Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMCrespo Rodrigo a tatabányai színház új igazgatója
A tatabányai képviselő-testület csütörtökön titkos szavazáson 11 vokssal Crespo Rodrigo színészt választotta meg öt évre a helyi Jászai Mari Színház, Népház igazgatójának. Crespo Rodrigo, a nagyvállalkozó Vitézy Tamás veje, jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja, 2011. január 1-jétől vezeti majd a tatabányai teátrumot.
Az új igazgató, aki pályázatát a tatabányai kötődésű Balatoni Mónika dramaturggal együttműködve nyújtotta be, az MTI-nek elmondta: népszerű, szórakoztató, de nem felszínes előadásokat kínál majd. Önálló produkciókban jelennek meg a gyermekdarabok és a fiatalok színházba csábítására is hangsúlyt fektet.
Az igazgatói posztra pályázott az intézményt tíz éve vezető Harsányi Sulyom László is, akire azonban egyetlen voks sem érkezett, s aki el sem jött az ülésre. A pályázók közül Szolnoki Tibor 6 szavazatot kapott.
Schmidt Csaba polgármester (Fidesz) a szavazás előtt az ülésen elmondta, Harsányi Sulyom László többször nem éppen a város jó hírét keltette a nyilvánosság különböző fórumain, nem volt problémáktól mentes a kapcsolata a képviselő-testülettel, és a felújítás utáni első fél évben elköltötte az intézmény dologi kiadásainak 95 százalékát, amiért komoly megszorításokat kellett bevezetni a színházban.
Harsányi Sulyom László a döntést az MTI-nek nem kívánta kommentálni, azonban a HVG-nek az ülés napján megjelent számában elmondta, idén csökkent a színház állami támogatása, ám az előző évben meghirdetett bérletes előadásokat meg kellett tartani. Tavasszal nem kapták meg az előző kormány idején elnyert pályázati pénzt, majd az összeget az új tárcavezetés 34 százalékkal csökkentette.
A második kategóriás színházaknak egy évre előírt 140-ből 131 előadást tartottak az első félévben, ebből viszont 25 millió forintos adósság származott. Az az önkormányzat pedig, amely előzőleg 4 milliárd forintot költött a színház épületére, nem adott támogatást az őszi előadásokhoz, hanem azt üzente, játsszák csak a kötelező éves penzumhoz hiányzó kilencet - állította a direktor, aki a lapban kijelentette: az önkormányzat színház alatt kizárólag az épületet értette, a szellemi műhely, az alkotótevékenység, az előadások inkább terhére voltak.
A HVG írása szerint Crespo Rodrigo pályázatát a székesfehérvári teátrum igazgatójával, Vasvári Csabával és művészeti igazgatójával, Szűcs Gáborral közösen alkotta meg, és közösen is kívánja megvalósítani, kiemelt hangsúlyt fektetve a fehérvári és a tatabányai színház együttműködésére.