Gép pusztítja a danbrownizált Pécset

Ritka, csendes, mégis nagyszerű kulturális ünnepe volt a pécsi Európa Kulturális Fővárosa projektnek a hétvégi majális. A Krétakör színházpedagógiai steampunk performansza mozgosította a bányászmúltat, a városlakókat és a színházat, hogy válaszoljon az EKF legfontosabb, még Takács József dolgozatában feltett kérdésre. Arrra, hogy mi a pécsi identitás most, illetve hogyan változott meg.

A Krétakör danbrownizált: fogott egy várost, hozzá történelmi adatokat, hogy izgalmas összeesküvést gyártson az uralkodó Gépről. A nyomozást szerencsére nem a Robert Langdont alakító Tom Hanksre bízták, hanem a nézőkre, akiknek tényleg néhány nyomból kellett összerakniuk a történetet. A háromnapos majális közepén 400 vendég masírozott és értetlenkedett azon, hogy gépek kelnek életre és rombolnak ártatlan lakókocsikat, hogy a falra vetítenek műszakirajz-szerű festményeket, és hogy a végén megszelidítik a Gépet.

Pécs, bánya, multikulturalizmus

Pécsbánya Pécshez tartozik, de az erdei úton megérkezve egy rejtett világ tárul fel a fák között. Ennek elsődleges szervezőtere a bánya volt, mert itt, a Mecsek oldalában található a sokáig fontos szénmedence. A városrészben a 19. században laktak a magyarok mellett cseh-morvák, tótok, bosnyákok, elképesztő sokszínűségben éltek. Az egyik központi alak az a Jaroslav Jicinsky volt, akit a Duna-gőzhajózási Társaság küldött 1912-ben Pécsre, hogy a bányákról fejlesztési tervet készítsen, majd 1930-ig ő vezette a munkálatokat. "Szimbolikus, hogy egy cseh-morva mérnököt hoznak ide, hogy csináljon egy magyar vállalatot. Jacinsky építette ki a távfűtést Pécsen, a munkások saját munkájukkal fűtöttek" - mondta nekünk az performansz rendezője, Schilling Árpád. Aki 15 millió forintból gazdálkodva valósította meg a háromnapos majálist, aminek első napja egy konferencia volt a város, a közösség és színház kapcsolatáról, és a vége a pécsbányai majális. (Mindent a pécsiek csináltak a díszlettől az előadásig, érdemes megnézni a fotókat.)

A Gép az ember ellen

A kettő közötti esemény egy színházi előadás volt a Gróf Széchenyi István aknában. A kőszínházból kimozdulva, igazi színészek nélkül, pécsieket bevonva meséltek el egy történetet az ipari műemlékként védett, elképesztő steampunk-díszletként is működő bányatelepen. A Jacinsky valós történetéből kiinduló fiktív történet főhőse annak az Utópia Kollégiumnak a létrehozója, aminek célja a transzhumán szerkezet, a Gép megalkotása. A baj az, hogy a Gép az ember ellen fordul, és az utódoknak kell megszelidíteniük. A szelidítésről szól a Krétakör darabja, amiben nem az előadás a fontos, hanem a közösségépítés, aminek keretében a várost, a történelmet és a színházat gyúrják egybe.

A Hungarofest az EKF keretén belül a helyi kezdeményezeséket is erősíteni akarta, bevonni a pécsieket, ha már az EKF elég sok területéből az eredeti koncepciótól eltérően ki lettek hagyva. A Krétakör a pécsi egyetem diákjainak segítségével kezdte feldolgozni a bányászmúltat, interjúkat készítettek, ebből is készült anyag. Korábban a a Fazekas Bálint és Szuhay Márton vezette Kulturális Labor Szociális Szövetkezet az Aknát akarta kulturális térré változtatni, nívódíjat is kaptak érte, mesélte Schilling. Itt jöttek ők a képbe, és az ő koncepciójukból kiindulva a bányatervezőjének karakterét formázták tervükbe.

