Mariahilferstrasse és egyéb sötét emlékek

2004.08.30. 14:30
Ha tudni akarja, mit érezhetett a valutakerete miatt Bécsbe rángatott nagymama, látogassa meg a lila ketchuppal, ehető füzettel és Yonderboijal hirdetett kiállítást. De még az értelmetlen jópofaságokat kedvelő juppik is jobban járnak, ha inkább elmennek egy szupermarketbe. Kiállítás a megvezetett érdeklődőhöz.
Volt a közelmúltban egy szomorú időszak, amikor a gyerekek kólás- és sörösdobozokat gyűjtöttek, hogy aztán piramis alakban tornyozzák fel a szekrény tetején. Állítólag a Hősök terére kellett kimenni, és a "bitte ejn bír oder kóla" mondattal operálni a német turistabuszok környékén. (Alternatív módszer: a Nyugati pályáudvar külső vágányain veszteglő nemzetközi expresszek szeméttartóiból kitúrni a Hangapilseket és menekülni a vasutasok elől - a szerk.) Aztán, amikor Nickelsdorf határában feltűntek az első, Gorenjével megrakott Wartburgok, hirtelen meggyengült a magas csereértékű Gold Fassl-doboz pozíciója, de ez végül nem tűnt fel senkinek, mert mindenkit kárpótoltak a Mariahilferstrassén vásárolható Milkák, sőt, maga a Mariahilferstrasse.

#alt# A magyar családok lassan vonultak a kirakatok előtt, és áhitattal nézték az Adidast, a Technicset, a Black and Deckert, mint valami múzeumban.

Lift nélkül soha

A Trend expo nevű kiállítás minden bizonnyal ezt a gyászos kort akarta megidézni, vontam le a következtetést, miután a helyszínen megdőlt a meghívó alapján felállított teóriám. A sárga-fekete, csillogó boríték juppik számára kitalált dizájnkiállításra utalt: a zipzárral felszerelt tasakban hemzsegtek a kreatív brigád által kiizzadott jópofaságok. A képeken teljesen értelmetlen, de eredetinek tűnő tárgyak: lila ketchup, bugyit mintázó zacskóba csomagolt rágó és a "jövő szőrtelenítője". Az egész ráadásul tetszetős és teljesen funkciótlan piramissá volt hajtogatható.

#alt# A hangzatos Tudat. Megnyitó. Est. szlogen alatt pedig kiderült, hogy idén egyedül a megnyitón hallható élőben Yonderboi zenéje. Ami valóban kellemes, ha az ember hosszú utat tesz meg a liftben, egy felhőkarcoló legfelső emeletén, dizájnbútorokkal berendezett étterembe tartva. Mivel azonban az eseményt nem liftben, hanem a Közlekedési Múzeumban tartották, ahol semmi nem indokolta, hogy Yonderboit hallgassak, a megnyitó másnapján látogattam meg a kiállítást.

Lila ételek

Drága és giccses tárgyak helyett megdöbbenéssel szembesültem egy hagyományos szupermarket árucikkeivel. Igaz, a márkáknak csak a fele volt ismert itthonról, így a kiállítás olyannak tűnt, mintha egy amerikai áruház kínálatából lógattak volna fel néhány terméket.

Látható volt zabpehely, ablaktisztító, csokoládé és filctoll. Amik alatt ráadásul rövid, humorosnak szánt ismertető szövegek mutatták be a tárgyat.

Egy ideig kerestem az egész értelmét, levontam például azt a következtetést, hogy a csomagolás tervezői szerint a nők leginkább olyan árukat vásárolnak, amikre hajladozó, vékony emberalakokat nyomtattak. Továbbá, hogy a dizájnerek úgy emlékeznek, gyermekkorukat a pszichedélia iránti olthatatlan érdeklődés határozta meg, ezért a fiatal korosztályt kék és rózsaszín margarinnal, lila ketchuppal, elfolyó körvonalakkal ábrázolt rajzfilmhősökkel és méregzöld, ehető jegyzetfüzettel igyekeztek megfogni.

#alt# A leghalványabb érdeklődésre számot tartó, furcsa tárgyak azonban csak töredékét képezték az anyagnak, így végül a látogatók arcáról próbáltam leolvasni, hogy mit is jelent ez az egész. A gyér közönség azonban olyan unottan nézte az árucikkeket, mint 89-ben a nagymama, akit a valutakerete miatt cipeltek el faluról a Shopping City Südbe. A termékek dús dizájnjuk ellenére is szürkén lógtak a krómozott ruhafogasokról, és minden lehangoló volt, mint abban az időben, amikor azt hittük, egy dobozos sör többet jelent önmagánál.