Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Elkezdődött a Da Vinci-plágiumper

2006.02.27. 15:59
Akár több millió fontjába is kerülhet a Da Vinci-kódot kiadó Random House-nak, ha elveszíti azt a pert, amit két író indított ellene, azt állítva, hogy a sikerkönyv szerzője eltulajdonította az ő húsz évvel korábbi munkájukat.

#alt#
Richard Leigh
Hétfőn Londonban megkezdődött A Da Vinci-kód kiadójának plágiumpere, írja a BBC. A Random House-t azért perelte be két író, mert úgy gondolják, hogy a világsiker szerzője, Dan Brown regénye megírásához egyszerűen ellopta az ő kutatásai eredményeiket. A könyvet eddig 40 nyelvre fordították le, és több mint 30 millió példányban kelt el. A hétfői meghallgatásokon maga Dan Brown is megjelent.

Veszélyben a filmbemutató

Michael Baigent és Richard Leigh (egy harmadik szerzővel, Henry Lincolnnal) 1982-ben jelentette meg The Holy Blood and the Holy Grail című népszerű tudományos művét, érdekes módon szintén a Random House-nál. A könyv lényegében ugyanazt az elméletet fejti ki, amit a Da Vinci-kód: hogy Jézus és Mária Magdolna házastársak voltak, született gyerekük is, sőt mai napig élnek leszármazottaik, csak az egyház mindezt titkolja. A templomos lovagok örökségével rendelkező Sion-rend nevű titkos szervezetnek az elképzelés szerint birtokában vannak a történet igazságát bizonyító dokumentumok, és ők őrzik Jézus leszármazottait is. Magyarul 1994-ben jelent meg a könyv, Az abbé titka címmel.

#alt#

A könyvből egy százmillió doláros költségvetésű mozifilmet is forgattak, Tom Hanksszel, Audrey Tautou-val és Jean Rénóval, amit az idei cannes-i filmfesztivál nyitófilmjének szánnak. A film május 19-re tervezett angliai bemutatója veszélybe kerülhet a pereskedés miatt.

Teljes kirakós

A két szerző 2004 őszén nyújtotta be a keresetet, Leigh akkor a Daily Telegraphnak elmondta: a problémájuk nem az, hogy az író egyes elképzeléseket felhasznált a regényében, hanem hogy átemelte a "teljes kirakóst", és egy fikciós thrillerre "akasztotta". A maga idejében különben Az abbé titka is sikerkönyv volt: kétmillió példány fogyott belőle. Michael Baigent és Richard Leigh műve egyébként a Mi az igazság a Holt-tengeri tekercsek körül? című ismert könyv is.


Michael Baigent

A Da Vinci-kódban egy helyen említi meg Az abbé titkát az író, amikor a Grál-kutató Sir Leigh Teabing leemel egy példányt a könyvespolcáról, és közli, hogy a szerzők túl sok engedményt tettek a hitnek, de az alapfeltevésük helyes. (Meg kell jegyezni, hogy Clive Prince és Margaret Starbird könyve is ott van Teaping polcán, az ő könyveikből is bőven merített Brown.) Leigh Teabing neve Leigh és Baigent neveinek anagrammája, mutattak rá a szerzők, a figurát magát pedig szerintük a harmadik szerzőről mintázta az író. Leigh Teabing mankóval jár a regényben, Henry Lincoln - aki egészségi állapota miatt nem vesz részt a pereskedésben - pedig sántít. "Hogy a hipotézisünk helyes vagy helytelen, az irreleváns. Az viszont tény, hogy ez a mi munkánk, amit évek alatt állítottunk össze" - mondta akkor Leigh.