Anettka a Törzsasztalban

2001. november 23., péntek 16:32

Hétfőn 10 órakor a Törzsasztal vendége lesz Fehér Anett, művésznevén Anettka, a Budapest Televízió sztárja.

A 28 éves televíziós személyiség számtalan műsor házigazdája, így többek között ő vezeti az Exotic című késő éjszakai erotikus adást, a kéthetente jelentkező szombat esti Anettka Show-t, és a Szerelmi ügyelet elnevezésű élő telefonos műsort is. Anettka jelenleg tizennégy különböző műsort vezet a Budapest TV-n és a Viasat3-on.

Fehér Anett
Fehér Anett az Egri Tanárképző Főiskola történelem szakán végzett, majd a Budapest Televízióhoz került, mint bemondó és hírolvasó. Nemsokára saját készítésű műsorokkal jelentkezett, amelyek reményei szerint megváltoztatták a magyar televíziózást. A vele készült interjúkban hangsúlyozza, hogy az őszinteségre, a természetességre helyezi a hangsúlyt, ennek jegyében gyakran jelenik meg lenge öltözékben a kamerák előtt, sőt erotikus műsoraiban a lehető legtöbbet megmutat bájaiból.

Rövid pályafutása alatt nagy ismertségre tett szert, szerepelt a TV2 Boros-Bochkor Showjában, és a Heti Hetes is szájára vette már. Hétről-hétre egyre több nézőt vonz a képernyők elé, pedig műsorait a szakma és a kritikusok heves ellenállással fogadták. Sokan a magyar televíziózás újabb mélypontjaként köszöntötték: ennek ellenére vagy talán éppen ezért internetes rajongói tábora máris akkora, amekkorával eddig csak az idős táncdalénekes, Uhrin Benedek büszkélkedhetett.

Anettka november 26-án hétfőn 10 órától válaszol az olvasók kérdéseire.

Kapcsolódó anyagok:

Anettka a Törzsasztalban

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés