Jankovics Marcell nem akar forradalmat

2010. augusztus 3., kedd 17:43

Nem akarok forradalmat csinálni, az aránytalanságokat szeretném helyrehozni, mondta el Jankovics Marcell, az NKA hétfőn hivatalba lépett elnöke a Nemzeti Kulturális Alap épületében tartott sajtótájékoztatón.

Nem tervezik a magyar kultúra legfontosabb mecénás szervezetének megszüntetését, és ő sem ideiglenesen vállalta el ezt a tisztséget, árulta el a sajtótájékoztatón a Kossuth-díjas filmrendező, aki augusztus 1-jétől tölti be a az NKA elnöki tisztét.

Kinevezését dr. Réthelyi Miklóstól, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tárcavezetőjétől szerdán, 17 órakor veszi át. A rajzfilmrendező az első Fidesz-kormány idején 1998 és 2002 között már állt az NKA élén.

A sajtótájékoztatón elárulta, hogy az NKA kétmilliárdos zárolása miatt a Márai-könyvprogramot és a Felemelő évszázad-programot csak jövőre fogják folytatni. "A pályázati ritmust csak felborítja a zárolás, de nem szünteti meg" - fogalmazott a két program megszüntetéséről szóló hírekre reagálva.

Az aránytalanságok felszámolását említette fő céljául, ezekre példaként a nehezebb szociális helyzetű pályázók segítését, a vidék és a határon túli területek felkarolását, és a "gyermekkultúra fejlesztését" hozta. A szakmai kollégiumi rendszer mellett az összeférhetetlenségek kizárására is tesz javaslatot: a pályázatokban érintett kollégiumi tagok a miniszteri keretből kérhetnének támogatást.

Az NKA új vezetője kisebb szerkezeti átalakításokat is tervez: összhangban a több területet felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztériumának létrejöttével, az NKA is több ágazattal - például az ifjúsági és oktatási területtel - működne együtt, a kulturális alap nagyobb figyelmet szentel a műemlékvédelemnek, a régészet pedig a múzeumi szakmai kollégiumhoz kerülhet. Ahogy fogalmazott, a legfontosabb: a szemléletváltás, átcsoportosítás.

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés