Előkerült a Buddhának tartott szerzetes

2008.11.11. 13:10
A szerzetes köré egész iparág épült, ezért eltűnt, de most újra megjelent.

Ezrek zarándokolnak a nepáli dzsungel mélyére, hogy láthassák az újjászületett Buddhának tartott 17 éves szerzetest, aki több mint egy évig nem adott jelet magáról.

Ram Bahadur Bandzsant legutóbb 2007 márciusában látták egy hatalmas fánál Katmandutól, Nepál fővárosától 150 kilométerre délkeletre. Hétfőn tűnt fel újra és megjelenésének hírére még Indiából is érkeztek hozzá buddhisták. Kedden már több ezren hallgatták a fehér lepelbe burkolódzó hosszú hajú fiatalembert, akiben sokan Buddha reinkarnációját látják. A helyi rendőrség közlése szerint Ram a békéről és az emberek közti megkülönböztetés megszüntetéséről beszélt híveinek. Tervei szerint naponta néhány órát prédikál, egy hét múlva pedig visszavonul meditálni.

A paraszti származású szerzetes állítólag 2005 májusától majdnem egy éven keresztül ült és meditált táplálkozás és alvás nélkül a fa gyökerei között. Híre messze földön elterjedt, zarándokok tömegei keresték fel és megvizsgálta egy buddhista doktorokból álló bizottság, amely megállapította, hogy nem Buddha megtestesítője. Ezt Ram is megerősítette: ő csak egy egyszerű aszkéta - hajtogatta, a köréje gyűlt zarándokokat azonban nemigen győzte meg.

2006 márciusában aztán váratlanul eltűnt és csak karácsony előtt néhány nappal jelent meg újra a fa alatt ugyanolyan csendben és feltűnés nélkül, ahogy tíz hónappal korábban távozott. Akkor rövidebb ideig bírta; három hónap után, 2007 március elején egy napon hirtelen felkelt, híveinek elmondta, hogy máshova kell mennie meditálni, majd eltűnt a fák között. Valószínűleg zavarta a nagy felhajtás, hiszen akkor is rengetegen keresték fel és egész iparág épült személyére: ételt, italt, imatekercseket, szentek szobrait, Ram életrajzát ismertetőt CD-ket és sok más csecsebecsét lehetett kapni a helyszínen.

Ram családja a tibeti tamang nemzetiséghez tartozik, amely Nepál lakosságának 30 százalékát adja. Az ifjú szerzetes - mint a tamang etnikumból sokan - ahhoz a tibeti buddhista iskolához tartozik, amelyre jellemző különleges képességek kifejlesztése. A Szakjapa tibeti iskola egyik mesterénél két évig tanulta a jógatechnikát, amellyel légzés útján hozzák működésbe a test láthatatlan csatornáit és így szabályozzák az úgynevezett prána-energiát.

Az első, 2005-2006-os hosszú meditáció alatt hívei kaptak is ízelítőt tudásából: egy alkalommal láng csapott fel a testét takaró lepelből, amely állítólag úgy égett le róla, hogy a teste nem sérült meg. Szakértők szerint Ram a "belső meleg" technikáját alkalmazta. Ezt csak a Himalája barlangjaiban élő jógik ismerik, így élik túl a nagy hideget, a tudás pedig mesterről tanítványra száll.

A buddhizmus névadója egyébként több mint 2600 éve született, a vallást pedig jelenleg nagyjából 325 millióan követik, főként Ázsiában.