Very Best of UP

Az utókor dönti majd el, hogy Uj Péterre elsősorban publicistaként, főszerkesztőként vagy hr-esként tekint majd. Széles körben egyelőre csak az első két tevékenysége közismert, pedig hr-es kapacitása legalább olyan erős. Az Index újságíróinak jelentős része ugyanis azért jelentkezett a laphoz, mert egy átlagosnak induló szerdán szíven találta Uj Péter egyik jegyzete, vagy szeretett volna megtanulni úgy írni, mint ő, de legalább azzal csajozni, hogy naponta találkozik a csávóval, akié tudjátok, az a vicces cikk a sünökről meg az igazgatótanácsról.

Ennek a nem ortodox hr-tevékenységnek a nyomai nem múltak el a legrégebbi indexeseknél sem. A lapnál mindenkinek megvan a kedvenc Uj Péter-írása, és ezekből a szerző olyan széles érdeklődési köre rajzolódik ki, hogy jelenleg egy külön csoport dolgozik a gótikus freskófestészetet jól kiosztó glossza felkutatásán, mert egyikünk sem hiszi el, hogy pont ebben a témában nem cikkezett. Amíg megtaláljuk, fussák végig, kinek melyik UP-írás jelentette a rock and roll magas fokát.

Politika, Tahi Tóth László, mea culpa

„A szerző fotorealisztikus képet fest a magyar közélet aktuális szereplőiről, akik - és ezt mint szenior belpolitikai tudósító mondom - pontosan ilyenek” – mutat rá Király András UP közismert erősségére, hogy képes volt elfogulatlanul és precízen bemutatni a magyar politikai freak show működését.

„A két miniszterelnök-jelölt tévévitája a teljes pompájában mutatta meg a magyar politikai elitben rejtőző szellemi energiákat: ennek a társaságnak két, vitán felül legtehetségesebb példánya ostoba ripacskodással és a legátlátszóbb hazudozással gondolja leginkább megszólítani remegő kezű választóit, és másfél óra alatt annyi marhaságot hord össze, amennyiből egy gyöngébb képességű humorista is évekig eléldegélhet. 2010-ben a Fidesz nyugodtan indíthatja Tahi Tóth Lászlót, az MSZP meg Szombathy Gyulát. Vagy fordítva.”

A politikai publicisztika általában gyorsan fonnyadó termékeket produkál, egy évvel később már senki nem emlékszik az olyan ultimate breakingekre sem, mint hogy a törpe államtitkár Kalasnyikovval szerzett diplomát dubajozásból hazatérő lányának. Ha viszont valakinek sikerül elkapnia, hogy egy sztori nem egyszerűen a Fideszről és az MSZP-ről van szó, hanem a Magyarországon évszázados hagyományokkal bíró hülyeségről, önzésről és felfuvalkodottságról, akkor arra még az újságírók is emlékeznek évekre visszamenőleg. Haász János gazdasági újságíró és népszámláló szemét az alábbi írásra futja el a könny.

„Véleményem szerint sokkal inkább sürgős feladat a rendőrállam kiépítésének azonnali megkezdése. Akcióprogram keretén belül. Nyílt diktatúrát nyilván nem vezethetünk be, hiszen azt kenyéradó gazdáink, akiknek ki akarjuk árusítani az országot, nem néznék jó szemmel, de alaposan megfélemlíthetnénk a polgárokat, megtörhetnénk a civil társadalom gerincét, üldözötté tehetnénk a magyarokat saját hazájukban, állami kegyelemkosztra ácsingózó akaratlan-tehetetlen prolimasszává silányíthatnánk végre az egész országot! Vagy fogyasztókká! Istenem, milyen szép ünnep lenne!”

Személyes kedvencem pedig esélyes a Legelegánsabb Főszerkesztői Viszontválasz Tajtékzó Pártigazgatóknak díjra. Akkor született, amikor Kovács Playboy László rátámadt az Indexre, mert tudósítottunk egy MSZP-s kampányfelkészítőről. Más nevekkel és párttal ugyanilyen aktuális lenne ma, vagy 15 év múlva.

