Hedvig
9 °C
24 °C

A pénzhiány nyomasztja a világ múzeumainak krémjét

2008.05.28. 19:58
A Szépművészeti meghívására Budapesten tanácskozott a világ vezető múzeumait összefogó Bizot-csoport. Megkérdeztük a világhírű Musée d'Orsay, az Ermitázs, a Tate Britain, a bécsi Kunsthistorisches és a Prado vezetőit, hogy mit gondolnak a sztárkiállítási hullámról. A milliós látogatottságú múzeumok igazgatói később panaszkodni kezdtek.

Még a világ múzeumaiban is terjed a sztárkiállítások divatja. A vezető intézmények bombasztikus kiállítások bejelentésével versenyeznek, a média egyre inkább a látogatószámmal jellemzi az egyes projektek sikerét. Hogyan hatnak a blockbusterek a múzeumok működésére? A növekvő figyelem segíti vagy hátráltatja a munkát?

Gabriele Finaldi, a madridi Prado igazgatóhelyettese: Az utóbbi húsz évben nagy változások mentek végbe a múzeumi világban. Régebben az időszaki kiállításokat különböző, a témával foglalkozó intézmények szervezték. A kor jelentős kiállításait viszont a múzeumok saját stábja rakja össze a saját intézményükben. A múzeumok szokásos feladatai tehát mind a kiállítási programnak rendelődnek alá. Ami egyébként nem feltétlen baj, de mindenesetre fontos változás.

A madridi Prado múzeum

A blockbuster egyébként nem új jelenség a múzeumi világban. Sőt, a XIX. században rendezték az igazán nagy kiállításokat. A kérdés inkább az, hogy érdemes-e utaztatni az értékes, ritka és sérülékeny műtárgyakat egy-egy új kiállításhoz? A tárgynak valóban szerepe van a kiállítási koncepcióban, vagy csak a média érdeklődését elégíti ki?

Nicolas Serota, londoni Tate Gallery igazgatója: Nekünk nincsenek problémáink a látogatószámmal, mert a Tate Modernben tavaly 5,2 millió, a Tate Britainben 1,6 millió látogatót fogadtunk. Azt is lehetne mondani, hogy mi tulajdonképpen sztárkiállítások szervezésével foglalkozunk, de a valóság az, hogy a Tate-ben a szakmailag alapos munka számít csak.

A Tate egyébként könnyedén rendezhetne évi három sztárkiállítást, de tudjuk, hosszú távon ez többet ártana a múzeumnak. Az ilyen kiállítások veszélye, hogy ha erre építed a múzeum koncepcióját, függésbe kerülsz a nézőszámtól. Ez pedig szükségszerűen a minőség rovására megy.

A londoni Tate Gallery

Mindazonáltal nem lenne bonyolult csakis tömegeket vonzó programot szervezni. Köztudott, hogy Monet-ra bármikor jegyet vált néhány százezer néző. A kérdés inkább az, hogy olyan Monet-kiállítást szervezünk-e, ami az ismert képet mutatja újra meg újra, vagy olyat, ami új megvilágításba helyezi a festő művészetét.

Cogeval Guy, a párizsi Musée d'Orsay igazgatója: A sztárkiállítások néhány múzeum munkájában elengedhetetlen eszköznek számítanak. Kilenc évig vezettem a montreali múzeumot, ahol fontos volt, hogy minden évben rendezzünk legalább egy sztárkiállítást. A múzeum saját gyűjteménye ugyanis nem volt elég kiterjedt, ez volt az egyetlen mód arra, hogy behozzuk az embereket.

A párizsi Musée d'Orsay

A d'Orsay viszont az egyik legkomolyabb gyűjteménnyel rendelkező múzeum a világon. Szóval hozzánk akkor is tömegek jönnének, ha egyetlen időszaki kiállítást sem rendeznénk. Speciális helyzetben vagyunk a sztárkiállításokkal kapcsolatban is, mi ugyanis, ha nagy kiállítást rendezünk, nem a népszerű témákat vesszük elő, hanem éppen hogy a részletekre fókuszálunk. Az egyik sikeres projektünk azt vizsgálta, hogyan hatott Walt Disneyre, a rajzolóra a XIX. századi művészet. Hol lehet nála tetten érni a nagy klasszikusok hatását.

Alfred Pacquement, a párizsi Pompidou igazgatója: A Pompidou jelentős látogatottságú múzeum, így a mi technikánk az, hogy párhuzamosan rendezünk experimentális kiállításokat, és olyanokat, amelyek tömegeket érdekelhetnek. Néha egyébként lehetetlen megmondani, miből lesz blockbuster. A most futó Louise Bourgeois-kiállításunk hatalmas siker, noha az ő munkássága nem annyira ismert Franciaországban.

A párzsi Pompidou múzeum

Mihail Piotrovszkij, a szenpétervári Ermitázs igazgatója: A blockbuster kiállítások ideje lejárt. Néhány évtizede jellemző volt a versengés, hogy minél több látogatót vonzzunk a kiállítótermekbe. A folyamat nálunk oroszoknál talán kicsit korábban is elkezdődött, mert már 25 éve tömegek lepték el a ritkaságokkal teli múzeumainkat. És kiderült, milyen rossz hatása van ennek, mert a tömeg nem teszi lehetővé az elmélyülést. Ez nem a megismerés, hanem a turizmus egy formája.

