Natália
-3 °C
7 °C

Elhunyt Bessenyei Ferenc

2004.12.27. 17:22
A Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja már évek óta visszavonultan élt lajosmizsei tanyáján. 86 éves korában érte a halál.
Elhunyt Bessenyei Ferenc színművész hétfőn - tudatta Iglódi István, a Magyar Színház igazgató-főrendezője az MTI-vel.

Bessenyei Ferenc
Bessenyei Ferenc
A Kossuth-díjas kiváló művészt, a Nemzeti Színház örökös tagját, a nemzet színésze cím kitüntetettjét 86 éves korában érte a halál.

Bessenyei Ferenc 1919 február 10-én született Hódmezővásárhelyen. 1940-ben a szegedi Városi Színházban kezdte pályáját, később Miskolcon, Szegeden, Pécsett játszott évekig, majd 1950-től a Nemzeti Színház művésze, de a Madách Színházban is gyakran játszik.

1981 után nyugdíjba vonult, csak szerepekre szerződött, de hosszú évek óta lajosmizsei tanyáján élt visszavonultan. 2000-től a korábbi nemzeti társulatában maradt, így a Magyar Színház tagja lesz.

Kossuth-díjas színész, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet Színésze. Legfontosabb színházi alakításai, például a Peer Gynt, Hamlet vagy Othello megformálása mellett, mintegy száz filmben, tévéjátékban volt főszereplő. Így például szerepelt a Kőszívű ember fiainak moziváltozatában, a Légy jó mindhalálig feldolgozásában, vagy éppen a Fekete város filmadaptációjában.

A kulturális tárca saját halottjának tekinti

Saját halottjának tekinti a hétfőn elhunyt Bessenyei Ferenc színművészt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) - tájékoztatta Lugosi Viktória, a tárca sajtófőnöke kedden az MTI-t. Az Országgyűlés elnöke részvéttáviratban fejezte ki együttérzését a színművész feleségének, Bessenyeiné Élthes Eszternek - közölte az Országgyűlés sajtószolgálata az MTI-vel.

"Megrendülten értesültem róla, hogy Bessenyei Ferenc, a nemzet színésze örökre elment közülünk. Fájdalmában osztozom, fogadja őszinte részvétemet. Bessenyei Ferenc alakításai etalonként maradnak fenn a színházművészet számára, emlékét örökre megőrizzük" - írta Szili Katalin a részvéttáviratban.