Botero pufira hizlalta Ádámot és Évát

Saját repülőjével érkezett a kolumbiai Fernando Botero a Szépművészeti Múzeumban pénteken megnyíló kiállítására, mert ő az a művész, aki szuperül megél munkáiból. Botero ügyes művészeti brand, aminek legfőbb előnye, amit a mester oly sokat hangoztatott a sajtóval közös tárlatvezetésén, hogy ha ránézünk egy képére, akkor rögtön el tudjuk dönteni, hogy ezt Botero festette.

A barokkból sok mindent átemelő Botero első ránézésre kedves, vidám, kövér embereket fest, de rengeteg apró ironikus elemmel zavarja össze a boldog jóllakottságot. Ehhez vegyük hozzá, hogy irgalmatlanul sok képet fest, mert alakjain, arcain és témáin nem nagyon változtat, ügyesen talál magának témákat, és mivel a kövér alakjai olyanok, mint egy videó Benny Hill zenéjére, mindig viccesek.

Botero kövérjei

A Szépművészeti bevállalta a Klimt-kiállítás mellett, hogy egy éppen aktuális sztárfestőt hoz el, ami bátor tett, mert nem igazán illeszkedik az arculatba. Ötvennyolc nagyméretű képet és szobrot állítottak ki, hogy megpróbálják a sokat termelő művész utóbbi húsz évét kicsit bemutatni a játék tematikája felől közelítve. Így hiányzik például teljesen a híres és provokatív Abu-Graib-sorozata az irakiakat megalázó, kínzó amerikai katonákról, pedig arra is festett vagy nyolcvan képet. Helyette vidámságot hozott, ha már valamiért úgyis azt vallja magáról a mester, hogy a festő dolga az élet napos oldalával foglalkozni.

Dragon Zoltán kurátor ügyes munkát végzett a négy tematikus terem összeállításával. Egy kicsit a híres bristoli Banksy-kiállításra is gondolhatott, amikor a klasszikus épületbe és néhány klasszikus kép közé állíttatta ki a Boterókat. Így maradhatott bent Zuloaga Matadora Botero picadorai és matadorai között, Hans Balding Grien Ádámja és Évája Botero első, bár nagyon dagadt párja mellett. Szórakoztató, ahogy a klasszikus képek kommunikálni kezdenek a sok bálnatestű alakkal.

Kocára hízlalni a művészettörténetet

Akik szerint ez a giccses bohóckodás a sztárfestővel nem férhetne bele az intézmény profiljába, azoknak a legjobb kezdés az első terem. Botero újrafestett sok híres képet, közülük talán a leghíresebb a Mona Lisa parafrázisa, hogy tanuljon, újraértelmezzen képeket, alkotókat és magát a történeti nézőpontját a művészetnek, mert szerinte a művészet egyik célja „a konfrontáció a régi és az új között”.

A következő festők híres képeit boteroizálta: Velazquez, Raffaello, Van Eyck, Rubens, Goya, de itt van Marie Antoinette portréja is. „A művészek mindig ugyanazokkal a dolgokkal foglalkoznak, de mindenki máshogy, viszont a tanulás során vissza kell nyúlni a régi mesterekhez” – tartja Botero, aki rendkívül sok időt töltött Európában festmények tanulmányozásával. Élt Firenzében, Párizsban, de New Yorkban is, mostanában meg ideje jelentős részében kiállításai között repülget.

Volume

„A tömeg vonz engem” – vallotta meg minden meglepetés nélkül Botero, kiemelve sokszor, hogy neki a tömeg (volume) a legfontosabb, minden nézőpont és gondolat abból indul ki. A 20. század hiába nem a tömegről szól, szerinte se, őt csak ez foglalkoztatja, csak így látja a világot. Milyen lehet a világ vékonyakkal? Valószínűleg unalmas, mert súlyos könnyedségűek csendéletei, elbírhatatlanok virágai, és míg mindegyik képe nagyon nyugodtnak tűnik, mindegyiket megzavarja egy benyúló szőrös kéz, vagy valami ehhez hasonló.

„Minden témaválasztás őszinte legyen, mert az adja meg a gyökereket” – tanácsolja a hetvennyolc éves festő, aki hosszú évtizedek óta ugyanazt festi nagy pontossággal, iróniával és ügyes technikával. Életének első húsz évét töltötte Kolumbiában, utána járta a világot, mégis a latin-amerikai alap miatt lettek képei híresek. Zenészek, meztelen nők, kupleráj, táncosok láthatóak az életképein, amikre szerinte a realitás jellemző. Neki legalábbis ez a realitás, amit mindig is képviselt.

A matador festő és szobrász

A tizennégy évesen matadoriskolába küldött Botero mindig szerette a bikaviadalokat, és egy dolog miatt nem lett belőle a legjobb a műfajban, mert amikor az első bikát kiengedték elé, akkor azt mondta, ebből nem kér. Az önarcképében ennek ellenére matadorruhában festette meg önmagát, és az egyik terem központi témája a cirkusz mellett a bikaviadal. Botero ehhez annyit tett hozzá, hogy gyerekkorában a kolumbiai Medellínben senkit nem érdekelt a művészet, a bikaviadal viszont mindenkit. Előbb a festészetet tanulta ki, tizenhat évesen már kiállított, majd sokkal-sokkal később a hetvenes évek közepén, mikor egy pillanatra besokallt a festéstől, elkezdett a szobrászattal foglalkozni, mert „Leonardo korában mindenki értett mindkettőhöz”.

Szobrain még inkább érződik a boterói súlyos testek könnyedsége, mert ezek a szobrok, ahogy a festmények alakjai is, átírják a fizika törvényeit, nem lehetséges, hogy ennyire nehéz testek ilyen finoman és aránytalanul könnyedén létezzenek. Botero sikerének a titka ez az érthetetlen egysége a nehéznek és a könnyűnek.

Botero alakjai dagadtak?

Igen, emberalakjai, gyümölcsei, virágjai és szobrai is olyanok, mintha mindenki gyorséttermekben élne, miközben Botero világképében ők nem dagadtak, mert az egy pejoratív jelentésű szó, hanem tömeggel rendelkeznek, teltek és szépek, és így a barokk festőművészeti hagyományból táplálkoznak (haha), mintha mindegyik Rubens valamelyik új alakja lenne. Botero művészetében így találkozik a társadalomkritika és a művészettörténet.

Pedig magáról a következőt tartja, az utolsó teremben a falra is írták: „A témához úgy közelítek, mint festő, nem mint elemző, filozófus, vagy pszichoanalitikus. A világról és az életről sem kívánok mély érzelmeket közvetíteni.” Botero gondolata persze nem jelent semmit, pontosan tudja ő is, hiszen az Abu Ghraib-sorozata mellett korábban sorozatot festett a kolumbiai drogproblémákról és erőszakról is. Máshogy nem is tudjuk nézni és értelmezni képeit, mint folyamatos kritikai reflexiónak.