„Engedjenek meg egy horribile dictuval vegyes tengermély mea culpát: az Index rendkívül súlyos bűncselekményt követett el, tudniillik újságot mert írni.

Tudomást szerzett egy eseményről, odaküldte tudósítóját, és a tudósító leírta azt, amit hallott. Világbotrány. A tudósító nem szerelt magára villogó kék lámpát vagy más megkülönböztető jelzést, nem tetováltatta a homlokára: „Újságíró vagyok! Kérem, fontolja meg minden szavát! Lehetőleg ne beszéljen hülyeséget, mert leírom!” Ez – Kovács László külügyminiszter, MSZP-elnök szerint – etikátlanság.”

A politika rovat párás tekintettel emlékszik vissza az alábbi szavakra is. Kattintás előtt tippelje meg, vajon Semjén Zsolthoz, Gyurcsány Ferenchez vagy Orbán Viktorhoz szól a szerző.

"Mit vártál? Hogy katartikus zokogás közepette bocsát meg neked mennyei atyád és néped? Hahó, baszki, ez egy ország, nem valami karizmatikus kisegyház külvárosi rendezvénye. Nem kéne annyit olvasni a Bibliát."

Gazda Albert főszerkesztő-helyettes és pánindexes rovatvezető kedvenc sorainak márványba foglalásával pedig komolyan foglalkozunk, csak egyelőre még egyikünk sem tud követ vésni.

„Jó napot kívánok, csak populizmus ne legyen! Mert ha populizmus lesz, én úgy szúrom tökön magam, mint minimálbéres zöldségnagykereskedőt a vagyonosodási vizsgálat.

Semmiképpen sem szeretnék ellentmondásba keveredni így rögtön az elején, de másrészről egyébiránt úgymond a populizmus per definitionem kell a népnek (populus), mint a gondosan válogatott gyümölcsdarabokkal készült lágy krémesség meg a jótékony hatású élő flóra, mert az élő flóra legtöbbször jótékony hatású, főleg, ha élő. Tessenek megfigyelni, hogy a populizmust mindig a köcsög ellenzék csinálja, mert a köcsög ellenzéket csak a hatalom érdekli. A kormányt meg mindig csak a munka, a szolgálat, az alázat, a térdmagasság alatti műveletek. Meg főleg az emberek problémái.”

Ebből a kilencéves szövegből pedig ma is tetszőleges részeket olvashat fel a Parlamentben bármelyik párt képviselője.

„Ne folytassák vádaskodó mocskolódásuk gyűlöletködését, primitív rágalomhadjárat szélsőséges demagóg ripacs, ahelyett, hogy konstruktívan, nemzeti konszenzus megbékélés, a közös jövőről partnerként együttgondol, nemzeti fejlesztési egyetértés európai polgárérték Széchenyi-Kossuth-SzentIstván-Mátyás, nyalnának befele és kuss. Elutasítjuk a kampány alantas kampánycélokra történő való felhasználását! A jelek szerint rossz a lelkiismeretük, tudván tudva, fröcsögvén fröcsögve, hogy a magyar ember nyereségvágyból, folytatólagosan elkövetett gyűlöletbeszéd, megalázása magyarnak.”

Nokia, valóság show, ima

Félrevezető lenne azonban a politikai témákkal azonosítani főszerkesztőnket, munkásságának lényege volt ugyanis, hogy a paradicsomtermesztéstől a telefonszinkronizálásig bármi képes volt felidegesíteni.

- A spirálfüzet apoteózisa című írás kétségkívül Uj Péter egyik remekműve, ha nem a főműve - írja Anarki. - Úgy emlékszem, hetekig, de inkább hónapokig íródott, végül 2006 novemberében jelent meg, és az Index történetének leghosszabb mobiltelefontesztje, amit azóta sem tudott senki felülmúlni. Egyébként a Nokia E61-es-ről szól, ami akkor csúcskategóriás biznisztelefonnak számított, de ez nem is érdekes, az a fontos, hogy 3500 szó, 25 ezer karakter lett a vége, több mint egy fél szerzői ív. Négy részre kellett tördelni, hogy egyáltalán kiférjen az Indexre, és a képszerkesztő egyszerűen nem bírta a tempót a szerzővel, így a végére konkrétan elfogytak a képek. Az utolsó mondat a legjobb: “Nem adom fel, gyűjtök a HP-ra.” Namost ki az, aki 25 ezer karaktert ír egy telefonról, csak hogy elmondja, mennyire szar, és inkább vesz egy másikat? Uj Péter a mobiltelefontesztek Marcel Proustja, nincs mese.

