Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMi volt Horthy Miklós kedvenc süteménye?
További Klassz cikkek
A politika a háttérben, a konyhában zajlik, a zselatin és a kávészemek között, ahol Horthy Miklós felesége, Purgly Magdolna tartott rendet, és akinek receptkönyvét most a Krisztina Antikvárium aukcióján lehet megszerezni november 7-én, szombaton, 140 ezres kikiáltási áron. Akkora érték ez, hogy rögtön védetté nyilvánították. Megnéztük.
Lehet, hogy csokoládékenyérért üzent Horthy, miután bevonult Kassára, mert a kormányzóné szerint az kitűnő, és ezt mérvadó véleménynek lehet tartani. Ha már egyszer sem jegyzi fel külön Miklós kedvenceit, nincs jelölés fehér lóval vagy csatahajóval, se Horthy-torta.
In nomine Dei Horthyné Purgly Magdolna, Pola, 1910. február 1. - olvashatjuk a füzet elején a gyűjtés kezdetét. Első receptnek mindjárt egy párizsi szelet leírása szerepel (megjegyzés: finom), amiben az irányelv elsősorban a sok baracklekvár, illetve a sütemény felvágása. A 308., vagyis utolsó recept a rácsos kenyér volt, betelt a füzet.
Orbán Viktornak nincs programja, de van felesége, akinek van receptkönyve, tehát megtaláltuk a párhuzamot a baloldal által harsogott rémuralom eljövetele és a Horthy-korszak között. Vegyük már észre, miért pont most került elő véletlenül ez a kis füzet. Mindkét asszony szívesen főz és süt, bár előbbi elsősorban a magyaros ételekre, nem a süteményekre koncentrált. Hol van ilyenkor Dobrev Klára receptkönyve, tesszük fel a kérdést. Álljanak elő vele, nyílt választásokat akarunk.
Érthetetlen, hogy a történelem- és politikatudomány miért nem az étkezéskutatás felől vizsgálja akár Horthy Miklós, akár Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc munkásságát. Bizton állítható, a politikai elemzők remek várakozásainak tudományos alapokat adna, ha levezetnék a Magdolna-féle csokoládéfagylaltból a Gellért Szállóhoz történt legendás bevonulást. Ki meri állítani, hogy a 4 tojásból, fél liter tejszínből, 250 gramm cukorból és 160 gramm reszelt csokoládéból készült, tűzön főtt fagylaltnak nincs köze semmihez? Magdolna és talán a férje is kedvelte a különböző habokat, krémeket, édesszájúak voltak, kávéból, mogyoróból, eperből és vaníliából is készítették a nyalánkságokat.
Purgly Magdolna szépen és olvashatóan írt, nem kapkodott a receptekkel, mert nincsenek javítások vagy rontások, legalábbis nem annyi mint a hasonló családi könyvekben szokott lenni. A 308 recept főleg édesség, felfújtak, teasütemények, torták, édes kocsonyák. A földieper-kocsonyához például hét lemez zselatint vízbe áztattak, forró vízben feloldották, úgy öntötték rá a friss "nedvdús" eperre, később az egészre fél liter keményre vert tejszínt adtak (6-8 személyre). A receptek mellé ceruzával különböző számokat írtak, a tipp szerint talán az étel ára lehetett, de ezt nem tudták megerősíteni.
A házi receptkönyvek titka a folyamatos újraírás, kicsit több csoki, kevesebb vaj, de itt ilyen változtatások nincsenek, kipróbált receptek ezek, csak néhányat húzott ki utólag a kormányzóné, például az almatortát vagy a barna linzi tortát. A sütemények között különbséget tett azzal, hogy megjelölte, melyik finom, melyik kitűnő, melyik nagyon finom, sok mellé semmit nem írt. Itt rend van a tojásos puncs, a márvány kalács, a kapucinus csemege, a krémes lepény és a Brigitte szelet között.
A bundás kenyér lesz az az étel, amin a világnézetet, Trianont és mindent le lehet mérni, mert az házanként változik, sósan vagy édesen, és ha sósan, akkor hogyan. A Kormányzónétól Gordon Ramsayt is beárnyékoló mikrogasztronómiát megújító receptet nem vártam, de kaptam, íme: 25-30 dkg lisztet, öt tojást, 12 dkg cukrot borral összekeverünk, "mint aminő a palacsinta tészta", a zsömlyéket szeletekre vágjuk, a tésztába mártogatjuk, a kisütés után fahéjas cukorral meghintjük és tálaljuk.
510 kikiáltási tárgy
Az aukción egymillió forintért kiáltják ki a negyven szovjet űrhajós arcképét, rövid életrajzát és autográf aláírását tartalmazó albumot, amit egy Szovjetunióban dolgozó magyar gyűjtött, és ami tartalmazza a repülések alkalmából kiadott szovjet postabélyegeket, első napi bélyegzős borítékokat, ugyancsak az űrhajósok aláírásával. A szovjet űrhajózás története az albumban időrendi sorrendben 1961. április 12-től, Gagarin repülésétől Kovalenko és társai 1981-es űrutazásáig van dokumentálva.
Demetrie Kantemir oszmán birodalom történetéről írt könyvének 1745-ös, első német nyelvű kiadásának egy példányára 360 ezer forintért lehet licitálni. Kantemir 15 évesen túszként került a török udvarba, apja, a moldvai fejedelem hűségét biztosítandó. Itt tanult meg törökül, arabul, perzsául, franciául, németül és olaszul. Apja halála után moldvai fejedelemmé választották, de mivel csatlakozott Nagy Péter törökellenes hadjáratához, menekülnie kellett. 1711-től haláláig a cári udvarban élt. Itt írta meg latinul az oszmán birodalom történetét, amelyet 1734-35-ben angolul, majd 1743-ban franciául is megjelentettek.
A statisztikákért rajongóknak lehet érdekes az a kilenckötetes munka, ami Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor címmel jelent meg 1896-ban. L eírták benne, hogy a magyar birodalom 322 302 négyszögkiométer, amivel Poroszország mögött a hetedik legnagyobbak voltunk Európában.
Százezerért lehet elkezdeni licitálni a legfontosabb Bonfini-mű, a Rerum Ungaricarum decades (A magyar történelem tizedei) 1606-os, harmadik kiadására.
A nyelvújítási harc jelképévé vált vita két legfontosabb darabja egy kötetben megjelent, 60 ezerért kezdik a licitet. Ez Kölcsey Ferenc és Szemere Pál Felelet a mondolatra néhai Bohógyi Gedeon úrnak, valamint Somogyi Gedeon ehhez kötődő Mondolat című műve.