Színház az egész net

Énblogot olvasni olyan, mint egy hirtelen fékezéskor jó nagyot szippantani a melletted álló hónaljából a négyes-hatoson. Kínos közelség, kövér izzadságcseppek, és azok a hétköznapi problémák, amiket egy francia művészfilmben is csak a szélesvásznú pasztellszínek, meg a betétdalok tesznek elviselhetővé.

Volt ez már rosszabb is, a Bridget Jones környékén mindenki mindennap megírta, hogy hány kiló, hány cigit szívott el és kivel nem dugott, de most már leginkább csak azok maradtak, akik tényleg szeretnek tök pucér lélekkel rohangálni a körúton.

Sőt állítólag szépen csendben új művészeti forma lett az énblog, legalábbis az Európa Tanács szerint, hiszen felkérték Ausztria, Lengyelország, Magyarország, Olaszország és Románia egy-egy színházát, hogy blogokból készítsenek előadást. Vagy legalábbis előadáskezdeményeket, mivel a zárt művészeti tenderen országonként három blogot dolgozhattak fel a társulatok, az így létrejött tizenöt fél órás darabocskából pedig május 21. és 25. között, a grazi döntőn választják ki majd azt az egyet, amelyikből egész estés darab készülhet az unió pénzén.

Magyarországról a Mácsai Pál vezette Örkény Színház vesz részt a művészeti versenytárgyaláson, miután a Katona József Színház átpasszolta nekik a felkérést. A társulat és a projektben résztvevő dramaturgok több tucat blog átolvasása után végül három naplón kezdtek el dolgozni. Hétfőn volt az utolsó magyarországi főpróba. Eddig a bevezetés, már csak a félelmek maradtak, hogy mi kerekedhet ki abból, ha néhány saját magát tükörből élveboncoló blogger találkozik a büfében ücsörgő magyar színházi elittel. Akkor már inkább Csepeli György blogjának musicalfeldolgozása.

De az Örkény blogszínháza mégis kellemes meglepetés volt, a főbróbán a közönség felváltva röhögcsélt és sokatmondóan sóhajtozott. Vagyis a dramaturgoknak nagyrészt sikerült megoldaniuk a problémát: élvezhető színházi jeleneteket faragtak a netes monológokból, anélkül hogy elveszett volna a blogok jellegzetes stílusa. Mindezt ráadásul díszletek és egyéb nagyszabású színházi kellékek nélkül sikerült elérniük.

A főpróbán látott végeredmény három alternatív darabkezdemény lett, háttérben éneklő angyallal, pedofil télapókkal, műmellű pincérrel, spermát lövellő, mulatós nótákra filozofáló, meg nyers tojást vedelő főhősökkel. Mint mondjuk egy félig begyakorolt Krétakör-darab, mínusz meztelen seggek. (Videó és próbanapló a Színház.hu-n >>>)

Persze a klasszikus, párbeszédes színjátszás helyett inkább monológokat fest alá a színészi játék, igazából történet sincs, csak egy-egy emberi sorsot, pár gondolatot és néhány tucat poént halmoztak egymásra a jelenetekben, mégis már ezekből a fél órás trailerekből is látszik, hogy a dramaturgok (Dömötör András, Tóth András és Rusznyák Gábor), meg a társulat (Bíró Kriszta, Keres Viktória, Für Anikó, Takács Nóra Diána, Máthé Zsolt és Széles László) képes lenne bármelyik blogból jó előadást készíteni. (Sebtolvaj blogjából kifejezetten jó édes-bús, nosztalgikus abszurdot lehet írni, Combfiksz blogja olyan, mintha Bridget Jones nem csak divatból játszaná a mániás-depresszióst, Zsírember filozofikus véglény karakteréért pedig bármelyik élő magyar drámaíró ölni tudna).

Ráadásul a blogszínház, még így félkészen, félig összecsavarozva, felületkezelés és pácolás nélkül is kifejezetten hiteles. Merthogy nem Szódában bagózó értelmiségiek írták a csepeli vagy vásárosnaményi rögvalóságról, esetleg az újgazdag brókerek sorsproblémáiról. Hanem Szódában bagózó értelmiségiek saját magukról.

Éppen ezért érdemes lesz drukkolni a három magyar blogdarabnak, sőt akár meg is lehet nézni a grazi versenyt a neten. Vagy addig is bárki elolvashatja a három kiválasztott blogot (itt és itt és itt), amikből kiderül, hogy milyen az előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel elkövetett nótahallgatás, vagy hogy mégis milyen egzisztenciális problémákat vet föl a GPS.