Judit
3 °C
6 °C

A nyelv tragédiája (+ a kép diadala)

2002.03.13. 20:40
Digitális videoanimációk, robbanások, rapzene, zuhanó kaszkadőrök - mindez XIX. századi drámai költeménybe ágyazva a Nemzeti Színház színpadán. Szédítő utazás a látvány és a nyelv között tátongó szakadék felett.
Amikor a Nemzetiről és a benne folyó dolgokról - például előadásokról - esik szó, nehezen lehet meghúzni a határt művészet, politika, pénzügy és csillagászat között. Az ember tragédiája kapcsán most mégis a függöny felvonása és leeresztése közötti időszakra koncentrálnék, mindenkinek jobb lesz így.

Bodrogi Gyula, mint Michelangelo a falanszter-színben

Szikora János rendező mert nagyot álmodni. Több sikeres és bebukott Tragédia után sikerült valami teljesen újat színpadra állítania az 1861-ben íródott emberiségkölteményből. A látvány kortárs, mondhatni forog, a nyelv - na igen, a nyelv az pihen.

Az alkotók nem árulnak zsákbamacskát: a kép rögtön az első színben diadalmaskodik a szöveg fölött. Isten nem a mindenkori legmélyebb hangú színész - 90-es évek közepén például Sinkovits - hangján dörög valahonnan a lámpák környékéről, hanem egy monstre vetítővásznon fortyogó amorf betűtenger által nyilatkozik meg, miközben Márta István zajzenéje dübörög.

A Szegedi Kortárs Balett táncosai a prágai színben

Az audiovizuális hatásvadászat ettől kezdve színről-színre elsődleges marad -legyen szó óriáskalitkában megrendezett gladiátorviadalról, osztott vetítővásznon bejelentkező falansztertagról vagy az athéni agorát turisták össztáncává változtató charterjáratról... A díszletek - melyeket a sűrűn alkalmazott digitális videobetétekkel együtt Milorad Krstic és a Roczkov Stúdió készített - az utolsó jelenetig intenzíven hatnak, így valahányszor felgördül a színeket elválasztó videoklipek vetítővászonja, a néző percekig nem tud betelni az imázsorgiával.

Tovább erősíti a látványt a szereplőgárda: a színészek mellett kaszkadőrök, táncosok és egy fehér ló is feltűnik a színpadon. Bár a Szegedi Kortárs Balett tagjai inkább csak fejlettebb mozgáskultúrájú statisztákként, mint táncművészekként szerepelnek, a római jelenetben előadott rabszolgamusical-betét így is emlékezetes maradt.

Rapbetét a londoni színben

A káprázat azonban néha veszélyesen háttérbe szorítja az eredeti formájában hagyott, csak szerkezetében megváltoztatott 19. századi szöveget. Pedig a rendező és dramaturgja (Telihay Péter) igen kreatívan formálták át a "előadhatatlan könyvdráma" ((c) Illyés Gyula) strófáit a kor követelményeinek megfelelően: az eredetileg 4080 soros műnek körülbelül egyharmadát kivágták, s ez kifejezetten pergővé teszi a hosszú és színpadon valóban végtelenül hosszú párbeszédeket.

Szikora a szünetben adott nyilatkozatában ezzel kapcsolatban megemlíti, mennyire irigylik az angolok más országok színházlátogatóit, akik kortárs fordításban nézhetik Shakespeare drámáit, míg nekik (az angoloknak) a gyakorlatilag érthetetlen óangollal kell bajlódniuk odahaza. Talán a Tragédiát is le kellene fordítani kortárs magyarra - mehetnénk tovább, és valóban: a londoni színben már egy rapbetét jelzi, hogy az alkotók is szűkösnek érezték MC Madách verbalitásának analóg kereteit.

Pap Vera (Éva) és Szarvas József (Ádám) a párizsi színben

A változtatások az eredetihez képest valóban élőbbé és - elsősorban a fiatalok számára - élvezhetőbbé teszi a XIX. századi nyelvet. A szellemes rendezésnek köszönhetően így még az sem tűnik fel, hogy a végső jelenetben a gejzíresőben megtisztuló Ádám és Éva fölött el sem hangzik a kötelezőnek hitt, szállóigévé lett isteni zárszó: "Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!"

Olvassa el másik Tragédia-kritikánkat:
>>Isten hatalmas vetítővászon

Korábbi vélemények Madách művéről

"A darab tetszik mindazoknak, kik a liberalizmusban s a francia forradalom elveiben látják s világ teljes megromlásának okát, mert a mű irány reakcionárius, s ez a mostan divatban lévő politikai áramlatnak tökéletesen megfelel, midőn oly világnézetet hirdet, melynek logikai következtetése azon tan, melyet különben Epikurnak szoktak tulajdonítani, hogy ti. az élvezet az életnek valódi célja." (Pulszky Ferenc "Különvéleménye", Pesti Napló, 1883)

"A mi íróművészeinknek kínai nyelven van írva az élet. A mi Herkuleseink félutat járnak. Nem tizenkettőt. Se nem viaskodnak, se nem álmodnak. A magyar Nemzeti Színház pedig e héten ítéletet mondat felettünk egy Madách Imre nevű, sajnos már néhai úrral. Hiszen jól van: legyen igazuk azoknak, kik úgy vélik, hogy Az ember tragédiájába sokat beleálmodtak már jóval előbb. De ez a néhai magyar ember mily magasságban járt, érzett és szólt. Dörgedelmes lesz az ő ítélete." (Ady Endre, Figyelő, 1905)

"A Tragédia mind abban, amit mond, emberekhez beszél - de kompozíciójának szédítő arányai mintha ennél távolabbi, időben és térben messzebbre kitűzött célra volnának méretezve. (...) Hogy túl fogja élni korát, ez a jóslat szinte kevésnek hangzik, ha ezekre a méretekre nézünk." (Karinthy Frigyes, Nyugat, 1923)

"...antidemokratikus világlátás alapozza meg Az ember tragédiáját is (és végső oka Madách perspektívátlanságának.) Itt most nem csak az athéni és a párizsi tömegjelenetkre gondolok, amelyekben a nép, mint bárki által megnyergelhető, meggyőződés nélküli csürhe szerepel. (...) De ez csak a társadalmi, politikai oka Madách antidemokratizmusának. De ez az alapvető érzés azonban kiterjed az élet minden megnyilvánulására." (Lukács György, Szabad Nép, 1955)