Belehallgattunk - a Nagy Last Minute Lemezajánló

Johnny Cash: Ring of Fire - The Legend of Johnny Cash

Johnny Cash vitathatatlan és meghaladhatatlan név, még azok is elismerik, akik amúgy nem szeretik a countryzenét. Persze ő soha nem is játszotta azt a nashville-i ugrabugri countryt, amit a Walker, a texasi kopó bárjaiban hallgatnak a nyomozásra betérő rangerek, az egykor altatókkal és amfetaminnal is súlyos kalandokba keveredő Cash zenéje valami nagyon sajátos hangzású, sötét, de érzelmes keverék, amiben azért akad blues meg fáradt rock and roll is itt-ott. Az életrajzi filmmel egyidőben megjelenő válogatáslemezen az elmúlt ötven évből természetesen csak az igazán nagy slágerek szerepelnek, a Ring of Fire, a Walk the Line vagy a Highwayman, de rajta van zenész-énekes néhány újabb dala is, például a U2 Zooropa albumán szereplő Wanderer, amiben vendégénekelt, és pár feldolgozás a Rick Rubin producer fémjelezte utolsó korszakból: a zseniális Personal Jesus, a Soundgarden-féle Rusty Cage és a Hurt, ami eredetileg egy Nine Inch Nails-szám a kábítószeres lét gyötrelmeiről, de Cash fájdalmasan egyszerű és őszinte interpretációjában új karriert futott be. Az elmúlt évek videókliptermésének egyik legmegindítóbb klipjét forgatták le hozzá, a hetvenéves Cash-sel és feleségével, akikről valószínűleg ezek voltak az utolsó felvételek haláluk előtt. Fasza gyerek szigorúan feketében, kötelező, szerezzük be ajándéknak vagy csak úgy magunknak.

Universal

The Prodigy: Their Law

Etele dizájner az év lemezének nevezte a Prodigy kislemezgyűjteményét, és Etele dizájnerre régóta mint lakmuszpapírra tekintünk karácsonyi ajándékok tekintetében, tehát ha szerettünk valaha is kimutatta vonzódását az egykor rave-nek, azóta Prodigynek nevezett stílus irányába, nem tudunk majd mellényúlni ezzel a cédével. A gyűjteményből egy- és kétlemezes verzió is létezik, mi az egylemezest hallgattuk meg, amire ugyan nem fért rá az összes kislemezdal, de rajta van a Firestarter, az Out of Space, a Voodoo People, a Breathe vagy a No Good, szóval rendben van az egész, nosztalgiázáshoz és nosztalgiázás közbeni ütemes bebólintásokhoz is kiváló. A duplalemezes verzió második cédéjén remixek, B-oldalak és kiadatlan dalok szerepelnek, de arról viszont fogalmunk sincs, milyen lehet.

CLS Records

System Of A Down: Hypnotize

Ez az általunk már egekig magasztalt Mezmerize folytatása, a dupla album második fele. Mivel a lemezeknek csak a kiadása volt elcsúsztatva, a felvétel egyben zajlott le, a Hypnotize organikusan folytatja az első részt, és ugyanazt tudjuk mondani erről is: hihetetlenül technikás, jófajta metál, kéttagú örmény férfikórussal és komoly, de nem kínos politikai üzenettel. Ha örmények lennénk, félkörben a hasunkra tetováltatnánk a gót betűs S.O.A.D. feliratot, de nem vagyunk, így csak itt magunkban lelkendezünk. Egy dologra figyeljünk: ha szerettünk rajongó, akkor már rég beszerezte a lemezt, összetolta a két papírtokot, és és azóta ki-be hajtogatja a varázslosan duplává vált albumot. A lemezből van úgynevezett DualDisk-kiadás is, ennek az egyik fele cd, a másik dvd. A dvd-oldalon valamivel jobb minőségben van rajta a zene, plusz két klip meg egy werkfilm, szóval ezt inkább őszinte rajongóknak ajánljuk.

