Barátaim fénnyel reszelt arcai

Wahorn András - Calgary Cowboy

Budapesten az utóbbi egy-két évben gombamód szaporodtak el a különböző kortárs kisgalériák. Legtöbbjük ilyen-olyan tevékenység mellékvizén jött létre, a belsőépítészeti stúdiók, régiségboltok, bútorüzletek és különböző bemutatótermének részeként. Körülbelül fél éve nyílt meg egy új galéria az egykori Tilos az Á közelében, amely ebben a sorban különös helyet vív ki magának. A Bazovszky-Ház olyan galéria, amelynek képzőművészeti elkötelezettségét alapvetően a 80-as évek magyar underground-jának szereplői határozzák meg, akik közül többen képzőművészi és egyéb tevékenységükkel elismerést és komoly rajongótábort vívtak ki maguknak, s akikről a zord szakma éppen emiatt próbál nem tudomást venni és ellenükben a saját szellemi-tolókocsis keramikusait díjaztatni és az örökkévalóság igazságos kardja alá nevetséges áldozatként fektetni.

A galéria Wahorn András kiállításával nyitott, majd Milorad Krstic, Roskó Gábor, Miltényi Miklós és mások következtek. Szerdán Ádám Zoltán és Minyó Szert legújabb képeinek kiállítása nyílt meg ugyanitt. A tárlatot Minyó Szert kerékpár-mániákus nyitotta meg. Minyó újra eszünkbe juttatja, hogy a régi kerékpároknak milyen különös varázsa van, s azt, hogy a műanyagokkal kiszerelt elektronika világa felé száguldó időnek a mondjuk Viktor Papanek-i klasszikus, egy egész történelmi korszakot és életérzést képviselő 1950-ben készült Raleigh kerékpár nem mond ellent, csak felhozza a kézművesség, az egyedi készítésű használati darabok ,,szellemét", azt, hogy az egyénre szabott dolgok mennyire normálisak és fontosak az egyre értéktelenedő, selejtbetorkolló, átlagszájakra igazodó modern tömegtermelésben.

Milorad Krstic - Das Anatomische Theater

Igen, Magyarország is kicsi, piaca is kicsi, s főleg a minőségi dolgok piaca még kialakulatlan, a minőségi daraboknak az átlagpolgárhoz való visszakerüléséről (mert azért valamikor volt ilyen) nem is beszélve. Minyó viszont hisz a minőségben, a tárgyak sugallta békében ezért kerékpár-képeket, kerékpárfotókat készít, a kerékpárjai finom füstbe, ködbe merülnek, hogy átszaladjanak a múltba vagy a sosemvoltba vele, velünk, s álmainkat töltse be a rajta való elutazás vágyával. Minyó a megnyitón ezt mondta el újra, de természetesen ezúttal is másként. Helyben-járó ,,hangszerelt fénykerékpárja" lámpájával hívta elő az előtte elhelyezett vásznon a fotót, a múzeumokból összeálló kaleidoszkópot. Igen, bringázásával a múzeumokat hívta elő, azokba lehelt életet régi, megbízható, rozogának tűnő kerékpárját tekerve a művész, aki a múzeumok mögött, pontosabban felett van.

Ádám Zoltán új képei viszont első pillantásra egész mások, rajtuk központi az ember, s barátait ábrázolják egy új, eddig tőle nem látott módon. A porték egy-egy személy arcát vagy teljes figuráját hozzák a szinte foto-realisztikus rajzzal fekete színben egy élénk háttér ellenében. A barát, a barátok, a barátnők, ki-ki a saját, a háttérből előtörő hangulatában: egy lány egy későéjszaka tomboló mélykobaltjában, egy szemüveges, garbós gondolkodó fiú durva vörösben, egy háttal álló barokk-ruhás figura szürkésbarnában, egy megfestetlen képet maga elé tartó alkat hideg kékben. S emellett minden képen van néhány sérülésnek tűnő fehér csík, folt, a realitás teréből kinyúló elem. Az, ami a "térképen" nincsen feltüntetve, az, ami első pillantásra hiba, seb, zűr.

Éppen ezek a kis fénypálcikák, időrések, a lesújtó fény, a kiutat mutató ,,hibák" jelentik a festmények rejtett kódját. Azt, hogy a beszűkülő valóságérzésünkben közelebb került hozzánk az ismeretlen is, s játszott élet-szerepeinknek állandó társává, megnyugtató fényforrásává vált. A barát szeme sarkában megcsillan a fény, a lány előtt cikázik az ,,ismeretlen jó", az ifjú gondolkodót ,,megtámasztja" a tiszta gondolat.

S ez az a pont Ádám részéről, amely őt művészi felfogásában Minyó Szerthez igen közelállóvá teszi. Nemcsak affinitásbéli, hanem közvetlen poétikai rokonságot is mutat kettejük között a fénynek az értelmezése, a fény, mint kiút, a vágyott és megtalált megoldás az emlékek, a barátok, a hétköznapi tárgyak előhívása iránt, az előhívás általi elvonatkoztatás, az alkotónak önmagának a megnyugvásban való előhívása által.

K. Bazovsky Ház,1085 Budapest, Horánszky u.13. II.emelet.