Jolán
0 °C
6 °C

Elárverezik az Elvis Presley boncolásánál használt eszközöket

2010.07.21. 13:12
Kalapács alá kerülnek az Elvis Presley boncolásánál és holtteste bebalzsamozásánál használt eszközök.

A Leslie Hindman Auctioneers nevű aukciósház közlése szerint a boncolásnál és a temetési előkészületeknél használt valamennyi eszköz megvásárolható lesz, így többek között az a John Doe feliratú lábujjcetli is, amely azután került az énekes lábára, hogy a halálát követő kórházi zűrzavarban az eredeti címke elveszett. (Az Egyesült Államokban név nélküli vagy ismeretlen személyek jelölésére használják a John Doe nevet.)

08

A lábujjcetli mellett gumikesztyűket, orvosi csipeszeket, valamint egy fésűt és egy szemkihúzó ceruzát is elárvereznek. Még Presley koporsójának számlája és az a vállfa is kalapács alá kerül, amelyen a sztár temetési ruhája lógott. A két csoportra osztott árverési tárgyak felbecsült összértéke 4-6, illetve 6-8 ezer dollár (0,89-1,34, illetve 1,34-1,78 millió forint).

Az eszközöket a Memphis Funeral Home egyik balzsamozója őrzi az 1977-es temetés óta. A chicagói árverést augusztus 12-én tartják, négy nappal a legendás énekes halálának 33. évfordulója előtt. Tavaly Elvis Presley egy hajfürtje 18 300 dollárért (4,08 millió forint) kelt el egy árverésen.