Szombathy Bálint, az újvidéki képző- és performance-művész a bombázások idején különösen sokat olvasott és dolgozott. Azt akarta kibogozni, hogy vajon miért, és hogyan rótta a Sors e furcsa fejezetet az ő saját és környezete életébe. Vajon mi az a tájban, időben, emberben rejlő NEM, amely miatt a ROSSZ el- és megkerülhetetlenné vált?
Ha a képeken csak a szimbolikus tér-, tárgy- és életkép-kivágatokat néznénk, akkor is szembeötlő lenne az a végzetes polarizáció, ami a munkákat mintegy kiröpíti evilági hétköznapjainkból. Felhőkarcolók, fekete autók, a Szabadság-szobor különböző destruktív modulációi, majd fegyveresek, felrobbantott hidak és ,,túlvilági élet-képek" (telihold fényénél menetelő aratók, kényszer-bányamunkások, föld-arcú parasztok nincstelen pillantásai) két gyökeresen más rendeltetésű puzzle-játék egybeerőszakolt és sérült darabjai.
Ám ha hozzáolvassuk a grafikák címeit is és a látvánnyal együtt gondoljuk el a verbális jelentést, akkor mintegy megsokszorozva válnak nyilvánvalóvá egy abszurd világ lehetetlen történései: Délszláv menekültek a holdon, Fiát sirató krajinai anya, A Vérgyár kapujánál, Szkipetár zenészek köszöntik a Lopakodót Újvidék felett...
A képek a válasz erre a belső szellemi utazásra és megismerésre. A partizán-érától kezdve idézett módosított ikonok, monumentális szimbólumok, az abszolutista rendszerek visszevető periódusainak jelképei, az állandóan akcionista-jelleggel bíró agymosás emlékeztetői, a szabadság oly közelinek, s mégis oly megfoghatatlannak tűnő fantomjai érzékenyen módosítva, aktuális, valós, drámai történetekké magasítva és feszítve. Képei maradandó szórólapjai e veszendő világ valóságának.
Szombathy leszámolt magával, hogy leszámolhasson a Bombázások Idejével. Kilőtte, papírra vetette a lehetetlenségig önmagába gyűrűző, melankolikusan dadaista világ, a Balkán totemeit, egy véres háború destruktív végakkordjait képekben és történetekben. Végül a munchi sikoly emlék-darabja jelenik meg a mindenkori diktátor mellett: ami emlékeztető emlék-mű a képen, a mauzóleum előtt görnyedő-vonuló alakoknak éppúgy, mint nekünk, akik látszólag kívülről szemléltük/szemléljük ezeket a furcsa élet-képeket múló jövőnkről.