"A földem a tükröm !"

2000.10.17. 10:25
Duliskovics Bazil beregszászi ferstőművész tárlata október 17.-én nyílik a Horánszky utca 13. alatti Bazovszky Házban.

Egyre inkább nyugati standardokra beálló világunkban észrevétlenül is a leegyszerűsödő komformizmus és felületesség nyer teret. A Nagy Orosz Testvér elhúzása után jelentős mértékben fogyatkoztak meg azok a kulturális energiák környezetünkből, amelyek a kelet-európai, vagy orosz, vagy szocialista, vagy szocreál-dadaista, mindenképpen egy olyan más hangvételű, finom és erős, mély dramatikus poétikával rendelkező szellemi világ megnyilvánulásai, melyek nem a bankok és biztosító társaságok falait célozzák meg művészeti megvalósulásukkal.

Bazil ezek a keleties lelkek közé tartozik, aki a kárpátaljai és ukrán élethez és identitáshoz közvetlen őszinteséggel ragaszkodik, igazából fel sem merül benne a gyermekkorától élményeiben egymásra rakodó élményszintek bármilyen feladása vagy megkérdőjelezése. A sivár és termékeny földek, a nagy gyaloglások ködei és füstjei, a felgyújtott mezők, a falusi csehóban megvilágosodó kétkezi ember, a kő alatt vergődő, az őt agyonnyomó követ símogató ember történetével.

Nincs kiút. Nem is kell. A kiút a most és az itt, az igazság egy, s úgyis oda tartunk, lépésről lépésre világosodva meg akár krumplit szedve, akár a fészerben kakálva, akár egy bögrét szorongatva, vagy tökrészegen a távoli falusi templomtorony keresztjét méregetve. Az út a megvalósítás, a történetek és élmények egymásbaillesztése, ahogyan Bazil képein is a felületek egymásra épülnek a lelki történéseket tükrözve. Egymásbaépül élet és halál, jó és rossz, s háttérben a szeretett és gyűlölt, az elszakíthatatlan táj, mely bányákat rejt, mely özönvízszerű árakat rejt, mely Vánja bácsi arcát rejti az ufógyanús búzatáblán.

Téves lenne Bazil alkotásait képeknek, festményeknek titulálni. Tárgyak ezek, s azok a szó hétköznapi értelmében, a munka szülte létjogosult fontos tárgyak deszkákból, a sufni oldalából letört lemezből, az átivott, átmulatott éjszaka hajnalán botlással megtalált ládából, melyek történeteikkel, finom szürkeségükkel és meleg emberi tragikus múltat fedő személyeikkel ikonokká nemesednek, olyanokká, melyeken a Teremtő maga már nem jelenik meg, hanem az, amit teremtett, vagy jobban mondva az, ami teremtéséből megmaradt Csernobil árnyékában.

De ne próbáljunk Csernobil árán helyi identitáson alapuló szenzációt csinálni, logikai tornával bebizonyítani, hogy mit lehetne, mit kellene változtatni, hogy ne ez, vagy ne az következzen be, s hogy mi mindent lehetne még "helyrehozni", kihasználni. Ez nem illene oda. Az ottani ember tisztelettel viseli az életet és a halált is, tisztelettel éli meg önmaga sikerét és kudarcát, tisztelettel van önmaga és a világ iránt is, s nem a BUX-index határozza meg a tudatát. A mezőn állva a távolba néz, s a szélben könnyes szemmel őszintén kívánja, hogy legyen még Élet, legyen Barátság, legyen Megértés, s legyen mindenekelőtt Ünnep az élet, amelyben a Léleknek súlya van, jól tudva ugyanakkor azt is, hogy az Üzlet Tüze már nagyban perzseli a határt.