Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMElhunyt Ágai Karola operaénekes
83 éves korában elhunyt Ágai Karola, a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Temetéséről később intézkednek, az operaénekest az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti.
Tanulmányait magánúton Révhegyi Ferencné irányításával végezte, pályafutását 1952-ben a SZOT, majd a Magyar Rádió énekkarában kezdte. 1953–1955-ben a Magyar Rádió énekkarának, 1955-től 1957-ig a Honvéd Művészegyüttesének volt a szólistája. A Magyar Állami Operaházban 1955-ben Mozart A varázsfuvola című operájában az Éj királynője szerepében debütált. 1957-ben lett a Magyar Állami Operaház magánénekese, hamarosan vezető koloratúrszopránja.
Alakításait virtuóz koloratúrtechnika és kitűnő színészi készség jellemezte. Hazai és külföldi produkciói után szuperlatívuszokban bővelkedő kritikákat kapott. A Magyar Állami Operaház magánénekese és örökös tagja, aki sikerrel szerepelt a világ nagy operaszínpadain is, a Wexford Operafesztiválon, a New York-i Metropolitanben, vagy a moszkvai Nagy Színházban, a bécsi Volksoperben és a hamburgi Operaházban.
1992-ben lett a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Ágai Karola a barokk kortól a XX. századig terjedő időszak dalirodalmának remekműveit férjével, Szendrey-Karper László gitárművésszel együtt sikerrel tolmácsolta itthon és a nagyvilágban.