Bud Spencer dilettánsnak tartja magát

2010. június 16., szerda 13:14

Először és ígérete szerint utoljára írt könyvet a nyolcvanéves Bud Spencer, aki magas szintet elérő dilettánsnak tartja magát. Könyvében elárulja, hogy a Budweiser és Spencer Tracy miatt vette fel a művésznevét, Terence Hill pedig még mindig a barátja.

Különben dühbe jövök címmel adta ki önéletrajzát a világhírű olasz filmszínész, Bud Spencer. "Életem első nyolcvan évét mondom el első és utolsó könyvemben" - mutatta be az Alberti kiadónál megjelent biográfiát a hazájában és az egész világon Bud Spencerként - vagy Piedoneként - ismert szerző, Carlo Pedersoli. A könyv a '73-ban Terence Hill-lel forgatott Különben dühbe jövünkről kapta a címét. A római sajtótájékoztatón elhangzott kérdésre, hogy voltaképpen minek is tartja magát, Pedersoli azt válaszolta, hogy mindennek, csak színésznek nem.

"Magas szintet elért dilettánsnak tartom magam. Nyolcvan év alatt dolgoztam kocsikereskedőként, útépítőként, úszóként. Voltam színész, énekes és repülőgép-pilóta is. Nem bántam meg semmit, és mindent még egyszer ugyanígy csinálnék" - összegezte pályafutását Pedersoli.
"Nem vágytam arra, hogy kamera elé álljak, de egyszer lovagolni tudó, angolul beszélő, szakállas színészt kerestek egy millió lírás fizetéssel" - emlékezett vissza a kezdetekre. Hasonlóan természetes volt számára az is, hogy országos úszóbajnokként 1950-ben az első olasz volt, aki 100 méter gyorson egy percnél jobb idővel teljesített. "Csak ma számít ostobának az, aki másodikként ér célba, akkor tényleg a részvétel számított" - idézte fel.

Élete felét Bud Spencerként élte le, több mint száz filmjének majdnem egy ötödét Terence Hillel (Mario Girottival) egy párban. Művésznevét 1967-ben vette föl, a két kedvenc, a Budweiser sör és Spencer Tracy után. "Nem iszom, de a sört szeretem. Tracy pedig a legjobb amerikai filmek sztárja volt" - indokolta meg a választást.

Ami pedig Terence Hillt illeti, ma is barátok. "Feleségével nálunk szokott spagettit enni. Mario gyakorlatias ember, én amolyan össze-vissza nápolyi vagyok. Ő színésznek született, én sokáig csak majomkodtam. Színész 2003-ban, az Ermanno Olmi rendezte A paravánok mögött dalolva filmmel lettem" - mondta el.

Az idén nyolcvanegy éves Piedone ma is népszerű. A nyári holtszezonban az olasz televízió-csatornákon századszor ismételt filmjeinek nézettsége még mindig 10 százalék feletti.

"Havonta 3-4 ezer levelet kapok a világ minden részéből. Marióval feltaláltuk a humoros western filmet anélkül, hogy tudtuk volna" - jegyezte meg.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Bud Spencer 80, de miben volt a legjobb? - 2009.10.31.
A Kincs, ami nincs volt a legjobb filmje, vagy a Nyomás, utána? Spencer–Hill top 10, klasszikus Bujtor-szinkronokkal. Szavazzon a kedvencére!

Comment:com

Élőben harapta a kutya szájon a műsorvezetőt
video platformvideo managementvideo solutionsvideo playerÁrtatlan reggeli beszélgetésnek indult Kyle Dyer számára a tévéműsor: az argentin dogot azért hívták meg a két vendéggel együtt, mert előző nap szerencsésen megmenekült.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

  • Tövispuszta
    Kepes András: Tövispuszta Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!