„Az integráció csak olyan idegesítő baromságokat szül, hogy ha egy beérkezett sms-t kiválasztva kattintok a válasz menün, akkor megkérdezi, hogy multimédiás vagy szöveges üzenetben akarok-e válaszolni. Anyádban, abban akarok válaszolni. Hát miben akarnék, te szerencsétlen köcsög?!” – emelte ki az írás csúcspontját Szily László.

Moon egyik kedvence pedig a valóságsók őskorszakába vezet vissza, amikor a bizsergetően új médiatermék felszínre hozta a lakótelepek zsigeri képmutatását, hogy egyrészről tömegek morogtak a képernyőn elburjánzó mocskon, miközben nem tudták levenni szemüket a csöcsökről. Belterjesebb információ, hogy itt bukkan fel az egyébként Eszterházytól kölcsönzött Ön, amely egy időben úgy elburjánzott az indexes írásokban, hogy főszerkesztői utasításban kellett betiltani.

Moon másik ajánlott írásából pedig lehetne akár ima: „Egyszer bekesselünk mind. És szállanak alá apró, lukratív angyalok. First in, first out, trade sale vagy IPO, tőzsdére megyünk, added value-ben a multibrand, a könnyűléptű increasing market share kíséri utunk.”

Kispál, hortobágyi palacsinta, geekek

UP ikon volt a politikáról mit sem tudó geekeknél is. A kóla- és pizzaszagú hőskorszakra így emlékszik vissza Stöckert Gábor. „1999 eleje, első komoly munkahelyem (nem média), első komoly munkahelyi email címem, első komoly munkakerüléseim. Az Internetto kezdőlap, hidegindító a reggeli kávé mellé. A pécsi szoftverkalózügyet napról napra követem: a rendőrök egy elkapott kalózmásolat-terjesztőtől elindulva a dealer ügyfélkörét is szépen kezdik felgöngyölíteni rajtaütésszerű házkutatássokkal, gépelkobzásokkal. Érzem, hogy nincs rendben ez a pécsi ügy, de nem tudom jól megfogalmazni, miért. És akkor megjelenik az Anticopyright című írás az Internettón (és talán a Népszabadságban is), és megfogalmazza. Pontosan és könyörtelenül. Szerzője Uj Péter, levelet írok neki, hogy én már évek óta foglalkozom újságírással, de ez a cikk döbbentett rá, mennyi mindent kell még tanulnom a szakmáról. Válasz persze nem jön.”

Az aggódó olvasóknak eláruljuk, hogy Stöckert Gábor azóta kapcsolatba került Uj Péterrel, és évek óta dolgozik hol az Indexnek, hol a Nasanak.

Up életmentő elkötelezettsége is közismert. Míg a legtöbb gasztronómiai szakíró a brézingelés módozatairól értekezik, ő Illés Etele és Szűcs Gyula örömére megírta a Tíz étel, amit soha ne rendelj magyar étteremben című alapvetést.

„A magyar vendéglátásban fellelhető gulyáslevesek minden politológiai és szociológiai disszertációnál jobban mutatják, mire tartja ez az ország a jelképeit, mire tartja önmagát.”

Uj Péter olvasható persze úgy is, mint a fülledt és belterjes kilencvenes évek krónikása. Emlékeznek még az olyan kifejezésekre, mint a bunkofon, vagy hogy milyen sokk volt, amikor az utcán hirtelen elterjedtek a kigyúrt proletárok pittbullal?

