Hogyan lehet szeretni egy gárdistát?

Nem szeretve lenni, pokoli kín. Ha egy nap felébredünk és egy kevésbé szimpatikus, de jólelkű vörös-fehér sálas lány fekete bakancsának hangjára éljük életünk, meg fogunk lepődni, mert nem tudjuk, hogy jutottunk idáig. Az egyetlen társadalmi problémákra és kérdésekre érzékeny alkotónk, Pintér Béla felteszi a kérdést: hogyan lett jobbikos leszbikus a rothadó fogú intézetis lányból, és mi köze ennek az örökbe fogadás intézményéhez, illetve a cigánylánnal lelépő apához. Összetett kérdés, előadásnyi válasz.

1. Senki nem szeret senkit.

2. A magyar társadalomban csak egymást lenézni vagyunk képesek.

3. Szar a helyzet, nehéz megélni, magától értetődik, hogy mindenki a saját igazát követeli, illetve egy csoportot, ahol lehet valaki.

Pintér Béla nem színházat csinál, hanem nyelvet keres, amivel elmondhatja fura, sötét történeteit. Egymást megerőszakoló családtagok, aberrált szomszédok és átvert gyerekek vannak ezekben, akik egy ideig próbálkoznak és reménykednek, de valamilyen formában rendre elbuknak. A magyar néplélek balladai hagyományát viszi tovább, könyörtelen, cinikus rendező Pintér, aki még kísérletet sem tett arra, hogy kijönnön a Budpesti Műszaki Egyetem kis színpadáról, a Szkénéből. Már ettől különleges társulat ez: tényleg csak a legvadabbak járnak az előadásaira.

PB darabjairól egyet kell tudni: mindegyik ugyanolyan, de legalábbis hasonló, az egész egy nagy kísérletezés. Mindig van ének, erőszak, absztrakció és önkritika, valamint rengeteg társadalmi kérdés, ami nemcsak a kulturális életben nem jelenik meg, a közbeszédben sem. A társulat rendkívül karakteres színészekből áll, Szalontay Tünde messze a legjobb, de itt játszik az utóbbi évek felfedezettje, Thúróczy Szabolcs is.

A Szutyokot az országgyűlési választásokhoz közel mutatták be, tragikus hőse a Szutyok gúnynevű lány és az őt örökbe fogadó falusi család. A darab eleje kegyetlenül indul, az örökbefogadás reménytelenségével és az istenként megjelenő orvossal (Pintér Béla Szabadság-szobor típusú játékával), aki meghozza a döntést, és teljesen kipakolja a hirtelen magányossá váló, nőiességét vesztő Szalontay Tündét. Az asszony mellett a férjet, Friedenthal Zoltánt a bizonytalanság vezeti, az egész darabban várjuk, hogy majd hirtelen megmutatja, milyen drámák és feszültségek történnek a lelkében, de megtartja magának.

Az intézetben kiválasztanak két gyereket: Szamosi Zsófi visszataszító és szeretetre méltó alakításában egy rothadó fogú, szeretethiányos lányt, meg egy cigánylányt (a szintén ügyes Enyedi Éva). Utóbbit szinte ajándékba adják, mert megválna tőle az állam. Pintér Béla olyan erősen és pontosan ábrázolja az egész rendszert, hogy érthetetlen, miért nem tudják az ennyire látható problémákat megoldani nagyban. A falusi beilleszkedésben és a kicsit értelmezhetetlen amatőrszínjátszós részen sok humorral túlesünk, hogy kiderüljön két dolog: 1. a cigányt felcsinálta a férj, 2. Szutyok ezt nem tudva feldolgozni gárdistává válik.

A darab megmagyarázza, miért lesz valaki gárdista: mert a cigányok átverik őket, konkrétan a kiscsajt jobban is szeretik. Feldolgozhatatlan, hogy ő a normális, a nem cigány, és mégis a cigányt szeretik, ez előhozza a gyűlöletet és a többségi érzést. Vagyunk mi, magyarok, miénk az ország, minket szeressenek. A magándráma leginkább a színfalak mögött zajlik annak ellenére, hogy a darab a címét nevéről kapta, vagyis elvárható lenne, hogy igen fontos lelki folyamatairól tudjunk. A házaspár drámája előttünk zajlik, főleg Szalontay Tünde anya-alakjáé, aki előbb végtelen szomorúságba borul a gyermektelenség miatt, aztán meg is csalják a saját fogadott gyerekével. A balladai történet hőse ő, a sokszorosan meglopott anya.