Mária
-6 °C
-2 °C

A hímnős forradalmár és a kicsi, rozsdás Horn Gyulák

2006.10.19. 04:25
Annyira elképedtünk azon, hogy a két nagy politikai tábor külön 56-os emlékművet épített magának a Gyurcsány-kormány pénzén, hogy gyorsan megnéztük mindkettőt, így Önnek el sem kell mozdulnia a monitor elől. Tartsanak velünk a Műegyetemhez és a Felvonulási térre!

Amikor meghallottuk, hogy balos és jobbos 56-os emlékmű is készül az ötvenedik évfordulóra egyfelől sajnálkoztunk, hogy nem a homoszexuális tengerészek alkotják a harmadik, a fentiekkel kábé egyforma parlamenti pólust, másfelől azonnal tárcsáztuk két régi barátunkat, Balos Bélát és Jobbos Jánost. A két derék családapa minden politikai-művészeti kérdésben egyfajta zsinórmértékbe oltott sine qua non-unk, hiszen ugyanazzal a hanglejtéssel mondják, hogy "Ilyet a három éves gyerekem is tudna, de a feléért is megcsinálná!", viszont veszettül utálják egymást. Balost arra kértük, hogy október 23-a előtt jöjjön el velünk az alternatív emlékműhöz, míg Jobbost arra vettük rá, hogy nézze meg a Felvonulási téri hivatalos szobrot.

Utólag azt gondoljuk, egyszerűbb lett volna gyorsan leszervezni a közel-keleti békét. De ne rohanjunk előre.

Ladyboy a forradalom élén

Első állomáshelyünk a Műegyetem Duna felőli kerítése, túl a Gellért téri metróépítkezésen. A napsütésben három munkás és egy művezető agilisan reszelget.

Balos Béla: "Aha, világos. A forradalmi tömeg szétfeszíti a kerítést, és egy női testbe bújt Hulk Hogan vezetésével lemegy az A38 hajóra SZDSZ-szimpatizánst vadászni. Náci veszélyt érzékelek."

Riporter: "Hogy érti, hogy Hulk Hogan?"

B. B.: "Férfi, hosszú a haja, de közben kopaszodik. Akkor talán maga Szigeti "Karthago" Ferenc lenne az? Vagy egy hajhagymaproblémákkal küszködő nő? Szegény jobbosok, nyilván ezért utálják jobban az erotikát, mint az egyszeri hadügyminiszter a liberális törpepártokat. Micsoda agresszív, haddnemondjam vezérelvű egészpályás letámadás!"

Balos Béla azért erősen túlzott. Csíkszentmihályi Róbert emlékműve nem a hősökből lett kiabáló bácsikák riasztó víziója. Igazából egy tisztesen unalmas, semmilyen különösebb érzelmet nem kavaró kőplasztikáról van szó. Jobbról és balról 5-5 kőlap keretezi a központi szoborcsoportot, a lapokon Sinka István versének első két sorával, ami elsőre morbid, merthogy így hangzik: "Üdv néked, ifjúság! Üdvözlégy magyar nép!"

Meg is jegyezte Balos Béla rögtön, hogy akkor ő a szűzmária, de a dolgot egész hamar meg lehet szokni. Középen az arc nélküli alakokból álló tömeg tényleg szétfeszít két kőoszlopot a Műegyetem kerítéséből, középen meg csak azért nem szuperközhelyes a csapatot vezető nő/angyal/szellem, mert melle van neki + férfifeje. A dolog azért nem annyira markáns, hogy arra gondoljunk, a veteránok szerint a ladyboyok álltak a felkelés hátterében.


Nézze meg, mitől döglik a forradalom!

"Annak a fényében különösen vicces a versidézet, hogy a szobor direkt a fenekét mutatja az ifjúságnak" - röhörészett Balos Béla, némi joggal. A szoborcsoport ugyanis az élő emberektől garantáltan mentes rakpart felé fordul, ahelyett, hogy hátranézne a válla fölött, mert akkor észrevenné, hogy ott van mögötte a Műegyetem kertje, az októberi langyosságban kint heverésző ifjakkal, akik a furcsa koncepció miatt egy durván eldolgozott kőfart láthatnak a forradalomból.

Tájszólásban a rozsdás vasról - túra a hivatalos emlékműhöz

"Mi a franc ez?" Jobbos János döbbenete komoly volt, ezt onnan is tudtam, hogy elhagyta a tájszólását, amit a tősgyökeres budai polgár még 2002-ben vett fel. Úgy meredt maga elé, mint aki egy reggel Spongya Bob Kockanadrág húsz méter magas szobrát találja a villája kertjében.

Pedig egyrészt a Felvonulási téren voltunk, nem a villája kertjében, ahová a tuják közé épített búbos kemence miatt amúgy egy ágasfa sem fért volna már be. Másrészt az előttünk tornyosuló objektum csak 8,7 méter magas volt.

