Elhunyt Csiki László

2008.10.03. 15:29
64 éves korában elhunyt erdélyi író és költő új regényének bemutatójára már nem tudott elmenni szerdán. Csiki Lászlót többek között a Kellékek, és A keresztelő című verseskötetek szerzőjeként ismerhetjük.

Életének 64. évében, csütörtök este otthonában elhunyt Csiki László erdélyi születésű író, költő, műfordító - tudatta az MTI-vel pénteken Csiki Kinga.

Mint az író lánya elmondta, Csiki László a múlt héten nem érezte jól magát, ezért szerdán Ajakír című regényének bemutatójára sem tudott elmenni az Írók Boltjába. A József Attila-díjas alkotó vasárnap ünnepelte volna 64. születésnapját.

Csiki László, aki többek között a Kellékek, az Elhallgatások és A keresztelő című verseskötetek szerzőjeként vált ismertté, 1944. október 5-én született Sepsiszentgyörgyön. 1968 és 1971 között a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör című hetilap riportere, 1971-től 1980-ig a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője volt Bukarestben, majd Kolozsvárott, 1980 és 1982 között az Utunk című irodalmi hetilap rovatvezetője volt.

1984 óta élt Magyarországon, ahol 1989-ig a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt. 1989 és 1991 között a Magyar Napló versrovatvezetője, 1991-től szabadfoglalkozású író, majd a Budapest Filmstúdió dramaturgja.

Emlékvers nagymamámnak

Nagymama fekszik az ágyban.
Nagymama, mért oly nagy a kezed?
Hogy könnyebben elérhesselek
(síromból is kinyúlok utánad).
De füle is nagy a nagymamának...
Másként, messzirement, hogyan hallanálak?
(Hiába, nem lesz tiéd a készlet...)
Nagymama, a szemed miért nagy?
Mert mindig tudtam, milyen és kié vagy,
arcomról a húst lesírtam érted.
Nagymama, mért oly nagy a szájad?
Hogy bekaphassam az én unokámat,
elvigyek valamit, legalább egy részed,
egy arcot, egy kezet, valami emléket.
Majd téged is lassan széjjelhordnak
az emlékezés hangyái, a holtak.

Több színművét, rádiójátékát mutatták be, rendszeresen közölt műkritikákat is. 1977-ben megkapta a Román Írószövetség prózadíját,   1987-ben Füst Milán-jutalmat kapott, 1988-ban a Jövő Irodalmáért Díjjal, két évvel később József Attila-díjjal, 1997-ben Déry Tibor-jutalommal, 1999-ben Bezerédj-díjjal, 2002-ben Tiszatáj-díjjal, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, két évvel ezelőtt pedig Salvatore Quasimodo-emlékdíjjal ismerték el munkásságát.

Temetéséről a család később intézkedik.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport