További Klassz cikkek
A magyar családok lassan vonultak a kirakatok előtt, és áhitattal nézték az Adidast, a Technicset, a Black and Deckert, mint valami múzeumban.
Lift nélkül soha
A Trend expo nevű kiállítás minden bizonnyal ezt a gyászos kort akarta megidézni, vontam le a következtetést, miután a helyszínen megdőlt a meghívó alapján felállított teóriám. A sárga-fekete, csillogó boríték juppik számára kitalált dizájnkiállításra utalt: a zipzárral felszerelt tasakban hemzsegtek a kreatív brigád által kiizzadott jópofaságok. A képeken teljesen értelmetlen, de eredetinek tűnő tárgyak: lila ketchup, bugyit mintázó zacskóba csomagolt rágó és a "jövő szőrtelenítője". Az egész ráadásul tetszetős és teljesen funkciótlan piramissá volt hajtogatható.
A hangzatos Tudat. Megnyitó. Est. szlogen alatt pedig kiderült, hogy idén egyedül a megnyitón hallható élőben Yonderboi zenéje. Ami valóban kellemes, ha az ember hosszú utat tesz meg a liftben, egy felhőkarcoló legfelső emeletén, dizájnbútorokkal berendezett étterembe tartva. Mivel azonban az eseményt nem liftben, hanem a Közlekedési Múzeumban tartották, ahol semmi nem indokolta, hogy Yonderboit hallgassak, a megnyitó másnapján látogattam meg a kiállítást.
Lila ételek
Drága és giccses tárgyak helyett megdöbbenéssel szembesültem egy hagyományos szupermarket árucikkeivel. Igaz, a márkáknak csak a fele volt ismert itthonról, így a kiállítás olyannak tűnt, mintha egy amerikai áruház kínálatából lógattak volna fel néhány terméket.
Látható volt zabpehely, ablaktisztító, csokoládé és filctoll. Amik alatt ráadásul rövid, humorosnak szánt ismertető szövegek mutatták be a tárgyat.
Egy ideig kerestem az egész értelmét, levontam például azt a következtetést, hogy a csomagolás tervezői szerint a nők leginkább olyan árukat vásárolnak, amikre hajladozó, vékony emberalakokat nyomtattak. Továbbá, hogy a dizájnerek úgy emlékeznek, gyermekkorukat a pszichedélia iránti olthatatlan érdeklődés határozta meg, ezért a fiatal korosztályt kék és rózsaszín margarinnal, lila ketchuppal, elfolyó körvonalakkal ábrázolt rajzfilmhősökkel és méregzöld, ehető jegyzetfüzettel igyekeztek megfogni.
A leghalványabb érdeklődésre számot tartó, furcsa tárgyak azonban csak töredékét képezték az anyagnak, így végül a látogatók arcáról próbáltam leolvasni, hogy mit is jelent ez az egész. A gyér közönség azonban olyan unottan nézte az árucikkeket, mint 89-ben a nagymama, akit a valutakerete miatt cipeltek el faluról a Shopping City Südbe. A termékek dús dizájnjuk ellenére is szürkén lógtak a krómozott ruhafogasokról, és minden lehangoló volt, mint abban az időben, amikor azt hittük, egy dobozos sör többet jelent önmagánál.