Az említett nyomozás nem könnyű: a bányászzenekarral kísért nyitó jelenetnél megtudjuk az alapokat (Jacinsky, transzhumán gép, szelídítés), de utána fiatalok mondanak a kamerába kevésbé érdekes dolgokat arról, hogyan kellene működnie Pécsnek, hogyan az embereknek, hogyan a világnak. Cigányfiú reppelt, szemüveges fiú okoskodott, és volt egy lány, aki jól bevált Daft Punk-módszert használva saját testén mesélte el, milyen borzalmas a globális felmelegedés és az AIDS. A diákok, vagyis az Utópia Kollégium tagjai a videókon végül is a Gép okozta pusztításról beszélnek.

Mivel csak ezután léptünk be Alíz gépekkel és porral kirakott transzhumán csodaországába egy vörös függönnyel fedett lukon keresztül, így ezt a részt Schilling Árpád nélkül nem is tudtuk nagyon bekötni a történetünkbe. De ő elmondta, hogy már másfél hónappal ezelőtt elindult az a színházpedagógiai munka, ami ennek a majálisnak a lényege. A diákokat különböző feladatokon és pályázatokon válogatták ki, a várost és a múltat kellett kutatniuk, flashmobot szerveztek az Árkádban, Google-térképpel játszottak. A céljuk az volt, hogy miközben megismerik a város múltját, felfedjék Pécs jelenlegi problémáit. Sikerült is nekik, és a Gép megszelidítése valójában Pécs újraalkotása, és talán folytatódni fog valami hasonló munka a továbbiakban is.

A gonosz toposz

"A Gép megfigyelés alatt tart minket" - recseg a hangszórókból, miközben a lukon túl végre rendes, a Transformers-filmekből ismert, látványos akciójelenetet is láthattunk: előbb egy markoló kelt életre (a mindenben megbúvó Gép), hogy elpusztítsa a szimbolikus jelentésű lakókocsit, majd egy másik gép rúgott egy nagyott a városi társadalomba, füstölt-porzott a bányatelep, a közönség félt és örült, de már voltak elégedetlenkedő hangok. Elsősorban a performanszban szereplő diákok ismerősei jöttek el, akik nehezen rakták össze a nagyon jelképes eseményekből összeállított történetet. Se klasszikus történetvezetés, se színészek, a nézőknek nehéz dolga volt. Schilling bevallotta, gondolkodtak azon, hogy többet magyarázzanak el az előadásból, de ezt végül egy brosúrával megoldották. A rendező fontosnak tartja azt is, hogy a résztvevőkkel beszélni kezdenek majd az ismerősök, így alakul tovább a közösség.

A darab legjelentősebb része egy elképesztő csarnokban, egy indusztriális templomban játszódott, ahol megtörtént a Gép megszelídítése. Bár nem lehetett eldönteni, hogy a szelídítésnek örülnek, vagy a Gép hatalmát imádják, mert voltak fúvósok, ütősök, a kobakos gyerekek visszahelyezték a Gépet az eredeti helyére, villámokat szórtak a gépek. Az egész elképesztően látványos volt, mintha nem is a nézőknek, hanem a kameráknak készült volna az előadás (Canonokkal, steadycammel, ezernyi kamerával), a markolós jelenetből alig lehetett látni valamit, ahogy a csarnokban is sok minden rejtve maradt. A Krétakörnek egy dolog róható fel, az elbeszélést annyira redukálták, hogy a nézők alig értettek valamit, pedig ha közösséget építenek a város és a színház összekapcoslásával, akkor igenis ismerniük kell a nézőiket, hiába rakják össze utólag a dolgokat a szóróanyagok segítségével.

Mindezek ellenére a Krétakörnek látszólag sikerült elérnie azt, amit annak idején a pécsiek a civil pályázatukkal el akartak érni. A várost, a történelmet és a kultúrát úgy elgondolni, hogy miközben saját identitásváltozásuk után nyomoznak, megtöltsék valami új tartalommal a pécsiséget. Erről szól ugyanis az EKF-program.