Mária
-7 °C
3 °C

Tudathasadásos marketingesek és a fekete folt

2004.08.06. 21:33
A rejtett tehetségek ritkák. Aki alkotni akar, az általában alkot, és nem vár pályázatra, derül ki az idei ARC plakátjairól. A színvonal ezzel együtt határozottan emelkedik. Kísérletező vadságról azért szó sincs: az óriásplakátok legfeljebb annyira kócosak, mint egy fiúzenekar basszusgitárosa.
A rejtett tehetségek ritkák. Aki alkotni akar, az rendszerint alkot is, és nem ül otthon megtörten, ötletekkel zsúfolt fejjel, arra várva, hogy valaki majd csak kiír valami jó kis pályázatot. Legalábbis erre kell gondolnunk az idei ARC plakátkiállítás után, mivel igazán eredeti munkát leginkább a meghívott streetartosoktól láthatunk. Akik amúgy is dolgoznak állandóan bővülő kiállításukon, már rögtön a Felvonulási tér másik oldalán és a város további pontjain.

A barkácsolás korának vége

Tekintse meg képeinket!
A plakátokról viszont - közhely sokadik ARC-kritikánk után - sok jó elmondható, de a legritkább esetben beszélhetünk progresszivitásról. Mivel az Index elkötelezett a pozitív hozzáállás mellett, másrészt a plakátpályázat szlogenje is Fikázni könnyű, alkotni nehéz, elsőként arra mutatunk rá: az ARC-on évről évre több a kidolgozott, igényes munka. A Photoshop-barkácsolás kora láthatóan véget ért. Az idén bemutatott plakátok legtöbbje felülmúlja a tanult marketingesek és grafikai szakemberek által hozott, majd az utcákat sújtó átlagot, a legtöbb ARC-os óriásplakát ugyanis többé-kevésbé ötletes, figyelemfelkeltő, sőt, aránylag vicces is.

A káposzta és az összetekeredett jóginő hasonlóságával figyelmet keltő Wellness című munkát (Majoros, Gikovsky, Téglási), a hetvenes évekbeli lakótelep fanyar humorú, a ma divatos lakóparkreklámok mintájára készült álhirdetését (Zilahi László: Kádár Lakópark) vagy a médiamarktos dizájnnal készült Hülye - A média árt feliratú plakátot körkérdésünk és a nézők arcjátékának megfigyelése alapján pozitívan fogadta a közönség. Annak ellenére, vagy éppen azért, mert a munkák a köznapi tömegkommunikációs jelekkel dolgoznak, és csak annyira eredetiek, mint egy tréfás pólófelirat.

Örömmel nyugtázhattuk, hogy Orbán Viktor ízes lózungjaiból már senki sem csinált gunyoros montázst, a politikai és árokbetemetős témákat pedig az EU szorította ki a tudathorizontról. A kiállítás legtöbb plakátját nyugodtan ki lehetne ragasztani bármelyik hivatalos felületre, senkit sem botránkoztatna meg az akció. És nemcsak azért, mert igényes munkákról van szó, hanem mert legfeljebb annyira kócosak, mint egy fiúzenekar basszusgitárosa.

Amiből levonható a következtetés: önjelölt művészeinkben egy-egy tudathasadásos marketinges rejlik, és csak azért nem helyezkednek el a bizniszben, mert ugyanakkor elítélik a fogyasztói társadalmat.

Kiélezett piacgazdasági reflexekre utal mindemellett, hogy az idei kiállításon már megjelentek a plagizált művek: Pittman Zsófi Romano Prodit ábrázoló falvédője Szabó Eszter Ágnes Zalai Imnréné találkozása David Bowie-val című hímzésének nyúlása, Szabó Gábor zsidó feliratú plakátját pedig SI-LA-GI képzőművész készítette el néhány éve.

Barba-mutánsok

Invenciót főleg azokon a plakátokon fedezhettünk fel, amelyekre a szervezők kérésére az utcai művészek tették rá a kezüket. Módszerük egyszerű volt. Kétértelművé tett kereskedelmi szlogenek, kifacsart logók és elferdített kontextus helyett azt vitték plakátra, ami a fejükben volt: többszemű Barba papa-mutánsok és majmok tömegét (River, Artur, Budha) vagy egy bevetés előtt álló robot graffitis szenzorain megjelenő vektorizált városképet, amin valódi matricák jelezték a bevitt találatokat (Fóbia).

A street artot egyébként jórészt a műfaj szofisztikáltabb irányzata, a matrica és a sablon képviselte. Mivel az alkotók többségükben nemcsak a város rettegett vandáljai, de képzős és iparos egyetemisták is egyben, hagyományosan festett felülettel is találkoztunk.

Vandálok a világ és egymás ellen

Graffitis csak egy plakáton dolgozott. A Ket művésznevű srác, aki éppen látogatásunk idején fújta fel az utolsó vonásokat, elmondta, eredetileg nem volt a meghívottak közt. A szervezők azonban nem találták elég meggyőzőnek az 1000% - az egyik első magyar street art csoport - munkáját, az ARC plakátjának közepére elhelyezett festékpöttyöt, és a kereten feltüntetett cégnév áthúzását, így őt kérték meg a plakát átszínezésére.

Klikk a képre!
Ket elégedetten nyilatkozott az ARC kezdeményezéséről, aminek révén olyanok is megismerkedhetnek a street arttal, akik amúgy csak a rongálás egy formáját látják benne. Az itteni munkáját egyébként kidolgozott terv nélkül, frísztájlból nyomja, de végül is ez neki nem szokatlan, az utcán is így dolgozik. Az utca pedig rázósabb terep, ott figyelni kell a rendőrökre, az elkészült műre meg később sajnos ráfesthet valaki más.

Miközben az utolsó plakátot is nagy, színes ábrák töltötték ki, megpróbáltam elképzelni, mit jelenthetett a csupasz felületen árválkodó, fekete folt. Sikerült.