Sony-BMG

Boogie Mamma: Apró keblek dicsérete

"Idegköteg fut oda, de nincs párna felette / Nem tompul az ingerület, ha a receptor vette / Hormonokat termeltet, mikor bejut az agyba / Gyönyörű a lány, csak a melle tiszta apja". Ha vicces ajándékon törjük a fejünket, a műanyag vörös orr-szemüveg-bajusz összeállítás helyett inkább ruházzunk be egy ilyenbe, bár nem most jelent meg, de szerzői kiadás, szóval a jószándékunknak engedve beválogattuk ide. A borító és a lemez is gyárilag össze van firkálva, az enyhén skizofrénnek tűnő énekes üzenget rajta különböző álneveken a többi álnévnek és magának (pl.: "Vigyázat! A tok CD-t is tartalmazhat!"). A Boogie Mammának ez az első lemeze, eddig inkább koncertzenekarként gyűjtött kicsi, de megingathatatlan rajongótábort, köszönhetően például a közönségben előszeretettel futkosó énekesnek és energikus rock'n'roll-bugi-ska vagy micsoda keverékzenéjüknek.

Szerzői kiadás

Quimby: Kilégzés

Nemrég még mindenki annak örült, hogy Kiss Tibi, a Quimby énekese előkerült és összeszedte magát, aztán a Quimby is összeszedte magát, és három év után új albumot csinált. Tuti akad családunkban rejtett rajongó, akit néha rajtakapunk, hogy a Szendvicsember-t dúdolgatja, nekik tehát mindenképp ajánlható a lemez, ráadásul szinte már pozitív atmoszférája miatt karácsonyi hallgatásra is megfelelő. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy a számok majdnem fele a Vidám Színpad Vízkereszt című darabjából származik. Megemlékeznek inspirálóikról is, legelőször is Nick Cave-ről és Tom Waitsről, de akad itt még Beatles, sőt Beck is, a Magam adom a Loser gitárloopjára megszólalásig hasonlító témára épül. A lemez a zenekar legjobb napjait idézi, el is megyünk csütörtök este a koncertre, hátha. A Quimby szövegeivel ugyan sosem tudtunk kibékülni, de ezzel nem fogunk kekeckedni a szeretet ünnepén.

Tom-Tom Records

Robbie Williams: Intensive Care

Azt már ezren megírták, hogy nem volt jó ötlet Robbie Williamsnek lecserélnie eddigi szerzőjét, Guy Chamberst Stephen Duffyra, mert az ígéretes kezdeti együttműködés ellenére a lemez nem lett olyan erős, mint amilyenre számítani lehetett. Aztán ezren megírták azt is, hogy ez eddig a legerősebb albuma, szóval most már nem is tudjuk, mit is gondoljunk. Az biztos, hogy már többször visszakéredzkedett a lemez a lejátszóba, szóval valamit csak eltalálhattak, az első kislemezdal, a Tripping, a Your Gay Friend, vagy az A Place to Crash például kifejezetten jól sikerült darabok. Plusz rendesen idézgetnek a brit zenetörténelemből is, David Bowie, Queen, Smiths, nyolcvanas évekbeli pop, to name just a few. Robbie Williams meg teljesen rendben van, tehát ajándéknak tulajdonképpen senkinek sem ciki (esetleg death metálos unokaöccsünket hagyjuk ki a szórásból), de ha valaki még egyszer úgy nevezi, hogy fenegyerek (vagy egyáltalán, használja ezt a szót), vér fog folyni, karácsony ide vagy oda.

EMI

Másfél: En Garde!

Az a lemez, amin van Piedone című szám, nyilván csak jó lehet, és ezen van. Meg van egy Demo bunyó című is. A Másfél januárban tartja az ötszázadik koncertjét, merthogy több mint tíz éve nyomják instrumentális, kemény, ritmusközpontú, nagyon egyedi és nem könnyen befogadható zenéjüket, aminek ennek ellenére meglehetősen sok rajongója van itthon, de külföldön is. Lopva nézzünk rá alanyunk cd-polcára, és ha találkozunk ott Másfél-lemezzel, bátran ruházzunk be ebbe is a stabil minőség jegyében.

A38 Hajó

Toni: Libra

Az év végének nagy kérdése, hogy sikerül-e Toni Braxtonnak a nagy visszatérés, Toni vagy Beyoncé, Beyoncé vagy Toni, őrület! Braxton volt a kilencvenes évek egyik R&B-királynője(Un-Break My Heart, emlékszünk), aztán összebalhézott a kiadójával, szült két gyereket, bebukott az előző lemezével, most pedig kiadta ezt. A zenei alapok a Destiny's Child által szélesre taposott ösvény felé tapogatóznak, persze a számok többségében megmaradnak R&B-balladáknak, a dögös csaj imiddzsel Toni nem próbálkozik, ezúttal mély, füstös alt hangú érzéki asszony, végül két gyerekkel már nem illik ugrálni. Beyoncé-rajongó hölgyrokonoknál érdemes lehet bepróbálkozni, csomagtartó méretű mélynyomó mellé pedig ideális ajándék.

