Komcsi könyveket gyaláztak meg

A könyvhalmaz mint járófelület, a betonba öntött múlt mint be nem fejezett installáció, a befogadóval együtt alkotott alkotás, meg persze a bebetonozott tudás és a porladó információk ellentétéről éneklő térplasztika. A kortárs képzőművészet szokásos halandzsája, a kiállítás-megnyitók után vörösbortól meg pogácsamorzsáktól elnehezedő hülyeség. Amikor megmagyarázzák, hogy miért érdekes ez.

De akkor miről is van szó valójában? Az OSA Archívum megkapta a rendszerváltáskor a Szabad Európa Rádió Kutatóintézetének több mint kilencvenezer kötetből álló könyvtárát, több mint tíz évig őrizte vékony porréteg alatt, majd tavaly negyvenezer darabot kiárusítottak. Illetve kiajándékoztak, mert bárki elvihette a könyveket, ha éppen szüksége volt az ENSZ 1962-es Tények könyvére, vagy mondjuk az 1953. évi angol nyelvű politológiai publicisztika ábécérendes mutatójára műbőrkötésben. Még így is marad 12 ezer könyv, ami már tényleg senkinek nem kellett, sőt igazából már a megjelenésükkor is teljesen feleslegesek voltak, amit mi sem mutat jobban, mint hogy az értéktelennek nyilvánított kötetek jelentős részét senki nem kölcsönözte ki soha sehonnan a hatvanas évek óta.

Na, ezt a 18 köbméter könyvet két képzőművész, Hübler János és Kerezsi Nemere leöntötte két köbméter betonnal, és már kész is volt az installáció, ami egyesek szerint a gonosz (vagyis kommunista, már ha kommunista mondjuk a KGST-országok mezőgazdasági mutatóit soroló többkötetes papírszörnyeteg) könyvek rituális megsemmisítésének szimbóluma, könyvtemetés, vagy egyenesen szentségtörés, mert ugye kenyeret és könyvet soha nem dobunk ki, meg nem megmondtam, hogy ne játssz a könyvvel, mert mindjárt a kezedre csapok?

Az installációt Nádasdy Ádám nyelvész és költő magyarázta el a megnyitón, (Nádasdy hosszan beszélt a tabukról, meg a halálról, sajnos a betonba öntés, mint tipikus maffiagyilkosság értelmezési lehetőségeit nem érintette) miközben a gyerekek önfeledten lépdeltek a betonból kihajló könyveken, mert az nagyon jó muri. És nem mellesleg felülnézetből is jól néznek ki a könyv-beton parkettadarabok, az installáció textúrája, meg a textúra esztétikája, mondhatnánk, de csak azért sem fogjuk. És persze az öregebbek nem mertek rálépni, a fentebb már megemlített szentségtörés okán, vagy lehet, hogy tényleg azon gondolkodtak, hogy most akkor ez a Guttenberg-galaxis alkonya, meg az információ-hordozók hipersebességgel gyorsuló amortizációja. Vagy csak féltek, hogy elesnek az egyenetlen talajon.

Aki tehát szeretne egy kicsit könyveken tapodni, esztétikai, társadalomtudományi, vagy kultúrtörténeti gondolatok után kutatva, esetleg egyszerűen csak a tapodás miatt, az még vasárnapig menjen el a Centrális Galériába, az Arany János utca 32-be, mert utána elbontják a balesetveszélyes műtárgyat. Az egyik darabot állítólag a brazil elnök vette meg, biztos, hogy ő is elgondolkodhasson a tudás materializálódótt esztétikai metamorfózisán.