Ambrus
-7 °C
3 °C

Polaroid, Bozsik Yvette

2000.08.11. 12:27
John Cage tizedmásodpercre beosztott időbeosztása ugrik be, miközben arra várok, hogy egy kósza félórányi intervallum nekem is leessen Bozsik Yvette precízen túlzsúfolt napirendjében. Derűs kilátások: talán enyém lesz az ebédszünet egy résztöredéke A csodálatos mandarin forgatása alatt.

Nagy a nyüzsgés, mindenki ott van, aki számít, Gálffi László arisztokratikus sértődöttséggel tűri a kánikulát, Kamarás Iván félmeztelenül, rózsaszín kígyómintás gatyában flangál. Yvette-nek letörik a műkörme, ez az én szerencsém, a kiküldött szakember rekonstruálja a vérvörös karmocskákat, én kérdezgethetem addig. Végülis, rokon szakma a kettő. Majdnem.

Meglehetős változatosság és rugalmasság jellemző darabjaidra. Hogyan találsz rá az adott stílusra, hangulatra, kellékekre és egyáltalán a témára ?

Folyamatosan figyelek. Nagyon fárasztó lét, mert nem lehet pihenni: állandóan figyelni kell magamra is meg a környezetemre is, nehogy kihagyjak egy pillanatot, amiből esetleg születhet majd valami izgalmas. Ez nem úgy megy, hogy elhatározom, hogy kitalálok valamit, hanem váratlan helyzetekben alakulnak ki az ötletek. Például a Kabaré úgy született, hogy eszem ágában sem volt kabarét csinálni, de éppen Bécsben vásároltam egy nőiruha-üzletben, megszólalt egy zene, és rögtön tudtam, hogy annyira fantasztikus zene, hogy nekem ebből csinálnom kell valamit. És az egész darabnak a sorsa ott, abban a pillanatban dőlt el.

Úgy tűnik, minden perced be van osztva, nagyon szoros ütemterv szerint élsz; min dolgozol éppen?

A János vitézrekészülök a Katona József színházban, aminek a díszletét Khell Zsolt tervezi. Nem könnyű feladat, ugyanis próbáljuk végigkövetni mindazokat a helyeket, ahol Kukorica János megfordult, Tündérországtól a francia udvarig vagy az Óriások földjéig. Nagyon sok helyszín van, nagyon izgalmas feladat, hogyan lehet mindezt a látvány szempontjából megoldani. Azután Frenák Pállal lesz egy közös estem, mert nagyon tetszett neki az EMI című szólóm, melyben egy gyönyörő, a teljes színpadteret elárasztó uszályos ruhában táncolok. Együtt keressük majd tovább az ilyen nagy lebernyegek kiterjesztési lehetőségeit.
Ezen kívül november közepén a Műcsarnokban lesz egy három napos nagyon izgalmas happening, ahol Novák Erik festő fogja bemutatni a rólam készült portréit: hatalmas méretű képeket készített, melyeken különböző arcaimat mutatja be. A képek előtt leleplezem önmagam: szembesülhetek ismeretlen arcaimmal.

Külföld?

Most voltam Svájcban az Xtabay című darabommal, a Mary Wigmannel pedig nemsokára utazom majd New Yorkba, ahol Soros György születésnapján fogom eltáncolni. Ezután Pekingbe megyek Mészáros Márta filmjét, a Csodálatos Mandarint forgatni. Ez egy nagyon izgalmas táncfilm, és egészen más filmre kitalálni egy koreográfiát, mint színpadra, sokkal nagyobbak a lehetőségek.

Hosszú távon mit szeretnél elérni, mire vágysz?

A vágyam az, hogy egyszer egy öreg társulatot csináljak. Ilyen nem csak nálunk nincs, de arról sem tudok, hogy a világon bárhol lenne. Ugyanis sokan azt gondolják, hogy az emberek addig esztétikusak, amíg fiatalok, holott ez nem igaz. Emiatt mindenki arra koncentrál, hogy a testét kiművelje, de akkor elveszik a test sajátos kiszolgáltatottsága, mesterségessé válik. Pedig óriási tévedés, hogy csak a fiatalok szépek, az öregek sokkal szebbek, gyönyörűek, mintha törékeny kis madarak lennének. És persze mindig az idősek a bölcsek, mi meg egyszerűen át akarjuk lépni őket. Különben furcsa dolog, de ahogy az ember öregszik, annál jobban táncol. Persze nem olyat kell táncolni, amit idősen az ember nem tud megcsinálni, hanem ami kimondottan arra a testre illik, ami jól áll neki: ami megható, de közben groteszk is. Ha az öregeket táncolni látja az ember, például egy-egy nyugdíjasklubban, ahol összejárnak, az olyan kedves, és olyan groteszk is egyben, az embernek rögtön jó kedve lesz. Legalábbis nekem.