Kocsis kisujja, Fischer biztosítása

A Budapesti Fesztiválzenekar, nem lévén állandó fenntartója, tulajdonképpen mindig a létéért küzdött. Velük került be a magyar szóhasználatba a szponzor kifejezés - nem kell mondani, miféle feladat volt tőkeerős szponzort találni a 80-as évek Magyarországán.

Kocsis Zoltán egyik albuma A Philips kifejezetten a BFZ kedvéért jött hazánkba

De a Philips lemezkiadó kifejezetten a BFZ kedvéért jött hazánkba, hogy felvételeket készítsen az akkor már nemzetközileg is elismert együttessel. A kezdet kezdetén egy nagy biztosítótársaság is melléjük állt: olyan biztosítási formákat dolgoztak ki, amelynek reklámértéke volt. "Biztosítsátok kulcsembereiteket ti is úgy, ahogyan a Fesztiválzenekar Fischer Ivánt" - szólt a felhívás a cégekhez, biztosítsátok kezetek épségét úgy, ahogy a Fesztiválzenekar teszi Kocsis Zoltán kisujjával - üzenték az orvosoknak - és így tovább.

A főváros színre lép

A 80-as évek bizonytalanságai után a Budapesti Fesztiválzenekar helyzete végül 1992-ben rendeződött - mégpedig azzal, hogy a főváros is a színre lépett. Budapest liberális vezetése - részben a népszerűtlen antalli kultúrpolitikát ellensúlyozandó - a művészetpártoló mecénás hálás szerepét kezdte formálni.

Demszky Gábor és csapata felismerte, hogy egy világszerte ünnepelt, tehetséges csapat örökbefogadása politikai muníciót is hozhat a konyhára, ráadásul a privatizáció fénykorában, amikor még az SZJA-bevételekből is járt az önkormányzatoknak, ami járt - volt is miből nagylelkűnek lenni.

A félig nonprofit szervezet

1992-ben tehát fordulat következett be a BFZ életében: a zenekar állandósult. Február 26-án a főváros kulturális bizottsága úgy döntött, hogy - amennyiben az együttes minden egyéb költséget képes más forrásból fedezni - a továbbiakban biztosítja a zenészek és az alkalmazottak fizetését. E célból 15 nagyvállalat - 150 millió forintos alaptőkével - létrehozta a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítványt. A BFZ tehát félig fővárosi intézményként, félig nonprofit szervezetként folytatta működését.

A kulturális bizottság Körner Tamást bízta meg az igazgatási feladatok ellátásával, aki - kisebb megszakításokkal - 1998 végéig dolgozott ebben a beosztásban. Miután már nem csupán az Alapítvány és a szponzorok, hanem a Fővárosi Önkormányzat támogatását is élvezték, Fischer úgy érezhette, nemcsak szakmailag sikerült elérni a kitűzött célt, de anyagilag sínen van a zenekar. Úgy tűnt, az első magyar magánalapítású szimfonikus zenekar révbe ért.

Fischer és Kocsis nem fért meg együtt

A biztosabb feltételek tovább növelték a zenekar amúgy is tekintélyes nemzetközi presztízsét. A vendégfellépések egyre szaporodtak, nem is beszélve a koncert- és stúdiófelvételekről. 1999-ben a BFZ-nek ítélték a legjobb hangfelvételnek járó nemzetközi díjat, amelyet a szakmában csak "zenei Oscarnak" hívnak.

De az efféle sikertörténetek ritkán nélkülözik a konfliktusokat és féltékenykedéseket. Bár a karmesteri pálca nem duda, a koncertterem meg nem csárda, a két szuverén figura, Fischer és Kocsis mégsem fért meg együtt. Hozzáértők szerint duójuk eleve ,,versenymű" volt: bele volt kódolva a későbbi diszharmónia.