Gyilkos metálzenészeket ítéltek el Olaszországban

2005.04.15. 16:09
Harminc, tizenkilenc, illetve tizenhat évre itélték az olasz Circus of Satanis nevű metálzenekar három tagját, amiért egy sátánista rituálén megöltek egy tizenkilenc éves lányt és tizenhat éves barátját. Az olasz rendőrség további rejtélyes halálesetek után is nyomoz.

Tizenkilenc évre ítélték a héten Olaszországban azt a férfit, aki évekkel ezelőtt egy rituális sátánista gyilkosságban vett részt több társával, akik közül kettőt már februárban elítéltek. Mario Maccione, a Circus of Satanis blackmetálzenekar egykori tagja tizenhét éves volt, amikor 1998-ban részt vett egy fiatal pár meggyilkolásában, akiknek a holttestére a Milánó közeli erdőkben bukkantak rá, írta a Guardian.

A sátán fenevadjai

A tizenkilenc éves Chiaro Marino és barátja, a tizenhat éves Fabio Tollis holttestére tavaly bukkantak rá. A gyilkosságokra akkor derült fény, amikor tavaly megtalálták a 27 éves Mariangela Pezzotta holttestét egy faházban, Mezzana mellett. Volt barátja, Andrea Volpe, a Circus of Satanis énekese beismerte a gyilkosságot, majd, miután a rendőrség megtalálta a naplóit, további bűncselekményeket is bevallott, melyeket társaival közösen követett el.

Az egyik áldozat, Fabio Tollis a Circus of Satanis gitárosa volt. A rendőrség szerint a gyilkosság estéjén barátnőjével a zenekar többi tagjával együtt ittak a Milánó külvárosában található Éjfél nevű helyen, majd a közeli erdőkbe hajtottak. A események részletei nem teljesen világosak, de Chiarát szíven szúrták, a Fabiót pedig, aki közbe akart lépni, kalapáccsal verték agyon. Egy szemtanú szerint még mindketten éltek, amikor eltemették őket.

Andrea Volpe, a zenekarhoz közel álló Bestie di Satana (Sátán Fenevadjai) szekta tagja, egyes források szerint vezetője, azt állította, hogy utasították a gyilkolásra. Volpét, akit a csoport szellemi vezérnek tartanak, harminc évre itélték februárban, míg egy másik vádlott, Pietro Guerrieri tizenhat évet kapott. A mostani tárgyaláson egy másik gyanúsítottat, Massimiliano Magnit bizonyítékok hiányában felmentették. A csoport további öt tagja júniusban áll bíróság elé.

Ördögűzés-kurzusok

A rendőrség több olyan halálesetre is fényt derített, aminek köze lehet a Circus of Satanishoz. Pár éven belül tizenegy megmagyarázhatatlan haláleset, gyilkosság vagy öngyilkosság történt alig pár kilométerre egymástól. A nyomozók úgy gondolják, hogy a fiatalokat arra biztatták, hogy öljék meg magukat vagy egymást. Az egyik esetben egy fiatal férfi ellenkező irányban hajtott a körforgalomban, és egy kamion kerekei alá került, egy másik fölakasztotta magát a lámpára, volt, akinek elvágták a torkát, egy másikat vascsővel vertek agyon, és olyan is volt, aki fölgyújtotta magát. Egy húsz éves fiút 1989-ben egy fához kötözve találtak meg. A rendőrség bejelentette: folytatja a nyomozást az ügyekben, és bár nem biztos, hogy mindegyiknek köze van a Circus of Satanishoz, úgy gondolják, további sátánista gyilkosságokat is felfedhetnek.

A gyilkosságok hatalmas társadalmi felzúdulást keltettek Olaszországban, sokan egy kiterjedtebb sátánista összesküvésről kezdtek beszélni. A Vatikán is kifejezte aggodalmát, hogy a sátánizmus egyre népszerűbb a fiatalok körében. Februárban a Vatikán-közeli Ragina Apostolorum egyetem kéthónapos kurzusokat indított ördögi megszállás és ördögűzés témakörökben.

A Q brit zenei szaklap emlékeztetett rá, hogy egy évtizede Norvégiában történt hasonló eset, akkor templomokat gyújtottak fel, és rivális blackmetálbandák gyilkolták egymást. Olaszországban 2000 júniusában három iskoláslány gyilkolt meg egy hatvanegy éves apácát, állítólag Marilyn Manson zenéje hatására. Az olasz metálszíntért az utóbbi időben szigorúan figyelik a hatóságok, a meghatározó zenekarok természetesen elhatárolódnak a sátánizmustól. "A Bestie di Satana tagjai mindenekelőtt gyilkosok voltak, akik éppen heavy metált hallgattak - mondta a Q-nak Stefano Gilardino, az olasz Rocksound magazin munkatársa. - Nem hibáztathatod a zenét."