Mária
-7 °C
3 °C

Isten hatalmas vetitővászon

2002.03.13. 15:20
A technika józan használata, a megfogalmazás és értelmezés bátorsága figyelemre méltó munkává avatja Szikora János rendezését. Bár nem innen fog megújulni a magyar színjátszás, nem is ezen a nyomon rohan vesztébe.
Ádám és Éva
Hazánk, már életükben megvilágosodott lakóin kívül valószínűleg kevesen gondolnak előítéletektől mentesen viharos közelmúltú Nemzeti Színházunk nyitódarabjára, Az ember tragédiájára. Természetes reakciója ez a kelet-európai humanoidnak, hiszen a pártutasításra felhúzott színház elképesztő összegekért vásárolt társulatától látatlanba nem is várható más, mint kormányideológiától terhelt, monumentális, ugyanakkor szórakoztatni vágyó produkció, ahol az aktuális trenddel összeegyeztethető figurák épp, hogy nincsenek filctollal bekarikázva.

"A darabot megrendezték nekünk a színházon kívül, mit akarunk még? "
A lehetőség pedig már jó előre elrettenti a látogatót, vagy -ugyanezen indokok alapján, kitörő örömre ad okot. Az ember valódi tragédiájáról tulajdonképpen már ez elmond mindent, a darabot megrendezték nekünk a színházon kívül, mit akarunk még?

Az ember azonban kíváncsi lény, éppen erről szól Madách darabja, így a kritikus a március 12.-i főpróbán saját szemével akart meggyőződni a végeredményről. Szikora János rendező azonban az első pillanattól elbizonytalanította a klasszicizáló-magyarkodó előadásra felkészült közönséget.

Ádám és a teremtés
A színpad szinte üres, az arkangyalok eltörpülnek Isten előtt, aki - egy hatalmas vetítővászon. Gigantikus formák, betűk kavarognak a szereplők fölött, hangot nem ad, a káoszból formálódnak, villannak fel Isten mondatai. Elképesztő, forradalmi ötlet, csak erről a motívumról hosszan lehetne értekezni. Az első emberpár mindkettőjüket ölelő, kéken világító zigóta belsejében gurul, kering a színpadon. Lucifer ebből a burokból csábítja ki őket. Előbújnak, természetesen, mert egy ilyen Lucifernek, mint Alföldi Róbert, nehéz ellenállni: néhol fenyegető, legtöbbször azonban pökhendi, könnyed, humoros - magával ragadó.

"Olyan Lucifernek, mint Alföldi Róbert, nehéz ellenállni "
A néző könnyen azonosul a darab egészével amúgy is, mivel a rendezői koncepció láthatóan nem didaktikus példázat megfogalmazása volt, hanem a Tragédia időtlen érvényességének megmutatása. Szikora korunk nyelvére fordította a darabot, amely törekvés lehetne persze mesterkélt is, de a rendezőnek, a színészek és nem utolsó sorban a díszlettervezők segítségével sikerült elkerülnie a modernkedés kínos gesztusait.

Ádám és a metró
Feltűnő a józanság, ahogy Szikora kitűzött céljához a rendelkezésére álló -tudjuk jól- szinte korlátlan lehetőségeket használja. Nincs felesleges durrogás, tűzijáték, lovasroham. A színpadi képek letisztultak, csak a szükséges számú szereplő mozog a színen. A díszletek pedig egyszerűek, de jól átgondoltak, igényesen kidolgozottak.

Élvezetes volt figyelni, hány különböző eszköz kerül bevetésre annak érdekében, hogy XXI. századi reflexekkel is rátaláljunk a Tragédia lüktető pontjaira. Megváltozhat a szín atmoszférája, mint a görög jelenetnél, ahol a polgárok repülőtéri hangosbemondó bársonyos hangjára gyűlnek össze - hogy elveszejtsék Miltiádészt. Vagy szándékosan anakronisztikus a megfogalmazás, mint mikor a Fáraó, egyszerű, dolgos, becsületes életről álmodozva felbont egy üveg sört. Esetleg Kepler szenvedéseinek hátterébe vetített, hűvösen keringő bolygók helyezik globális kontextusba a tudós dilemmáját.

