'Fábry Sándort részegen ismertem meg'

Akkor csapjunk a felesek közé, és engedjük felszínre törni a mélyen bennünk rejlő alkoholista segédszínészt, akit egy stampedlinek már az ígérete is lelőhetetlen sztorizásra gerjeszt.

Fábry Sándort részegen ismertem meg a kilencvenes évek legelején, vagy az Október 6. utcai Jácintban vagy a Nagymező utcai Piafban, ami ugyanaz a hely volt, csak egy jó év elteltével elköltözött pár utcányit az ötödikből a hatodik kerületbe. A Jácintot művészkocsmának nevezte az alapító Mózes Marika - egykor Paudits Béláné - ami azt jelentette, hogy baromi részeg prolik helyett baromi részeg színészek ültek benne, plusz a slepp, aminek például én is a tagja voltam egy színiiskolás barátom révén. Nem akarnék most lepleket rángatni, de az ott töltött mintegy 1000-1200 este egyikén tevékeny résztvevője voltam annak az akciónak, amelynek során egy méltán neves színészünk sikeresen lehasított egy professzionális kígyónőt a korong- és szamárállapot között ingadozó Koltai Jánosról (úgyis mint Gábor Gábor vállalkozó). Marika később bepróbálkozott egy varietébárral a belvárosban, ami rövid úton kimúlt. A nyitó előadásban a Kígyónő is szerepelt. A showt egy főfoglalkozású kisgazda parlamenti képviselő és időszakos Piaf-töltelék, Ómolnár Miklós (ma hírességipari Story-Best überfőszerkesztő) rendezte.

Beszéd + kényszer

Szóval itt találkoztam Fábryval, aki akkor még nem volt celebritás, a félvilági körökben viszont az volt a híre, hogy ő a legnagyobb dumás a világon. És tényleg, pedig a hely jellegénél fogva igazán volt konkurencia. Az a fajta beszédkényszeres szórakoztató volt, aki elkezd pofázni, az ember meg az első perc vége felé elröhögi rajta magát, aztán tehetetlenül hányódik a hisztérikus rázkódás, a csuklás és a vinnyogás között, amíg a rohadék meg nem kegyelmez egy levegővétel erejéig.

Végül is tökmindegy volt, hogy konkrétan miről is szólnak a Szentkuthy Miklóst megszégyenítő überbarokk körmondatok, de legtöbbször olyasmiről, amiből később a dizájn center műfaja lett. Ha pontosan akarnék fogalmazni, mondhatnám, hogy a XX. század végi, már éppen posztkommunista embert körülvevő tárgyi kultúra ironikus-gecizős analízise volt a téma, de nem akarok.

(A részegen ismertem meg fordulat arra utalt, hogy én feltétlenül részeg voltam, gyakorlatilag minden alkalommal, ő szerintem nem, mert annak a fajta fickónak tűnt, akiből "anélkül is dől a hülyeség".)

Otthagyjuk a kocsmát

Fábry aztán velem párhuzamosan képes volt kiszakadni a Piaf kéjes fertőjéből, és a Hócipőben elindított Dizájn Center rovata révén híres lett, hogy mostanra ő legyen a vitathatatlanul legviccesebb tévésztár, pedig a legütősebb fábryshow-s monológja sem közelíti meg azt, amire élőben a legszarabb estéjén is képes volt. De hát ez végül is mindegy, hiszen a konkurenciának még ez is elérhetetlen magasság.

A vihar elmaradt

Hogy röviden azért cikkünk témáját is érintsük, a Dizájn Center című könyv igazán ügyes húzás, mivel kívülről jól néz ki, marha nagy, még annál is drágább, összeállítani viszont pár vidám délutánba telhetett. A pompás borító alapján azt hihetnénk, itt valami igazán fábrys ötletviharzás várható. A fedlap közepébe ugyanis mindannyiunk szívének kedves komcsi nosztalgiajáték van illesztve, a Ciróka Paróka nevű. Ezúttal a fejszőrzetétől megfosztott Fábry mesternek kell a mágneses cerka segítségével vasreszelékből hajat-bajuszt-szakállat szerkesztenünk. Hogy egy adekvát át szót használjunk, bévül már nem tombol a semmibőlvilágotteremteni attitűd.

Kinek a pap, kinek a Tivadar

Magyarán kapunk egy rövid, ám annál korrektebb előszót - amennyiben a közismerten fideszes szerző nem tagadja le, hogy ismertségét Farkasházy "Ki tud nálam mélyebbre fúródni az aktuális baloldali miniszterelnök mellényzsebébe" Tivadarnak és lapjának köszönheti. Aztán egy időrendben haladó válogatás jön a Hócipőben megjelent Dizájn Centerekből, és puff, itt a vége. Sovánkának tűnhet a felhozatal első blikkre, de ha beleolvasunk, azért leterít az az érzés, hogy ezt is meg ezt is Fábry írta meg először a magyar sajtóban. Legyen az buherált kutyaház, Trabantból szerkesztett lakóhajó, kreatívan feldolgozott Taurus gumiabroncs, tacskókabát, felspécizett biciklinyereg, kerti zuhanytartály, cekker, házi készítésű postaláda vagy műbőr kalap. És arra például emlékszenek, hogy az egyik d.c.-ben maga Kiszel Tünde mutatta be magamagán a hírhedt fehérnemű-gyűjteményét?

Szóval egy műfaj születését merevítette itt ki nekünk a szerkesztői önkény, az igazi kortárs népművészet rohadtul vicces, ezerfelől és -felé asszociáló kipellengérezéséét. Egy olyan műfajét, amit egy ember művel összesen a világon, de iskolát alapítson az, akinek öt anyja volt, és mindet Comenius Jánosnak hívták. Így egybeolvasva is érezhető, hogy a téma maga gyakran igazából másodlagos, eltörpül a szórakoztató szóviharzás mögött, de mázlink van, mert ez a másodlagos izé is milyen érdekfeszítő.

Dől-e a lé?

A könyv tehát klasszikus karácsonyi ajándék, amennyiben az új tulajdonos szinte biztosan élvezettel fogja lapozgatni, miközben érzi, hogy ez egy olyan drága (és tényleg csinos) tárgy, amit saját magának sosem vett volna meg, Azt meg Önök fogják eldönteni, hogy Fábry joggal aspirált-e az úgynevezett "polgári réteg" fizetőképességére, vagy a 8900 forint földtől elrugaszkodott ár.