Medvebocs a szentpétervári Ermitázs múzeum épülete előtt

Az igényes és sikeres kiállításhoz olyan témát kell találni, ami illeszkedik a múzeum profiljához, és megragadja az embereket. A világ egyik leglátogatottabb kiállítása volt, amit az ortodox kereszténység művészetéből rendeztünk. Remek anyagot tudtunk bemutatni. rengeteg látogatót érdekelt, az apropó pedig a kereszténység 2000 éves fennállása volt.

Wilfried Seipel, a bécsi Kunsthistorisches igazgatója: Az utóbbi 15-20 évben jelentős változások zajlottak a múzeumi életben, és ezek összefüggenek a nagy látogatottságú kiállítások megjelenésével is. Sokat elárul, hogy negyed százada a múzeumigazgatókat legfeljebb a szakma ismerte, manapság viszont neves közéleti szereplőknek számítanak. Egy múzeum nagy show-k rendezésével alapozhatja meg a sikereit. Ez egyébként az egész kulturális életre pezsdítő hatással lehet, hiszen így mások is kénytelenek lesznek beszállni a versenybe, új ötletekkel előállni.

A bécsi Művészettörténeti Múzeum

A folyamatnak vannak persze negatív hatásai is. Mégpedig hogy a közbeszédben és a médiában nagyobb szerepet kapnak a számok, mint a tartalom. Miközben nyilvánvaló, hogy egy alapos tudományos kiállításnak soha nem lesz annyi látogatója, mint egy népszerű szépművészeti programnak.

Mi a legégetőbb kérdés a világ vezető múzeumai számára jelenleg? Mi az, amire a Bizot-csoport tagjai megoldást szeretnének találni?

Finaldi, Prado: A múzeum finanszírozása a jelen legfontosabb kérdése. Az állam elvárja, hogy a múzeumok mind nagyobb részben járuljanak hozzá saját működésükhöz. Úgy látják ugyanis, hogy a múzeumok képesek növelni a bevételeiket, így csak az alapműködéshez szükséges összeget biztosítják.

Ebben azonban nem vehetünk példát az Egyesült Államokról, ahol minden nagy múzeum magántőkéből működik. Európában az állam hozta létre ezeket az intézményeket, és ezért azok fenntartása is az állam feladata.

Guy, d'Orsay: Az államnak nem szabadna kivonulnia a kultúrából, hiszen a múzeumi kollekció is az államé. A vezetők mintha elfelejtenék, hogy a köz műtárgyvagyonát nem lehet eladogatni, bérbe adni. A mi múzeumunk egyébként szerencsés ebből a szempontból is, mivel jelentős a bevételünk, a legtöbb látogatónk ugyanis turista. Jelenleg a költségeink felét fedezi az állam, de tudható, hogy ez az összeg tíz éven belül ez 20-25 százalékra csökken. Így új források után kell néznünk. Benne vagyunk például az abu-dzabi múzeumi projektben.

Serota, Tate: A Tate állami támogatása, ha kismértékben is, de növekedett az utóbbi tíz évben. Mindeközben azonban elképesztő mértékben növekedett a közönség száma, és ezzel arányosan nőttek az elvárások is. Míg tehát tíz éve a kiadásaink hetven százalékát fedezte az állami támogatás, manapság már csak 35 százalékra elég. Úgyhogy ha meg akarunk felelni az elvárásoknak, szponzori források után kell néznünk.

Pacquement, Pompidou: A kor legnagyobb kihívását a globalizálódó kultúra jelenti. Nem elég ugyanis konzekvensnek lenni az intézmény falai közt. Összhangban kell lenni a világ túlfelének kulturális mozgásaival is.

A mind jelentősebb pénzeket mozgató műkereskedelem is nehéz helyzet elé állítja a múzeumokat. A neves intézményekben megjelenő művek értéke ugyanis megugrik, így a műkereskedelem részéről hatalmas a nyomás, és egyre nehezebb megtartani a függetlenséget.

Seipel, Kunsthistorisches: A múzeumi munkát jelenleg a finanszírozási nehézségek hátráltatják leginkább. Ausztriában kilenc éve rögzítették az állami támogatásunk összegét, és azóta érdemileg nem is emeltek azon. Most a működési költség hatvan százalékát biztosítja az állam, a maradék negyven százalék előteremtése viszont aránytalanul nagy terhet ró az intézményre. Ez pedig hátráltatja, hogy ellássuk a múzeumok minden alapfeladatát, azaz végezzünk tudományos munkát, gyűjtést, restaurálást is a kiállítások szervezése mellett.

A másik aktuális probléma az utazó kiállításokkal jelent meg. A fogadó intézménynek, országnak szerződésben kell vállalnia, hogy a kölcsönzött műtárgyakat nem foglalják le. Ez a vitatott sorsú műalkotásoknál nagyon fontos, az Ermitázs például a fogadó ország állami biztosítéka nélkül nem ad kölcsön semmilyen műkincset. Ahogy Ausztria is elvesztett két Schiele-képet, amelyeket az Egyesült Államokban foglaltak le korábbi tulajdonosaik kérésére.

Köszönjök szépen a válaszokat!