Szociális juttatás: DDT-fürdő

A hazai közéletben azóta nagy hullámokat vertek a napvilágra került dokumentumok. Számos fórumon ismertették a kiállítás, Illetve a könyv bemutatta tényeket. Nekem a könyv került a kezembe, majd időnként esett ki belőle. Amiről szó van benne, az nem jelentéktelen. Az elmúlt fél évszázad igazságtalan és megrázó pogromjairól mesél benne tettes és áldozat, amely "tisztogatások" ráadásul itt zajlottak előttünk, illetve az akkor élők előtt, a kiskert végében.

1941-től egészen 1986-ig kötelező fertőtlenítő fürdő, hajvágás (tetű ellen), és más hasonló, egyáltalán nem pc dolgok történtek a romákkal, hazai falvakban és városokban. A szakmai előszó és az azt követő interjúk nagyon kellemetlen meglepetéseket tartogatnak, olykor a legszolidabb szövegkörnyezetből ugranak elő a leggonoszabb dolgok. Például a megszólaltatott egészségőrök tiszta, csíramentes kötelességtudatot és árja felsőbbrendűséget sugárzó mondataiból.

"Akkor még DDT volt a fertőtlenítőszer, azzal kellett bekenni a fejüket. Idegméreg volt, úgy tanultuk. Őrületesen büdös volt. Gumikesztyűben, védőruhában szórtuk, mindent megölt. Harminc százalék veszélyességi pótlékot kaptunk érte." (Bakóné Magda néni meséli)

Ami félelmetes, hogy a könyvben bemutatott kényszermosdatások - tele nyílt vagy bújtatott megalázással -, mindössze tizenhat éve fejeződtek be. Egyébként húsz évvel az akciók indítása után hozták az első rendeletet, mely szerint nőket csak női dolgozók fürdethetnek. Ami mindegy volt, amíg a roma asszonyok-lányok fürödtek, csak az nem ment be hozzájuk, aki nem akart. A DDT-t nemzetközi szinten már rég nem szabadott szántóföldön bevetni, de nálunk még vagy húsz évig használták helyi tetvetlenítésre.

Egy több interjúalanytól elhangzó, emblematikus történet. Egy asszonynak a városban frissen dauerolt haját tetűirtás címen lenyírták. Az egész szinte a mában, testközelben játszódik.

Képzeld el, hatvanas évek, - Ki Mit Tud, Ifjúsági Magazin, ilyenek - falusi, ám igényes nő vagy, egyik nap fodrászhoz mész, tetvesen természetesen nem dauerolna. Este iszol este egy kis hideg szódát, meghallgatod az Esti Krónikát a Kossuthon. Gyerek a Kultúrban partizik. Aztán reggel jön a fertőtlenítő kommandó, beterelnek egy többszáz személyes sátorba, és etnikai alapon kopaszra nyírnak.

Az interjúk mellett fotók: például érdeklődve mosolygó magyar család, nézelődnek Trapper farmerben. Dány, 1976.

A dokumentumkötet összeállítói javítatlanul közlik le az interjúkat, hagyják beszélni a kérdezetteket,nem javítanak bele az esetleges hamis közlésekbe sem. Mindössze néhol kiemelik a fontosnak ítélt mondatokat. "Sokan kíváncsiskodtak a nem cigányok közül is. Tisztán emlékszem, oda jártak nevetni rajtunk. (...) Általában az iskolaigazgató is kinézett, pedig nyári szünet volt."

Egy ismerősöm kérdezte, miből gondolom, hogy ez a könyv objektív. Le kéne írni a másik oldalt is. Nehéz lehet objektívnek lenni annak, akit kiskorában mondjuk a "magyar" osztálytársai elé kihívtak, és beporoztak tetű ellen. Lényegében büntetésül, amiért nem sorolt be a cigánygyerekeknek fenntartott gyógyped-osztályba.

Valójában az egész rendszer a szociális szféra sikertelenségéről szól, arról, hogy azokat büntették meg, akiken segíteni kellett volna, hivatalból, meg az egyenlősítő szocialista ideológiából kifolyólag. A telepek felszámolása, emberi életkörülmények létrehozása helyett a megbélyegző kényszermosdatásokkal csak növelték a szegregációt. Úgyhogy ezért is tartunk ott most, ahol. Mi magyarok azóta is állunk a képen, szép civilizáltan, Dányban, hitetlenkedő mosollyal. Felnézünk a rántottából, mikor az Aktívban kapnak öt percet a szakadt házaik előtt mesélő, szomorú fejű emberek.