De az ötvenedik évfordulóra emelt emlékmű valóban megdöbbentő látványt nyújtott. A liget felé négyzetes keresztmetszetű, rozsdás vasoszlopok álltak. Az összkép mégsem emlékeztetett egy MÉH-udvarra, mivel az út irányában a vasoszlopok egyre magasabbak lettek, és egyre sűrűbben álltak. Mire összeértek, már nem rozsdásak voltak, hanem krómszínűek, egészen addig, amíg az egész egy csillogó, hajóorrszerű élbe állt össze.


Nézze meg a rozsdás emlékművet!

"Progresszív" - mondtam Jánosnak, arra gondolva, hogy egy ilyen tudálékos kifejezéssel jelzem, itt művészetről van szó, nem politikáról. De ez csak olaj volt a tűzre.

"Hát erre költötte a hivatal a böcsületes emberek pénzét?!" János visszatalált hangjához, és hátratett kézzel úgy járt körbe, mint aki azt vizsgálja, milyen kárt tett a vetésben a vihar. "Olyan ez, mint valami gépezet. Modern huncutság. Ezeknek a művészeknek ezt jelenti a forradalom? És miért rozsdás? Lehetett volna fát használni, valamilyen természetes anyagot, és faragást, mert ez áll közel a magyar ember szívéhez."

Sztálin és a holokauszt-emlékmű

A hadonászó, bocskais úr feltűnő lehetett, mert odalépett hozzánk egy harmincas pár, és az oszlopok közé hívott minket. Vajon az embertelen mű felszámolására készülő nemzeti ifjak, vagy éppen hogy az azt védő forradalmárok markába kerültünk?A furcsa hangulatú térben azonban kiderült, hogy a négyfős alkotócsoport két tagja áll előttünk. György Katalin és Horváth Csaba azt akarták megmutatni, hogy a legritkábban álló oszlopok éppen embermagasságúak.

"Ezek az oszlopok az egyes forradalmárokat jelképezik. Azért rozsdásak, mert ők nem tudták, hogy hősök. Egyszerű emberek voltak, akik aztán közösen tettek valami jelentőset. Ezért lesz, hogy az oszlopok egyesülve egy fényes ékké válnak. Ez az eszme. A szabadság" - tartott gyorstalpalót a szobor jelentéséről György Katalin.

"De a szabadság nem ilyen embertelen! Ebből nem derül ki semmi. Mit gondol majd egy külföldi, amikor meglátja ezt?" - dobbantott János. A képzőművész kicsit fásultan arra hivatkozott, hogy "ez nem narratív mű. Nem elmeséli, hogy mi történt. A szabadság amúgy is absztrakt dolog, azt megszemélyesíteni olyan XIX. századi."

A lány nem számolt azzal, hogy a XIX. századi kifejezés nem mindenkinek az avítt és provinciális szinonimája, János pedig nem hagyott ki egy ilyen ziccert. "Abban az időben tudtak még szobrászkodni. Ha meg modernet akartak, akkor megcsinálhatták volna a Sztálin-szobor csizmáját, ahogy megmaradt a szobordöntés után."

"De akkor a diktátor csizmáját koszorúznánk meg minden évben?"

Az érv kizökkentette Jánost, én pedig megsajnáltam, mert a kilencvenes években mégiscsak remek házibulikat szervezett. "Az egész emlékeztet kicsit a berlini holokauszt-emlékműre. A Peter Eisenman tervezte betonkockák közé is ugyanígy be lehet sétálni" - mondtam.


Horváth Csaba rámutat az emlékműre

"Mindenki ezzel jön. - sóhajtott a képzőművész - Manapság lényeges, hogy interaktívak legyenek az emlékművek, hogy kapcsolatba léphessenek velük az emberek."

Horváth Csaba bátortalanul megjegyezte, hogy a fényes ék is ilyen interaktív elem, a látogató a fényes felületen ugyanis megpillantja saját tükörképét, amiből rájön, hogy az eszme valójában mi magunk vagyunk.

Az alkotók önkéntes műértelmezése mindkettőnkbe belefojtotta a szót, és néhány percig csendben álltunk a fény- és árnyékpászmáktól sajátos hangulatú oszloperdőben, és elismerően néztem a csillogó ékformát is, ami valószínűleg a város egyik legfotogénebb műemléke lesz. Vajon hány cd-borítón és videoklipen tűnik majd fel, morfondíroztam, amikor észrevettem, hogy János az egyik munkással kvaterkázik.

"Persze hogy tudom, mit jelképez" - hallottam a fiatal srácot. "Az a fényes rész az elején a honfoglalás, amiből lassan szétesik a nemzet, ezek a kicsi, rozsdás oszlopok itt hátul meg a Horn Gyulák és Torgyán Józsefek."

János szeme csillogott, én pedig rájöttem, az "Én vagyok a szabadság" feliratú táblát tartó angyalszobrot valóban nehezebb félreérteni.