"Nem tudom, megfigyelték-e már, milyen szédületes sebességgel teljesedik ki minálunk a demokratikus társadalmi berendezkedés [....] : napról napra több és több felgépelt fejű, szekrényméretű úr járkál, lehetőleg pitbullal, domborodó hónaljjal, vagy egyszerűen csak övbe tűzött pisztollyal. [...] Mindenütt ott van, mindenfelé mutatkozik, és ahol probléma adódik, társadalmi feszültség keletkezik, ott megold. Mondjuk a felgépelt fejű demokratikus tízéves BMW-jével szabálytalanul fordul elénk, mi dudálunk, mire a demokratikus a következő pirosnál kipattan a kocsijából, csak úgy zizeg a badisnadrág: ­ Mi az anyád van? ­ kérdezi kedvesen, és mi lapulunk, mint szar a fűben, a felgépelt még rávág egyet rogyadozó Wartburgunk tetejére, éreztetvén, hogy csupán az ő jóakaratán, mélyen demokratikus meggyőződésén múlott, hogy nem üttettünk széjjel ott helyben.” A fiatal olvasók keresssenek rá a Wartburg szóra.

NAK gyűjtése ez az édes-bús gondolatfolyam, megidézve a kort, amikor Lovasi András még Piramist, Modern Talkingot és Szécsi Pált énekelt egy házibulin.

„Jönni fog egy lovas, a szíve tele vízzel. Közönségesen: az a kétezer, aki születésnapra jött, derékig vízben, csatak, zsúfolódik, ugrál, és énekli vele, a Lovasival végig a három órát.

Fele Pestről, ezer ember, Ladákkal jöttek, lányok-fiúk vegyest, 250 kilométert, hogy hazai pályán, a Pécsi Szál, most mindeki vidéki szeretne lenni, ha nem pécsi, orfui legalább, fröccsöt inni a Lovasival, feküdni a hóra, biciklin gurulni, nővel tó mellett, ringó Ikaruson, zsákmányállat máját mosni, meztelenül a bányatóra, tó alján vízicsiga, miegyéb.”

De UP emlékeztet minket arra, hogy az elektronikus zene magyarországi aranykora nem egy különösen színes álom volt, hanem valóság, néhány olyan év, amikor még józanon is úgy tűnhetett, hogy történnek biztató és előremutató dolgok a Kárpát-medencében.

„Lézer, intelligens lámpák, digitális tengerben tempózó cyberdelfinek, gorillák, zsiráfra vadászó pigmeusok, barlangfalra rajzolt ufonauták. A fények nem a zenekarra irányulnak, hanem rajzolják a pszichedelikus teret, amelyben zajlik a rituálé. Zajlik a Korai Öröm. És ha valamiért hálásak lehetünk, akkor ez az: hogy ebben a Korai Öröm-térben, a táncoló kétezer ember közt úgy tűnik, mintha ilyen volna ez a város, mintha lélegezne, mozdulna, mintha történnének benne szép és értelmes dolgok, mint ez itt ni.”

Rengeteg UP-írást viszont hiába kerestünk, elvesztek az internetben, és csak emlékekben él például, hogy főszerkesztőnk megjósolta a fenti szubkultúra bukását is. „Az istennek se találom meg online, de a wan2-ban jelent meg 2005-ben a nagy Stoner enciklopédia című cikke – kutatott a múltban Plankó Gergő. - A bevezetőjében leírja, hogy ültek valami szakadt házibuliban egy sötét szobában, ment körbe egy cigi és közben egyre halkabban szólt a Black Sabbath, és akkor értette meg, mi az a stoner rock.” Ezen írásra e sorok szerzője viszont úgy emlékezik: Furcsa volt, hogy UP akkoriban pont a rock visszatérésével jön, pedig 2005-re köztudott volt, hogy az elektronikus zene mindörökre eltörölte az ósdi gitározást. Aztán persze kiderült, hogy nem a Black Sabbath lett a ciki, hanem a Prodigy.

Uj Péter cikkei időtlenek, de ehhez persze az is kell, hogy mindaz a bénázás, amit végigvesz, szintén időtlen, kortól, kormánytól és napszakoktól független, konstans érték legyen Magyarországon. És csak olyan apró dolgok változzanak, mint hogy bevezetik az internetet a Kárpát-medencébe is.