Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Magánvélemény a Budapest Parádéról

2002.08.24. 22:29
Minden, amit nem akartál tudni a Budapest Parádéról, de mi azért elmondjuk. Továbbá, hogy adnak -e számlát a négerek.
Csak hogy értsék, nem vagyok már tizenéves, de tudom, mi az a szórakozás, jártam koncertre, diszkóba, de amit az Andrássy úton láttam, az mondhatom, nagyon elgondolkoztatott. Hogy Budapest Parádé névről a szervezőknek csak annyi jutott eszébe, hogy hangerő és monoton dobolás, igazán nagyon furcsa.

vandál fiatalok
Tekintse meg galériánkat
A parádé jókedvű, közös ünneplést jelentene, nem pedig kamionokat követő, halláskárosító zenével hipnotizált fiatalokat. Hol változott meg a szó értelme, nekem nem tisztem megmondani, de egy biztos: néhány hete éppen az ellenkező irányból vonult fel egy másik tömeg az Andrássy úton, a homoszexuálisok, akik állítólag a jogaikért tüntettek, de hát ennek a szónak az értelme is elferdült, mert szó sem volt tüntetésről. Hagyjuk is. A lényeg a lényeg, ők egyik irányból jöttek, visszafelé viszont már a mi fiataljaink vonulnak.

Követik a sorban guruló kamionokat. De mit követnek? Félmeztelenül táncoló nőket, szemérmetlen mozdulatokat, a gyerekeket hergelő diszkósokat és a bömbölő zenét. Mármint amit zenének hívnak, a dobveréseket, a primitív dallamot, és mikor valaki a mikrofonba kiabál. Mint például egy néger fiú, aki azt ismételte percekig, ütemesen, hogy "Tüzeljétek el a gyomot", persze angolul, mert így senkinek nem tűnik fel, milyen értelmetlen dolgokkal traktálja a gyerekeket, de hát álltak az út szélén azért olyanok is, akik értenek egy-két szót idegen nyelveken...

vandál fiatalÉs kérdem még én, ki bízta meg azt a néger embert, hogy fellépjen? Ki fizetett neki, és vajon számlaképesek a négerek, vagy csak úgy, zsebbe fizetnek nekik, mint a dzsungelben?

Ilyesmikre persze senki nem volt kíváncsi ott, a felvonulók csak táncoltak, a Hősök terén, hát hol másutt, ugye, és talán jobb, ha nem is mondom, de szerintem nem az üveg Kőbányaitól voltak ezek olyan vidámak... Így könnyű, a fülsiketítő zajban elsinkófálni a lényeget, hogy a rendezvényt és az ehhez hasonlókat mind, csak fizeti valaki, ez nem csak úgy van. Ott voltak a kamionokon, csupa nagyvállalat, nekik éri meg, hogy bülbül énekükkel egészen elbódítsák ezeket a gyerekeket.

A rend, az hiányzik mostanában az életből.

(Figyelem! A fenti írás provokáció, és még a szerző véleményét sem tükrözi. Célja a nyugalom megzavarása és az elgondolkodtatás.)