Óriás mobilszoborral a fél világon keresztül

Csak egy órát kellett eltöltenem Kőrösi Csoma Sándor egykori tibeti szálláshelyén, a 3700 méter magasan fekvő erődben, hogy nyilvánvalóvá váljon: egy középkori tibeti erőd restaurálása nem szimplán építészeti feladat, hanem legalább annyi benne a politika, a magashegyi túrázás, a néprajz, a nyomozás és a segédmunka. Ezek mellett ott volt még az általam gerjesztett tényező, a műtárgyinstallálás is.

A célterületre, Észak-India hegyei közé ugyanis különleges megbízatás révén kerültem. Egy imamalomra emlékeztető kinetikus-elektronikus installációt kellett az alkotók, a Kitchen Budapest megbízásából a helyszínre juttatnom. Hetekig tartó utam alatt úgy éreztem, egy hatvankilós, üvegbetonból, kerékpáralkatrészekből és LED-ekből álló szerkezettel átszelni a világot majdnem akkora vállalkozás, mint összeállítani a világ első tibeti-angol szótárját (Tudtad-e? Az első tibeti-angol szótárt Kőrösi Csoma Sándor állította össze, részben a témánkat képező zanglai erődben. Többet a híres utazóról itt >>>). A helyszínen azonban rájöttem, hogy tévedtem. Még a XV. századi tibeti erőd felújítása is az én feladatom előtt van a sorban.

Nyomozás

A 3600 méter magasan levő Zangla falucskában épült erőd régóta zarándokhelye a kalandvágyó magyar utazóknak. A Kis-Tibetben, tehát India északi részén található épülethez legtöbben azonban csak nevüket adták hozzá. Mégpedig a falba karcolva, ahogy Baktay Ervin is tette, amikor 1928-ban felkereste a helyet, és kiderítette, melyik szobában dolgozott másfél évig Kőrösi Csoma.

Itt játszódik történetünk

És bár az ajtóba vésett felirata, a Csoma's room épségben megmaradt, a lakatlan épület egésze az összeomlás felé tart. Erre figyelt fel egy tavalyi túráján a Japánban építészetet tanuló Irimiás Balázs, aki 2008-ban programot indított a felújításra.

A munkálatok az épület felmérésével kezdődtek. Kiderült, hogy a 300 éves, háromemeletes palota kritikus állapotban van. A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat egyik munkatársa, Olosz Emese is részt vett abban a vizsgálatban, amely kimutatta, hogy az egykori erőd állapotáért nemcsak az évszázadok tehetnek, hanem a segítő szándék is.

Az épületet többször átépítették, kiegészítették, így nehéz megállapítani, hogy a palota mely részét lehetne eredetinek nevezni. Annyi biztos, leszámolhatunk azzal a romantikus képpel, hogy egy buddhista kőműves másképp dolgozik, mint egy magyar. Amikor az aktuális uralkodó olcsón akarta rendbe hozatni az ingatlanját, vagy egyszerűen nem figyelt oda, akkor a munkások ugyanúgy látványmegoldásokat alkalmaztak, mint az olvasó lakásában.

Az alsó szinten kőből, az emeleteken vályogtéglából épült házra utólag kőből rakták a kiegészítéseket. Ez az anyag ugyanis helyben volt, míg a téglát a völgyben készítik, és onnan kell a helyszínre hordani. Akkor lett nyilvánvaló a magyar építészek számára, hogy ezt a fázist miért akarták megspórolni a helyi munkások, amikor maguk kezdték szervezni a téglák helyszínre szállítását. Egyetlen vályogtégla ugyanis tízkilós, és az erődhöz csak meredek és hosszú gyalogút vezet fel a téglavető gödröktől.

A vályog helyett felhúzott kőfalak több helyen megrogyasztották a falakat, amitől gerendák csúsztak meg, amitől tetők dőltek be, és így tovább. Az egymásba kapaszkodó hibák sorának felmérést tovább nehezítik az olyan megoldások, mint amik a szellemszobát hozták létre.

A szellemszoba létére az épület alaprajzának elkészítésekor jöttek rá a magyar építészek. A méretek papírra skiccelésekor derült ki, hogy a zegzugos helyiségekből álló második emelet legközepén van egy jókora szoba, amelynek minden bejáratát és ablakát befalazták.

Az építészek egyébként elképzelhetőnek tartják, hogy a Csoma szoba sem teljesen eredeti, annak falait még Baktay Ervin érkezése előtt átápíttette a jelenlegi király nagyapja.

Építészet

Mivel a Himalája szélsőséges időjárása miatt egy évben csak három hónapot lehet dolgozni, idén az épület kritikus pontjait javították ki. Kibontották például a Csoma's Room padlóját (egy időre Csoma's Lofttá alakítva a helyiséget), hogy kicserélhessenek egy kontár módra utólag berakott gerendát. A kővel kitöltött falakat vályogtéglákkal rakták ki. Befoltozták a legfelső szint combvastagságú repedéseit.

A legizgalmasabb munkában az Index tudósítója is részt vett. Egy leomlott fal miatt lehajló tetőgerendát kellett az eredeti pozícióba emelni. Úgy, hogy közben az még mindig a tetőszerkezet súlya alatt volt. Kezdetben egy oszlop alá helyezett autóemelővel kísérleteztünk, de az nem tudott megbirkózni a súllyal. Teherautó-emelőkből képzett erőhatványozót tervezgettünk éppen, amikor az egyik építész, Barcza Gergő szórakozottan hosszú gerendát helyezett egy kőre, a rövid vége alá berakta a függőleges oszlopot, majd fél szemmel a beszélgetést követve rálépett a végére. Mi pedig riadtan ugrottunk félre, mert a tetőszerkezet megmozdult a fejünk felett.

