voltak tetten érhetőek és kimutathatóak. A nyolcvanas évek elejére kifulladt ez a progresszív lendület, s a grafika kimerült a könyvillusztrálásban.

A szombathelyi Irokéz galéria tárlatának kiindulópontja: 1987. Ebben az évben a Hejettes Szomlyazók képzőművészeti csoport kapta meg a Stúdió-kiállítás nagydíját Akt naptár című munkájáért. Ezen mű egyszerre volt rajz, nyomat, festészet, kollázs és nagyszabású installáció. Ezt az alapvetően rajzalapú műnek odaítélt díjat mindenképpen újabb korszakválasztónak lehet tekinteni a magyar grafika történetében.

A nyolcvanas évek végére felnőtt egy újabb generáció, amely a rajz és a művészi sokszorosított grafika műfaját választotta kifejezőeszközéül. Mind tematikailag, mind technikailag számos újítás figyelhető meg az elmúlt két évtized rajz- és sokszorosított grafikai művészetében. A hozzávetőleg két nemzedék művészetét felölelő, tematikai csoportokba rendezett tárlat egyszerre kívánja bemutatni ezeket, az elmúlt két évtizedben felmerülő rajzos, illetve nyomtatott grafikai jelenségeket, újításokat, a generációk közötti párhuzamokat, az előképeket és a hatásokat.

Rossz rajzoktól a konceptig

Az elmúlt két évtized papíralapú művészetében megfigyelhető irányvonalak öt témakör köré csoportosíthatóak: a pillanat megragadásának kérdése, narratív művek, „rossz rajzok", struktúrák, koncept művek.


Az első csoportba azok a munkák tartoznak, amelyek a rajz legalapvetőbb sajátosságaira – spontaneitás, gyorsaság, intimitás – épülnek. A pillanat, a látvány azonnali megragadása (Ádám Zoltán, Nemes Csaba, Várnai Gyula, Szabó Ábel), valamint egy-egy érzés, gondolatiság vizuális formában való közvetlen rögzítése (Szűcs Attila) jelentik a kiindulást ezeknél a műveknél.

A második csoportot olyan munkák képezik, amelyek a mindennapi élet eseményeivel, a személyes szféra kérdéseivel foglalkoznak. Naplószerű történetmesélés (Szarka Péter, Tarr Hajnalka), story board jellegű narratív sorozatok (Nemes Csaba–Szépfalvi Ágnes), az embert körülvevő mikro és makro jelenségek (Szabó Eszter, Navratil Judit, Magyarósi Éva, Lóránt Anikó), s a múlt, az emlékek megragadása és visszaadása (Csáky Marianne, Koralevics Rita, Korcsmár Eszter) jelennek meg a papíron.

A harmadik tematikus csoportba az ún. „rossz rajzok" kerültek. A „műfaj" megjelenése beemelte a gyerekrajzok finom, őszinte, érzékeny világát, a firkák zűrzavarát, s az ikonszerű, „puszta" tárgyábrázolás erejét a grafikai nyelvbe, s egyben rávilágított a hordozó (a papír) textúrájának jelentőségére: a gyűrődések, a ráncok minden esetben a művek lényegi részét képezik. (Roskó Gábor, Fischer Judit, Szörényi Beatrix, Vécsei Júlia, Ferenczi Róbert).

A negyedik csoportba olyan rajzok és sokszorosított grafikák kerültek, amelyek a sík és a tér, a rész és az egész viszonyával, a térképzéssel, a rendszerekben, rétegekben és struktúrákban való gondolkodás kérdéseivel foglalkoznak (Szíj Kamilla, Tibor Zsolt, Fodor János, Varga Ferenc, Vécsei Júlia, Tarr Hajnalka, Háy Ágnes, Horváth Tibor). Ezek a munkák kilépnek a papír adta keretből, egy tágabb dimenziót vesznek kiindulópontnak.

Végül az ötödik csoportban konceptuális rajzok és nyomatok kaptak helyet (St. Auby Tamás, Hejettes Szomlyazók, Mécs Miklós, Vécsei Júlia, Medve András, Ferenczi Róbert). Ideák jelennek meg a papíron feliratok, szövegek kíséretében, melyek olykor önmagukban jelentik magát a műalkotást. Hiszen, ahogy Joseph Beuys fogalmazott erről: „az írás is, például, rajzolás..."

A kiállítás hatodik csoportját azok az ofszet- és szitanyomatok képezik, amelyek a Magyar Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményéből érkeztek a tárlatra. Ezek a kor két meghatározó jelentőséggel bíró grafikai műhelyében, Makón és Vácott, készültek (Gémes Péter, Pinczehelyi Sándor, Swierkiewicz Róbert, Szikora Tamás, Gerhes Gábor, Koronczi Endre, Kótai Tamás).

Az elmúlt két évtized rajzművészetének és sokszorosított grafikájának a medre tehát a pillanat leképezésétől a konceptig, a kis papírtól az óriás méretű installációkig, a ceruzarajzoktól a fotórajzokig és a kollázsokig, valamint a szitanyomatoktól a cianotípiákig tart.

A probléma- és kérdésfelvetésnek szánt tárlat nem titkolt célja, hogy felhívja mind a szakma, mind a közönség figyelmet a korszak rajz- és grafikai művészetének izgalmas, kiemelkedő, egyben egyedülálló alkotásaira, s remélhetőleg a téma tudományos feldolgozására, átfogó művészettörténeti összefüggés-rendszerben való elhelyezésére sem kell már sokat várnunk.

A kiállításon résztvevő művészek:

Ádám Zoltán, Csáky Marianne, Ferenczi Róbert, Fischer Judit, Fodor János, Gémes Péter, Gerhes Gábor, Háy Ágnes, Hejettes Szomlyazók, Horváth Tibor, Koralevics Rita, Korcsmár Eszter, Koronczi Endre, Kótai Tamás, Lóránt Anikó, Magyarósi Éva, Mécs Miklós, Medve András, Navratil Judit, Nemes Csaba, Pinczehelyi Sándor, Roskó Gábor, St. Auby Tamás, Swierkiewicz Róbert, Szabó Ábel, Szabó Eszter, Szarka Péter, Szépfalvi Ágnes, Szíj Kamilla, Szikora Tamás, Szörényi Beatrix, Szűcs Attila, Tarr Hajnalka, Tibor Zsolt, Varga Ferenc, Várnai Gyula, Vécsei Júlia

A kiállítás kurátora Bódi Kinga.