Nem gyilkolással töltöm a mindennapjaim

"Ez a harmadik díjam életemben. Kaptam egyet Franciaországban, egyet Texasban és most Budapesten" - mondta Bret Easton Ellis a Könyvfesztivál idei különleges vendége. Eddig Günther Grass, Paulo Coelho és Umberto Eco kapta meg a Budapest Nagydíjat többek között. A csütörtöki rendezvényre egy csomó bölcsész és rajongó mellett egy sereg fiatal anarchista is érkezett, akik megnézték a Che Guevera helyettesítésére alkalmas kapitalizmus-ellenes sztárszerzőt, aki mondhatni belülről bomlasztja a pöffeszkedő nyugati társadalmat.

Ellis vitatott szerző: valaki vagy szereti, vagy gyűlöli, a kettő között alig találni olvasót. "Nem tudom, nem az olvasóknak írok, az olvasó szeretné azt hinni, hogy neki ír az író, de ez valójában nem így van. Ha ez így lenne, sokkal több könyvet adnék ki, olyanokat, amiket jobban lehet szeretni" - válaszolta Ellis, aki 14 éves korától kezdve ír, fiatalon még gyerekverseket is költött. Mondjuk ez utóbbit nehéz elképzelni szerzőnkről, akinek minden munkája az erőszakos, pornográf társadalmunkról szól, amiben fontosabbak a márkák, mint bármi más. Egyébként nem különösebben érdeklik az értékelések, pedig az Amazonon is látja, de nem tudja, mitől kap valami egy csillagot vagy ötöt, a kritikákat elolvassa a könyv megjelenésekor, de a tanulmányoktól irtózik: "Minek olvassam, ha unalmasak?"

Amikor bejöttem ide, olyan volt, mintha egy Ellis-novellába lépnék be, mondta Lévai Balázs, az est moderátora, mire Ellis a következőt válaszolta: "Én meg arra gondoltam, hogy akkor lemegyek a színpadról - mondta Ellis, aki mindvégig álszerénynek tűnt. "Minden tök minimalista a lakásomban és az irodámban, nincsenek képek a falon" - tudtuk meg.

A Nullánál is kevesebb című könyvét sokan egy generáció regényének tartják, és meg is kérdezte Lévai, hogy tényleg generációs regényt írt-e: "Most engem kérdezel? Nem tudom, egy csomó személyes dolog van benne, ami rezonált sok fiatal érzésével akkoriban. Egy 19 éves depressziós, elidegenedett srácnak a története, akinek az egyetlen lehetősége ez." Jelenleg ennek a folytatását írja Imperial Bedrooms címmel: kíváncsi, mi történik 30 évvel később a szereplőkkel. 2010-re kell kész lennie. "Nagyon aktív folyamat létrehozni egy világot, egy virtuális világot, se egy film, se egy zene nem tudja ezt visszaadni, hogy olvasóként megismerd azt a világot, amit egy író létrehoz. Ha egy regényen dolgozom, csak a fantáziámra hagyatkozom."

Csehov karaktereihez hasonlítanak a szereplői, állapította meg Lévai Balázs, aki láthatóan felkészült Bret Easton Ellisből, de annyira figyelt az angoljára, hogy sokszor az általa megszokott könnyedség elveszett: "Perhaps, sokkal jobb író nálam" - válaszolta Ellis mosolyogva, akinek példaképe Ernest Hemingway és Joan Didino újságíró volt a legnagyobb hatással, meg a rockzene, például Elvis Costello, és a filmek. Ellis a Parents nevű zenekarban játszott a főiskolán, minden hangszeren kipróbálták, sőt még a vokált is ő énekelte.

Apjáról mintázta Batemant? - kérdezte Lévai Ellist: "Patrick Batement egy csomó emberről mintáztam, köztük az apámról is. Három évig minden nap írtam az Amerikai Psychót a manhattani yupppi világról, beleírtam az érzéseimet, a dühömet. Ez a világ rád kényszerít rengeteg dolgot: ezt és ezt is meg kell csinálnod, ami idegesítő, vagy elfogadod ezt vagy elutasítod. A Versace-öltönyös Bateman nem valós személy, aki a társadalommal szembeni dühös érzései miatt öl, prostituáltakat gyilkol, de én nem ezzel töltöm a mindennapjaimat.

Az elszabadult Bret Easton Ellis, regényhős

A Holdpark miatt újraolvastam az Amerikai Psychót, és rájött, hogy az író próbálja a regény megjelenésével elhagyni a könyvet és a főszereplőt, de nem tudja: "Szembesültem vele, hogyan határozza meg egy könyv és egy karakter az író életét. Patrick Bateman elszabadult a lapokról, önálló életet kezd el élni, és Bret Easton Ellis lesz a főhős. Nem lehet kontrollálni, nem lehet felügyelni az értelmezést.

"Az Amerikai Psychoról ismernek az emberek, ami nem jó nekem feltétlenül" - vallotta meg az író, akinek botrányokat és óriási sikert hozott a regény, amiben a menő yuppie, Patrick Bateman sorra gyilkolja meg a prostituáltakat, miután megkínozza őket. A hírhedt jelenetben egy porszívócsövet dug fel a nőnek, amin egy patkányt futtat fel - persze könnyű kiemelni a kontextusából egy ilyen jelenetet.

Mivel ezek miatt lett híres-hírhedt szerző, érthető volt Lévai kérdése: a gyilkosságot vagy a szexet nehezebb megírni? "Nem értem azokat az írókat, akik panaszkodnak, hogy milyen nehéz írni, hogy milyen nehéz teletölteni egy üres lapot, nem értem miről beszélnek. Nincs izgalmasabb az írásnál" - válaszolta Ellis, majd hozzátette: "Sokan mondják, milyen borzalmasak az erőszakos vagy a pronográf jelenetek az Amerikai Psychóban, de nem. A legrosszabb, amikor ülök a New York-i szobámban a földön és Genesist hallgatok, és erről Batemanként kell írnom." Ez utóbbi az Amerikai Psycho híres jelenete.

A szexjelenet írásának nehézsége

Ellis azt is elárulta, miért nehéz megírni a szexjeleneteket: "Mert nem lehet benne metafora, nem lehet leírni, hogy a pinája úgy nyílt ki, mint egy pénztárca és szóródott ki belőle a pénz". Ezután megjegyezte, hogy a nyolcoldalas ménage á trois-jelenetet nagyon sokáig írta. "A karakter inkább írja ezeket az erőszakos jeleneteket, mint én. Így tartok távolságot. A Glamoráma erőszakosságával sokkal többeket felidegesíttem, mint az Amerikai Psychóval."

A végén a jelenlévők is kérdezhettek az írótól. Egyikük megállapította, hogy ugyanolyan márka lett, mint amiről a társadalmat kritizáló könyvei szólnak. Bret Easton Ellis alapvetően igazat adott a kérdezőnek, de azért megjegyezte: "Ha tényleg brand lennék, akkor minden évben kiadnék egy könyvet, helyette írtam hatot 25 év alatt."