Record Express

Nickelback: All The Right Reasons

Valami trükknek köszönhetően nem látszik rajtuk, de a Nickelback kínai zenekar, persze nem azért, mert bájos csilingelő dallamok jellemeznék leginkább a zenéjüket, hanem mert Kínában a minél tökéletesebb utánzást is elismeri a kultúra, nem csupán az originalitást, mint az individualista nyugati világban. És azt a Nickelback tökéletesen csinálja, egyszer véletlenül még saját magukat is leutánozták, a How You Remind Me-t két évvel később más szöveggel, de szinte azonos zenével kiadták Someday néven. A honlap címe, ahol a két szám egymásra kevert, valóban nagyon vicces változatát meg lehetett hallgatni, jó sokáig keringett is az interneten. De a mindennapi munka során főleg Soundgardent, Alice In Chainst és Pearl Jamet utánoznak, ami már elég jól is megy nekik. Tapasztalataink szerint viszont tizennégy év körüli lányok, akik nem ismerik az eredetiket, komoly rajongást tudnak kifejteni a zenekar irányában, tehát errefelé próbálkozzunk.

Record Express

Yonderboi: Splendid Isolation

A csodagyerek új lemezétől kicsit féltünk, mert az előzőt nem tartottuk rossznak (előtte meg, a Future Sound of Budapest-re összebarkácsolt számot meg egyenesen szerettük), ami az easy listeningnek vagy minek csúcsán nagyon is érthető tükrözése az emberi lélekben a világ történéseinek. Viszont az hat évvel ezelőtt volt, és nem szeretjük más égését látni. Nos szerencsére égésről szó sincs, profi hangzású poplemez született, easy listening vagy mi, és előkerülnek a gitárok is, ha már nyugaton is elővették az utóbbi években a kicsit bluesosabb-rockosabb hangzást. A borítón Yonderboi, az érzékeny bohóc éppen bekapja a blue pillt, aztán a tokot kinyitva láthatjuk, hogy a kék tabletta maga a lemez, hoppá! Szimbólum! Nem tudjuk eldönteni, hogy Fogarasi László túl komolyan veszi-e magát, vagy a kínosan érzelmes pillanatok a lemez koncepciójához tartoznak-e, ajándékozáskor a művészetekhez, dizájnhoz és a lounge-életérzéshez vonzódó fiatal felnőtt családtagjaink jöhetnek szóba.

CLS Records

Halász Judit: Hívd a nagymamát!

Mindenki megöregszik egyszer, Halász Judit is. Hívd a nagymamát! - vállalja ezt be már új, tizenharmadik lemezének címével is. És ez a Halász Judit-nagymama ráadásul úgy tartja: egy jó nagyinak csak az a dolga, hogy ugrásra készen várja, mikor csettint az unokája. A lemezt egy három- és egy kétéves unokaöccsön teszteltük, kétféle reakcióval. A Bródy János-számokon unatkozva nézelődtek, a nem Bródykon ugráltak, sőt az egyik szám sorait ("Fagyit hozott a nagymami, rákentem a hajamra, nem gondoltam magamra") a gyakorlatban is kipróbálták. Az én anyukám-at lelkesen énekelték, az óvodai bulikra illő viccesebb refrénes darabokra pedig hatalmasakat pogóztak. Mégis a Cipő szerezte számok lettek a kedvencek, abból is első számú, a logopédiai gyakorlatnak szánt Lalálelélólul, de Kocsák Csilla Hócsata-refrénjét is hamar megtanulták ("Repül a hó-hó-hógolyó"). Tetszettek nekik még a Hangyabanda színjátszócsoportos kisgyerekek is, akik átkötésként dalokat, rövid verseket adnak elő. Néhány szám címe megdöbbentheti a szülőt, de ne dőljünk be: az Ima a gyermekért igazából egy kedves Szabó Lőrinc-verset takar, a 956 nyarán-ban sem Se hall-se lát Dömötör vérzik el a barikádokon, csak annyi a tanulság, hogy "Sallala-sallala, te sem maradsz örökké". Az új Halász-cd ideális ajándék nagymamáknak, vagy még inkább nagymamáktól.

EMI