Árpád
-1 °C
9 °C

Mint Csubakka az aszteroidamezőben

2001.12.21. 01:06
Titok marad, hogy mit keres az emberi faj a kontinensen, de ha már itt vagyunk, hallgassunk jó zenét. Kortárs zenei fesztivál a Trafóban. Bolyongás a stílusok közt, ahogy Csubakka tette az aszteroidamezőben.
Mi késztethette korai emberőseinket, hogy kialakulásuk kellemes klímájú helyszínéről lehetetlen helyekre vándoroljanak, például Európába, ahol a klíma az év felében csak olyan erőltetett trükkökkel alkalmas az életre, mint a télikabát vagy a hótaposó. De még akkor is, ha elfogadjuk, hogy első megdöbbenésüket követően ezek kifejlesztésével voltak elfoglalva, miért nem álltak tovább, ahogy rájöttek: a kiegyensúlyozott lélekhez szükséges napfényt nem lehet pótolni semmivel. Ezek olyan rejtélyek, amikre talán még Däniken & Csurka sem tudja a választ, az viszont biztos, hogy visszamenni már nincs hová, itt helyben kell kitalálni, hogyan vészeljük át a napi húsz órás szürkületet-sötétséget-derengést.

Dél-alföld és a free dzsessz
Általános tanácsok a témában nincsenek, egyéni megoldások léteznek csak, és az Édentől Keletre című, két napos kortárs zenei fesztivál tökéletes egyéni megoldásnak tűnt. A helyszínre, a Trafóhoz érkezve kiderült, hogy rajtam kívül még jó néhány száz ember tartja a zenét hatásos anti-depresszánsnak.

A program a megfelelő körökben nagy népszerűségnek örvendő zenekar, a Zum fellépésével indult. Az ambient és etno jellegű, elsősorban akusztikus hangzású zenét játszó együttes a fesztivál egyik legérdekesebb koncertjének ígérkezett, így már a meghirdetett kezdést követően két órával a helyszínen voltam, nehogy egy számot is elmulasszak. Meglepődve tapasztaltam, hogy, talán pedagógiai célzattal, a Trafóban nem érvényesül a Pesti Idő Szorzó (PISz), amelynek alapján minden programot órákkal a meghirdetett kezdés után indítanak. Zenei élmények helyett meg kellett elégednem a felhevült közönség túláradó szavaival. Hihetetlen, hogy egyesek mennyire túl tudják játszani a dolgokat!

A Dél-alföldi Szaxofonegyüttes koncertjére azonban már a kezdés előtt beültem, nem hagytam magam eltántorítani az előtérben nyüzsgő belterjes kocsmahangulattól, sem az együttes táncházas hangzású nevétől. A három fúvósból, nagybőgősből és ütősből álló formáció népzenei alapokról rugaszkodott neki a free jazz végtelen terének. Az együttes néhány perccel később már úgy bolyongott a köztes-zenei tartományban, mint Csubakka az aszteroidamezőben. A kép a fájdalmasan éles hanghatások tekintetében mindenképpen helytálló, melyeket esetünkben nem a szőrös navigátor, hanem a három kedélyes fúvós hangszerei produkáltak. A sivítás meg nyiszorgás azonban néha zenévé állt össze, és ezt mindig nagy tapssal jutalmazta a közönség.

Csubakka és a barátai
Az első napi program része volt még a Zagar Pulzus Quartet nevezetű, Yonderboi közeli formáció. A sampler, szkreccs, szintetizátor, dob, basszusgitár leosztás ígéretes easy listening dallamokkal kezdte puhítani a közönséget. Később a szintetizátoros, Zsadar Balázs, aki egyébként Yonderboi zenekarának billentyűse, nagy amplitúdójú mozgásba kezdett a billentyűk fölött, és arcunkba kaptuk a dinamikát. Azonban hiába masszírozta gyomrunkat a basszus, hiába a hetvenes évek krimi-zenéit idéző számok, az egyéniség nem jött át a profi technikával. A srácok ismerték az elektronikus zene mesterfogásait, de mindez, az eredeti ötletek hiányában klisé maradt.

Felvetődött bennem továbbá, ha ötvennégy hangszer hangja kikeverhető volt szintin és bakeliten, a színpadi kép javításán túl mi volt a jelentősége a dobos és gitáros alkalmazásának? Ha barátságból tették, már megértem. A barátság mindennél fontosabb. Tényleg.

zene és a kulisszák
Aznapra már csak a poszt-Ráczkert hangulatú hemzsegés volt hátra a kávézóban: fiatal lányok dongtak népszerű alternatív színészek körül, a férfitársaság további 89%-a népszerű alternatív színészként viselkedve igyekezett elenyésző sikereket könyvelni el aznap estére, a maradék 10% pedig italozott. Később valami derengésféle tűnt fel az égen, meg nénik, tejjel, kiflivel és tacskóval, aztán állítólag sütött a nap is, de ami biztos, hogy este hétkor koromsötét volt megint, és a hideg utcákon a Trafó felé gyalogoltam.

Az ember hamar kondicionálható lény, így az AZOPA együttes koncertjén az első pillanattól kezdve jelen voltam. A háromfős formáció koncertje annak ellenére megdöbbentett, hogy a hegedűs, - Lantos Tizenkét-húros Zoltán - munkássága nem volt ismeretlen számomra. Az ígéretes tehetséget a klasszikus zenei csapásról néhány éves indiai tanulmányút és egy tizenkét húros, egyedi elektromos hegedű beszerzése térítette experimentális pályára.

Formabontásához ezúttal Achim Tang osztrák nagybőgőst, és Patrice Heral francia dobost választotta társául. A trió furcsamód képes volt együtt működni, sőt, elképesztő erejű zenét játszani. Furcsamód, mivel három egyenrangú, magukban is teljesértékű művész zökkenőmentes együttműködésére kevés példa akad. Koncertjük a kortárs zene esszenciája volt. A dzsessz, az afrikai és indiai ritmusok, az érzéssel bekevert loopok, a hip-hop szövegelés és a klasszikus elemek hol szenvedélyes, hol lebegő elegye azonban több volt, mint a mai zene katalógusa: a három zenész egyedi hangvételű, utánozhatatlan művekké kovácsolta az elemeket.

hip-hop és a klasszikusok
Had ejtsek itt szót a közönségről, melyet még ez a ritka hangzásvilág sem volt képes kizökkenteni bioritmusából. Mintha csak egy Baby Sisters koncerten lennénk, időnként falkák mentek ki sörért, vagy csoszogtak vissza, megnézni, mit játszanak a srácok. Ezúton üzenem népemnek, hogy ha székekre ülve kell zenét hallgatni, az azt jelenti, hogy az előadók megfelelő környezetet kívánnak biztosítani zenéjük számára: ilyenkor járkálni, laser-pointerrel szórakozni, telefonálni nagyfokú bunkóság. Kéretik mellőzni.

A számomra érthetetlen akusztikus gitár+dj formáció (T. Bali és Naga) értékelése helyett a Budbudas nevű zenekarról beszélnék inkább. A nagyon sok fős zenekar szintén a mai zenében jelenlévő hatások ötvözését tűzte ki célul. Kocsmazene, sramli, hip-hop (by dj Mango), dzsessz (by Grencsó István) rock (by Hajnóczy Csaba), és egyebek keveredtek, hol komolyan, hol zenei viccek formájában. A koncert végére szó sem volt téli depresszióról. Inkább a zenei túladagolás szót ízlelgettem.