A római szín egyértelmű náci jelképei - az SS villámok, vagy a dögvészben elpusztultak összeaszott testét takaró auschwitzi rabruha, és a később feltáruló, mindkét felet magába rántó tömegsír- pedig nem csak árnyalják, de bátran tovább is gondolják Madách elképzeléseit.

Találó még az Eszkimó jelenet, ahol az utolsó ember fókabőr ruha helyett hajléktalan öltözékben kering, a szeméttengeren. Néha lerogy, hogy egy tévé folyamatosan ömlő kultúr-mocskába révedjen.

"A római szín náci jelképei bátran továbbgondolják Madách elképzeléseit."
A Londoni szín, amely plázázó nőcskéivel, kéregetőkkel, sörük fölé hajló proletárjaival, biztonsági őreivel és leértékelt-CD árusaival tulajdonképpen a Nyugati téri aluljárót vitte színre, már-már a közhelyesség felé hajlik, de a következetes megvalósításból eredő irónia még a kényes határon belül tartja a jelenetet. Nem tudott azonban mit kezdeni a rendező például a falanszter jelenettel, amelynek, az előző szín konkrét utalásaiból adódóan, olyan testközeli problémáinkra kellett volna reflektálnia, mint a globalizáció vagy a szélsőséges materializmus. Amely témák egyébként nem állnak távol Madách szövegétől sem. Ehelyett kaptunk egy számítógépet, mi mást?, kivetítőkkel, és ezüst kezeslábasban tébláboló embereket. Ez már megvolt a Pirx kapitányban.

Ádám és a rinocérosz
A darabot az átgondolt koncepció mellett Alföldi Lucifer játéka viszi. Míg az Ádámot alakító Szarvas József és Éva szerepében Pap Vera alakítása korrektnek mondható, Alföldi brillírozik. Érzelmekkel, motivációval, humorral és mélységgel varázsolja elénk az ördögöt. Lucifer szerethető lesz általa, és mi, ha nem ez a tagadás szellemének lényege?

E hármas mellett kifejezetten zavaró például Bodrogi Gyula, aki mintha először állna színpadon: motyog, nem találja a helyét, láthatóan zavarban van. A Föld szellemét alakító Berek Katit viszont tökéletesen hallani, így lesz nyilvánvaló, hogy többszörös beszédhibával küzd. Bár közismert, hogy a színésznő, súlyos betegsége után újra elsajátított beszéddel és mozgással léphetett színpadra, szerepeltetése -az előbbiek miatt- vitatható.

Ádám és Bodrogi Gyula
Nemzeti Színházunkban hamarosan látható Az ember tragédiája nem hibátlan előadás, kritikát azonban minden bizonnyal-és szerencsére- nem politikai, ideológiai, hanem szakmai okokból kap majd. A konzervatívabb nézők sérelmezni fogják Szikora kritikus szövegértelmezését, amelynek eredményeképpen egyes részek kiiktatódnak a darabból. Vagy mivel a szereplők éneklik vagy éppen rappelik azokat, súlytalanná válnak.

A modern felfogás híveinek pedig a hullámzó színvonal fog feltűnni: a kezdeti, pergőbb színek után a játék ugyanis időnként elbizonytalanodik, lassul, leül.

A technika józan használata, a megfogalmazás és értelmezés bátorsága azonban figyelemre méltó munkává avatja Szikora János rendezését. Bár nem innen fog megújulni a magyar színjátszás, nem is ezen a nyomon rohan a vesztébe.

Olvassa el másik Tragédia-kritikánkat:
>>A nyelv tragédiája (+ a kép diadala)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.