Az ókori találmánnyal sikerült néhány napos munkával vízszintes pozícióba hozni a gerendát.

A helyreállításnál az építészek egyébként már-már a pedánsságig ügyeltek a tradicionális technikák használatára, amit csak az nehezített, hogy a munkában helyiek is részt vettek. Ahogyan azt a világvégi, lélegzetállító kolostort betonnal kiegészítő lámákról már írtuk a csoma.blog.hu-n, a környékbeliek nem éppen Ráday Mihály szellemiségében kezelik örökségüket. Többször előfordult, hogy a helyi mesterekkel falakat kellett visszabontatni, vagy már restaurált ajtókat rendeltek meg újra, mert nem autentikusan készítették el őket.

Néprajz, magashegyi túrázás és segédmunka

A felújítási munkákat könnyítette, hogy az épület egy globalizált civilizációból érkezettnek csodás módon csak a környék anyagaiból épült. A vályoghoz szükséges agyagot a domb aljában ásták, a köveket egyszerűen az erőd környékén lehetett gyűjteni, a fák a távolabbi völgyekben nőttek, a födém gerendáira helyezett tömítőanyag, az erős szálú fű a szemközti hegyoldalon nőtt.

Meg kellett barátkozni ugyanakkor a ténnyel, hogy a Himalája zord világában nem a piaci törvények diktálnak. Hiába fizetett volna a csapat vályogvetésért, kőművesmunkákért és a nehéz téglák helyszínre szállításáért. A nyáron zajló mezőgazdasági munkák vonzerejét az egyre feljebb tolt fizetésekkel sem tudták felülmúlni.

A felújítási projekthez hozzájárulását adta a tulajdonos, a zanglai király, ami érthető, hiszen ki ne örülne, ha a kert végében álló, régi, használaton kívüli erődjét valaki önkéntesen renoválná. Norbu úrnak azonban már csak névleg voltak nemesi előjogai, amúgy egyszerű nagybirtokosként élt a vidéken, és így a felújítási munkálatokhoz ő sem tudott kirendelni egy sereg jobbágyot. Az építészek alig néhány falusi segítségével végezték a felújítást.

A legkeményebb munkához, a téglahordáshoz a cséplés után sikerült munkásokat találni. Igaz, ekkor felgyorsultak az események. A 150 centis tibeti ugyanis hármasával hordta fel a hegytetőre a téglákat, ami 30 kiló súlyt jelent minden fordulónál. Az emelt bérezés miatt pedig hamarosan csatlakozott hozzá a felesége is, aki ugyanennyivel rótta a köröket.

Meglepetést itt egyébként csak a súly okozott. A helyi nők a tradicionális munkarend szerint dolgoznak, azaz vizet hordanak, állatot etetnek, aratnak, takarítanak, csépelnek, gyereket nevelnek, főznek, ásnak, téglát cipelnek. A férfiakra hárul viszont a faluközösség szempontjából fontos szocializálás.

A munkáshiány miatt a magyarok azonban nem viselkedhettek igazi férfiként. Kezükbe kellett venniük a szerszámokat, és maguk is ástak, csákányoztak, keverték az agyagot, hogy a tél beköszöntéig befejezhessék a legégetőbb feladatokat.

Mobilszobor

A munkának egyetlen precíziós része volt, mégpedig az Index tudósítója által a helyszínre cipelt mobilszobor felállítása. A Csoma-kerék nevű kinetikus-elektronikus installáció ugyanis csak elsőre néz ki imamalomnak, valójában egy LED-ekkel működő vetítő, amely a technika kreatív használatával hoz létre árnyjátékot az üvegbeton képernyőn. (Részletesen itt olvashat a szerkezet működéséről >>>)

A képernyő kis emberkéje azonban csak akkor jelenik meg, hogy aztán elrabolja egy helikopter, ha a szerkezet két részét, a fényt termelő nagyméretű henger és az üvegbeton képernyő pontosan egy magasságban van, és egymástól 7-8 milliméterre helyezkednek el. Bár szintezőnk és lézeres távolságmérőnk is volt, a feladatot nehezítette, hogy a szobrot egy földpadlós helyiség évszázadok óta halmozódó porában kellett felállítani.

Akkor vált egyértelművé, hogy volt értelme a nagy mennyiségű por elfogyasztásának, a hideg és sötét cellában töltött két napnak, amikor az avató szertartáson nem csak a király jelent meg, továbbá a meghívott lámák és apácák, hanem falusiak tömegei is, akik úgy nézték az imamalom pörgetésére meglóduló árnyjátékot, mintha a Lumiere testvérek látogattak volna el hozzájuk, hogy bemutassák, mi is az a némafilm.

A lelkesültséget úgy érthetjük meg igazán, ha tudjuk, a helyiek azért rendszeresen néznek generátor hajtotta dvd-lejátszók segítségével szeletelős horrorokat és negédes bollywoodi musicaleket. A helyzet azonban változhat, az építészek jövőre folytatják a munkát, úgyhogy a blogon írják meg nekünk, milyen filmet küldjünk Zangla népének.