Díszkivilágítást kap az Erzsébet híd

2007. november 15., csütörtök 16:24

Egy japán küldöttség a fővárossal közösen elkezdte kidolgozni az Erzsébet híd díszkivilágításának tervét, ami 2009-re valósulhat meg.

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a Fővárosi Önkormányzatban fogadta az Ishii Motoko tervező és Kakuta Hiromi nagykövetségi első titkár asszony vezette munkacsoportot, melynek tagjai Hagyóval egy díszvilágítási projekt előkészítéséről tárgyaltak, közölte az önkormányzat.

Kono Johei, a Japán Alsóház elnöke, a Japán–Magyar Baráti Társaság vezetője a tavalyi budapesti látogatásakor Demszky Gábor főpolgármesternek jelezte, hogy országa 2009-et Budapesten is igyekszik emlékezetessé tenni. Ekkor lesz az Osztrák-Magyar Monarchia és Japán közötti kapcsolatfelvételnek a 140., illetve a magyar-japán diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 50. évfordulója. Az évfordulót az egyik fővárosi híd díszvilágításának kialakításával szeretnék megünnepelni.

Jelenleg egyedül a Lánchídnak van díszvilágítása, a japánokkal közösen pedig az Erzsébet hidat választották a kivilágításra. Amellett, hogy a híd budapesti panoráma egyik jellegzetessége, azért is esett rá a választás, mert a névadója akkor volt Magyarország királynéja, amikor a két ország között megszületett a diplomáciai kapcsolat.

"A híd esti és éjszakai kivilágítása fényesen bizonyítja majd a japán nép hazánk és Budapest lakói iránti rokonszenvét" - mondta Hagyó. A főpolgármester-helyettes elmondta azt is, hogy mivel a Szabadság híd felújításának is része a díszvilágítás kialakítása, így 2009-ben már három fővárosi hídon kenne kivilágítás.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Négy lövés
    Evanovich, Janet: Négy lövés Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!