Jövőre nyílik a dizájnközpont az Erzsébet téren

2005. március 25., péntek 15:57

A régi buszpályaudvar épületében dizájnkiállítás, szakkönyvtár, meg persze étterem lesz minimum háromszázmillióból. Látványképek az Erzsébet tér jövőjéről.

Előre láthatóan jövő tavasszal nyílik meg a Magyar Design Központ Budapesten, az Erzsébet téri volt autóbusz-pályaudvar felújítás előtt álló épületegyüttesében, közölte Bozóki András kulturális miniszter pénteken a helyszínen.

A március 1-jén zárult tervpályázat eredményhirdetésével egybekötött sajtótájékoztatón Bozóki az egyik legérdekesebb Bauhaus-épületnek nevezte az 1949-ben, Nyíri István tervei alapján emelt - 1977-ben védett műemlékké nyilvánított, jelenleg üresen álló - épületegyüttest.

Újabb épület a választási harcra


Tekintse meg képeinket!
Az előző kormányfő, Medgyessy Péter két évvel ezelőtt, az Európa-tervben jelentette be a központ létrehozását. Az épületnek az eredeti tervek szerint most kellett volna elkészülnie, de egyelőre még az engedélyeztetés sem kezdődött el, hiszen a nyertes pályamű még nem végleges.

Az új kulturális létesítmény kialakítását éppen az első szabad választások tizenötödik évfordulóján, nem utolsó sorban a választások hajrájában jelenthetik be.

Bozóki András kiemelte, hogy a művészet és a gazdaság között határterületet jelentő létesítmény eddig hiányzott a kulturális kínálatból. Torontóban, Japánban, Koppenhágában, Norvégiában már létezik ilyen központ, Helsinkiben pedig most épül.

A második nyert

A Magyar Design Központ létrehozására meghirdetett tervpályázaton a zsűri nem adott ki első díjat, a létesítmény a második díjat nyert, Golda János és Madzin Attila vezette csapat építészeti tervei alapján épülhet újjá.

Az eredeti elvárásoknak a tizenkilenc beadott pályamű közül egyik sem felelt meg maradéktalanul, így a második helyezett csapat készítheti el az engedélyezési és kiviteli tervet úgy, hogy a harmadik helyezett, illetve a három megvett pályázat elemeit is felhasználhatja. A megvásárolt tervekért 1-2,5 millió forint közötti összegeket fizet az állam.

Janáky István, a bírálóbizottság elnöke szerint a pályázat több okból is nehéznek bizonyult. "Érződött a pályamunkákon, hogy az épület építészeti értelmezése túl korainak tűnik, a tervezők meglehetősen óvatosan nyúltak az épülethez, ezért a tervek között nagyon kevés volt a különbség" - tette hozzá.


Klikk a képre!
Mint mondta, csak egy bátor gesztus volt, azt azonban nem merték a győztesek közé emelni, mert tartottak attól, hogy ha az a munka nyer, nagyon lelassulhat az építés a műemlékvédelmi egyeztetések esetleges elhúzódása miatt. A pályamű, amely még egy panorámalifttel is megtoldotta volna a műemléket, így csak a harmadik lett. A bírálóbizottság szerint a nyertes - második díjat kapott - terv volt a legszelídebb és a legmagyarabb. Az alkotói csoporttal az eredményhirdetés után megindulnak a tárgyalások továbbtervezésről.

A tervek szerint az "A" épület földszintjén kiállítóteret hoznak létre. Az első emeleten nyilvános szakkönyvtárat, dizájnadatbankot és előadótermet alakítanak ki, legfelül internetes dizájnportált működtetnek majd. A "B" épület a vendéglátás helyszíne lesz.

Mivel a felkért építészek terve sem felel meg a kiírás minden szempontjának, a végleges kiviteli tervnek július 31-ig kell elkészülnie, azután közbeszerzési eljárást hirdetnek a kivitelezésre. A pontos költségeket még nem lehet tudni, de a most bemutatott, még nem végleges tervekhez csatolt költségkalkuláció szerint a dizájnközpont 330 millió forintba kerül majd.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!