Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Milliomos lett a nyolcéves mini Monet

2010.08.26. 11:55
Két éve kezdett rajzolni Kieron Williamson, akinek színkezelését emelik ki. Élete második kiállításán 14 perc alatt ment el 16 képe. Idén júniusban fél óra alatt 150 ezer fontot keresett.

Anglia legtöbbet emlegetett fiatal művésze egy alig több mint nyolcéves kisfiú, Kieron Williamson, akinek minden egyes akvarelljéért tolonganak a reménybeli vásárlók. A szigetország sajtójában "mini Monet"-ként is emlegetett, Norfolk grófság Holt nevű kisvárosában élő gyerekről rajongói elragadtatottan vallják, hogy kivételes tehetséggel bánik a színekkel, és kezeli a perspektívát.

Élete második, tavaly rendezett kiállításán 16 képe 14 perc alatt kelt el 18 200 fontért, idén júliusban pedig csak fél óra kellett ahhoz, hogy 33 műve vevőre találjon, összesen 150 ezer fontért (több mint 52 millió forintért). Voltak, akik az Egyesült Államokból érkezve egész éjszakát vártak a galéria előtt, hogy időben bejussanak, és háromezren iratkoztak fel azoknak a listájára, akik impresszionisztikus tájképeire várnak.

Kieronnak névjegye és saját internetes oldala van, de képei az ifjú festőt felkaroló galéria honlapján is megtekinthetők.  Szülei, Keith és Michelle Williamson egyszerre zavartak, büszkék és nyugtalanok fiuk tehetsége, de leginkább annak hatása miatt.

Kieron átlagos kisfiú volt, és szülei igencsak meglepődtek, amikor két évvel ezelőtt egy cornwalli vakáció idején ceruzákat és papírt kért. A meglepődés hamarosan döbbenetté változott, mert a gyerek felnőttet megszégyenítő színvonalon egy kikötőben álló hajót rajzolt. Fejlődése attól kezdve nagyon gyors volt, hamar eljutott az otthonukhoz közeli norfolki vidéket ábrázoló tájképekig.

"Keith és én nem festünk, így nehéz volt megérteni, mi megy végbe benne - magyarázta Michell Williamson, a táplálkozásterapeuta mama. - Nem értjük. Nem tudjuk, honnan származik ez a képesség, de nem lehet eltéríteni attól, amit akar. Ha az ember gyerekének ilyen adottsága, tehetsége van, támogatni kell.

Kieron nyugodt, kiegyensúlyozott kissrác, nem látszik védőbúra alatt tartott csodagyereknek. Szereti a focit, védőként játszik az iskolai csapatban, és ha jó az idő, nagy kedvvel fürdik az Északi-tengerben. A festésről hol felnőtt módjára, hol gyerekesen beszél. Szakavatottan tárgyal színválasztásról, fény és árnyék kölcsönhatásáról, majd a korához talán jobban illő stílusban elmondja az egyik képéről, hogy akkor készült, amikor Holkhamből hazatértek, és nem tudtak halat és sült krumplit venni, mert rettentő hosszú sor állt a bódé előtt, ahol árulták.

Ha munkához lát, a mozdulatai nyugodtak, magabiztosak, és nincs bennük semmi gyerekes. A szülei örülnek, ha vannak nézői, mert így eloszlatható minden arra vonatkozó gyanú, hogy a képei nem saját munkái. Kezdetben szép számmal akadtak szkeptikusok, akik ezt állították, de Michelle Williamson szerint a kételkedés alább hagyott.

Ami a kritikusokat illeti, ők megosztottak Kieron teljesítményének a megítélésében. Egy újság szalagcímben tette fel a hízelgő kérdést: Kieron Nagy-Britannia legizgalmasabb festője? Mások ugyanakkor azt latolgatták, vajon a képeit ugyanúgy szétkapkodnák-e, ha alkotójuk felnőtt lenne. Azt a kérdést is többen feltették, hogy tartósnak bizonyul-e Kieron Williamson tehetsége.

Ami a hasonló példákat illeti, a tapasztalat meglehetősen vegyes. Pablo Picasso egyszer azt mondta, hogy a zenétől eltérően "a festészetben nincsenek csodagyerekek. Amit az emberek a zseni korai megnyilvánulásának hisznek, az a gyerekkor zsenialitása, amely az idő múlásával fokozatosan eltűnik".

Maga Picasso is csodagyerek volt azonban, és munkásságával forradalmasította a képzőművészetet. A XIX. századi angol festő, John Everett Millais tizenegy éves korában vált a Royal Academy tagjává.
Csak hát egy-egy Millaisra vagy Mozartra nagyon sok olyan csodagyerek jut, akinek a tehetsége nem éli túl a pubertáskort.

"A legbriliánsabb nyolcéves zongoristákból vagy futballistákból sosem lesz briliáns felnőtt - állítja Jack Boyle glasgow-i gyermekpszichiáter, aki azt tanácsolta Williamsonéknak, hogy ne aggódjanak túl sokat, nem valószínű, hogy Kieronnak ártalmára lesz a tehetsége. - A gyerekek szeretnek sikeresek lenni, örülnek, ha ők a legjobbak. Hogy mit tanácsolok? Fogják a pénzt, és fussanak! Ragadjanak meg minden pennyt, de úgy, hogy ne ártsanak közben a gyereknek. Fejlesszék más irányú érdeklődését, és adjanak el annyit a képeiből, amennyit tudnak".

minimonet

Michelle Williamson most a szeptemberi iskolakezdést várja, amikor a kiállításokat és interjúkat a tanulás, a leckeírás váltja fel. Azt mondja, a férjével csöppet sem lesznek csalódottak, ha Kieron egy nap abbahagyja a festést, csak boldog legyen. Kieron állítja, hogy tudja, mi akar lenni, ha felnő: festő és futballista. Készséggel ad tanácsot minden ifjú, feltörekvő művésznek: "Sose add fel, ügyelj arra, hogy az épületeid egyenesen álljanak, és ne fess üres kék eget!"