Bojkottot hirdettek a Wagnert játszó karmester ellen

2001.07.25. 12:08
Kulturális persona non gratának nyilvánította Daniel Barenboim világhírű karmestert az izraeli parlament oktatási és kulturális bizottsága. A szokatlan bojkotthatározatot annak kapcsán hozta a bizottság négy konzervatív tagja, hogy a karmester július 7-ei jeruzsálemi koncertjén Wagner-művet vezényelt a Berlin Staatskapelle zenekarnak. Barenboim nem léphet fel Izraelben, míg bocsánatot nem kér a történtekért.
Barenboim több évtizedes tabut tört meg, amikor július 7-én, a Jeruzsálemi Kongresszusi Központban adott koncert végén elvezényelte a közismerten antiszemita, 19. századi német zeneszerző Trisztán és Izolda című operájának nyitányát. Bár a karmester csak a ráadásban vette elő a művet, és figyelmeztette szándékáról a közönséget, sokan így is hangos füttyszóval fejezték ki nemtetszésüket, többen a darab alatt elhagyták a koncerttermet. A példa nélküli eset nagy visszhangot váltott ki az izraeli közéletben: a politikai éltől sem mentes vitába civil szervezetek, művészek is beszálltak.

Daniel Barenboim
A Knesszet oktatási és kulturális bizottsága kedden foglalkozott az üggyel. A grémium négy konzervatív tagja - ellenzéki képviselők távollétében - elfogadott egy hatpontos határozatot, melyben elmarasztalták a fesztiválszervezőket, és elítélték Barenboim "demokráciaellenes és erőszakos" tettét. (Politikusok és holokauszt-túlélők kérésének eleget téve a karmester korábban ígéretet tett arra, hogy nem játssza Hitler kedvenc zeneszerzőjének művét a fesztiválon.)

A határozat, melyet Zevulun Orlev bizottsági elnök, a Nemzeti Vallás Párt tagja hozott kedden nyilvánosságra, 'kulturális persona non gratának' nyilvánítja a karmestert, amíg nem kér bocsánatot a történtekért. A dokumentum megemlíti, hogy a közönség soraiban ülő vezető politikusok közül többen passzív jelenlétükkel támogatták az előadást.

- Ez a határozat nem egyezik a szabadság és kreativitás elvével. Nem látom igazoltnak a döntés jogosságát, főleg annak a tükrében, amit Barenboim az izraeli kultúráért tett - nyilatkozta Colette Avital, a bizottság munkapárti tagja, aki - bár ellenezte a döntést - még a szavazás előtt elhagyta a helyiséget. A Holokauszt-túlélők Központja és a Simon Wiesenthal Központ üdvözölte a határozatot.

A Wagner-botrány kapcsán izraeli lapok megemlítik, hogy az 58 éves Barenboim, aki a Berlini Staatsoper és egyben a Chicagói Szimfonikusok igazgatója is, Németországban közös zsidó-arab zenei programokat szervez, illetve könyvet ír Edward Said nemzeti érzelmű palesztin szerzővel közösen.