Antiglobalista közhelylemez az Animától

A multikulturalizmus eszméje ugyanolyan piacképes, mint a feng shui, Che Guevara vagy a kannabiszlevél: lehet rá vitafórumokat szervezni, pólóra vasalni vagy meg lehet zenésíteni. Utóbbit teszi évek óta az Anima Sound System. Munkássága eleinte még jópofa volt, egy idő után unalmassá vált, mára pedig elérte azt, hogy önmaga karikatúrája lett. A misztikum mindebben csak az, hogy vannak emberek, akik még mindig veszik a lemezeket, és idén is nyilván kap majd egy aranygramofont.

Közhelyek összemontázsolva

Külső megjelenésében és tartalmilag is teljes koncepcióhiány jellemzi a lemezt: rendezőelvet többszöri küzdelmes meghallgatás után sem tudtam felfedezni a számok között. Bár igaz, a borítón se.

Induljunk tehát kívülről befelé: van a trendi kartonpapírtok fekete-fehér képekkel, piros ferde csíkkal a tetején. Benne egy összehajtogatós papír, amiről elsőre azt hittem, majd a számokról tartalmaz valami pluszinfót, de csak képeket mutat számomra értelmezhetetlenül összemontázsolva. Nem a fotók minősége miatt béna az egész, hanem mert szókimondás helyett csak üres közhelyeket puffogtat: mekkora bevállalás már 2006-ban a McDonalds cirill betűs változatát felrakni egy borítóra, hogy jajaj Oroszországban is ott van az a szörnyű globalizmus, mely megakadályozza, hogy az orosz ember Big Mac helyett pirogot zabáljon és vodkával igya ájulásba magát balalajkaszó mellett. Ez manapság legalább akkora üzenet, mint az a kép, ahol egy öltöny-nyakkendő-szemüveg összeállítású úr kezében "I'm PROUD of my Gay Son" táblával tiltakozik.

Mindezek mellett természetesen ott van még egy sor obligát/demagóg/unalmas szimbolika, mint a berlini fal (lebontva 16 évvel ezelőtt) vagy a csontsoványra fogyott pucér kisgyerekek fölé montázsolt "It's capitalism" felirat. Figyelemre méltó még Soós Tamás tenyereit mellkasa előtt jógisan összetámasztó, meztelen felsőtestű (!) fotója, és ezzel azt hiszem, a borítóról el is mondtam mindent.

Chomsky sajnos nem kántál

Különben is furcsa ez a mozgalmár-anarcho-antikonzumista hozzáállás pont a ma már nagyobbrészt menedzserként és producerként tevékenykedő Prieger Zsolttól, aki ki tudja hány éhező etiópiai kisgyerek napi porciójának megfelelő (ha már demagógia, ugye) forintot keres óránként a honi popiparból és egyéb bizniszéből.

A fotók után szót kell ejtenünk arról is, hogy a "The Musicians" pont alatt harmadikként Noam Chomsky neve szerepel. Chomsky itt most nem a behaviorizmus esküdt ellenségeként és világhírű nyelvészként kapott helyet, hanem nyilván azért, mert antiglobalista, kedveli az anarchiát és utálja az amerikai kormányt. Mert továbbra se feledjük, hogy egy mélyen toleráns, multikulti, lázadó lemezzel van dolgunk. A 78 éves Chomsky persze nem mc-zik vagy kántál (bár remek mulatság lenne): egy beszédének részlete hallható rögtön a lemeznyitó "Get Up" című számban, ahol a kizsákmányoló multikról szól.

Elég lett volna egy maxi

A lemez ugyanolyan összemontázsolt, mint a borító: egy kis világzenei hangzás innen, egy kis világzenei hangzás onnan, mindez három pesti stúdióban összemixelve. Ez mondjuk nem meglepő az Animától, amely 1995-ben kiadta a zsidó kultúrkörből ihletett Shalom-ot, majd öt évvel később a romáknak pacsit adó Gipsy Sound Clash-t (utóbbi egyébként szerintem messze a legélvezhetőbb Anima-lemez). Aztán az Aquanistánban már kezdett fakulni a koncepció, a mostani We Strike! esetében pedig úgy tűnik, végleg eltűnt.

A címadó We Strike! című dal az album legvégén helyezkedik el, és kétségtelenül az egyik legjobb. A More Fire-ban is van némi lendület (ennek a videóverziója is fönt van, mondjuk a szerkesztőségi gépem kizárólag azt tudja olvasni, a hanganyag lejátszására csak az otthoni magnó alkalmas), és még a Beatles Revolution című dalának újramixelt változata is kellemes. A többi kilenc dal úgy, ahogy van, felejthető, úgyhogy az említett három nóta bőven elég lett volna egy maxira. De mivel ez nem így lett, az eredmény egy jó hosszú lemez végtelenül unalmas repetitív részekkel; Prieger állandó toposzával, az egzotikus nyelven háromig számolással; roma betétdalokkal és kántálással - vagyis tökéletes önismétléssel. Egyetlen érdekes új hang Csigó Tamásé, aki a szintén Prieger-brothers közeli Beat Dis-ből jött át vendégszerepelni.

Vakteszt

Egyébként az elfogulatlanság jegyében leteszteltem, mennyire jön át az angolul értő külföldieknek az új Anima: a gyanútlanul nálam vendégeskedő trendi lengyeleknek kapcsoltam be a lemezt, de miután tíz perc múlva ingerült "What the fuck is that?" kiáltással reagáltak, a továbbiakban Gilberto Gillel szórakoztattam őket. A multikulti jegyében.