Új Shakespeare-darabot fedeztek fel

2010. március 16., kedd 13:57

William Shakespeare két darabot is írt egy bizonyos John Fletcher nevű kortársával.

Mégis Shakespeare írta a Double Falsehood című darabot, jelentették be brit tudósok. A színdarabot 300 éve egyszer már a neves drámaírónak tulajdonították, de az akkori szakemberek nem voltak olyan bátrak, mint a maiak, és végül visszavonták megállapításukat. A színdarab John Fletcher neve alatt futott.

Egy színházigazgató, bizonyos Lewis Theobald színpadra vitte a drámát a 18. században, szerzőként Shakespeare-t is feltüntetve, de az akkori emberek hazugsággal vádolták meg. A 21. századra azonban megérett az idő arra, hogy megállapítsák: a mű nagy része a híres íróhoz fűződik. Sőt, úgy vélik, a darab csak egy része egy nagyobb, a Don Quijote történetén alapuló ciklusnak.

"Azt hiszem, Shakespeare stílusa érezhető az első és a második fejezetben, és a harmadik fejezet első két színében" - nyilatkozta a BBC-nek Brean Hammond, a Nottingham University professzora, aki szerint a kor műveinek legalább felét többen írták. A szakértők korábban már megegyeztek arról, hogy Shakespeare karrierje végén két művet is Fletcherrel együtt írt: a VIII. Henriket és a Két nemes rokont.

A most Shakespeare-esített Double Falsehood nem sokkal a Don Quijote 1612-es angolra fordítása után íródott, és egy évvel később, 1613-ban mutatták be.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!