Rekordáron kelt el a lappangó Ferenczy-festmény

2005.10.25. 12:20
80 millióért kelt el a Ferenczy Károly főművének tartott Nyári est című festmény. A Mű-Terem Galéria őszi árverésén amúgyis élénkek voltak a vásárlók. Elkelt a híres Eisenberg-gyűjtemény jó része is.
Tizenhatmilliós kikiáltási árának ötszöröséért talált gazdára hétfőn este a Mű-Terem Galéria őszi árverésén Ferenczy Károly Nyári est című, egyik főművének tartott alkotása.

A képet eleve nagy várakozással bocsátotta árverésre a galéria, hiszen nem gyakori eset, hogy főmű jelenik meg a műkereskedelemben, s a művész fontos képei csaknem kivétel nélkül közgyűjteményben vannak. Ferenczy Károly életművének egyik legjelentősebb, s 1922 óta lappangó festménye a Nyári est, amelyet minden Ferenczy monográfia első helyen említi.

Eddig csak fekete-fehér reprodukcióból volt ismert a mű, amely pedig éppen színeivel, varázslatos fényeivel tündököl. Az 1904-ben készült nagyméretű képet még a művész életében vásárolta meg első tulajdonosa. S nem is vált meg tőle. A viszontagságos történelmi időket túlélve, a festmény most külföldről talált haza. Bizonyára elszánt gyűjtő lehetett, aki feszült várakozás közepette tartotta az egyre emelkedő licitet, míg végül 80 millióért sikerült megnyernie a versenyt.

Ezzel pedig nemcsak a szezon legmagasabb árát fizették ki, de a 2005-ös év rekordja is megdőlt. Az idén hazai aukción legdrágábban eladott magyar festmény mind ez ideig az 55 millióért elárverezett Rippl-Rónai József Menetelő francia katonák című festménye volt, s ezt a rekordot is a Mű-Terem Galéria tartotta.

Milliós tételekben és leütésekben amúgy sem volt hiány. Így indult mindjárt az első tétel is. A Zsolnay falitál pár 2 millióról 7 millióra emelkedett. ( Miként a további 11 Zsolnay kerámia is magas árakon lelt gazdára.) És 16 millióért vitték el az árverés utolsó tételt, Berény Róbert tiszta kompozíciójú Olvasó nő sakktáblával című festményét.

A 236 tétel közül kilencvenhárom alkalommal ütött le a kalapács hét, vagy nyolc számjegyű összegnél. Hétszeresére, 12 millióra licitálták Aba-Novák Vilmos olasz tájat ábrázoló hangulatos temperáját, Lotz Károly éteri női aktjáért 13 milliót adtak.

Az Eisenberg-gyűjtemény felszámolása

#alt#
Vaszary János - Pihenők a kertben
Igen sikeres volt a 79 festményt tartalmazó Eisenberger-gyűjtemény árverezése. A nyolcvan éves, magyar származású, Bécsben élő Eisenberger Jenő személyesen izgulta végig kollekciója felszámolását.

Az MTI-nek azt mondta, idős kora miatt válik meg képeinek egy részétől, s azért ily módon, mert azt szeretné, hogy jó helyre, gyűjtőkhöz kerüljenek kedvencei. A rendkívüli gyűjteménynek - amely a legteljesebb osztrák és magyar századfordulós kollekció - magyar festészeti anyaga került kalapács alá.

A festmények egy részét láthatta a hazai közönség, amikor 2001-ben Budapesten, a Károlyi palotában voltak kiállítva; a teljes gyűjtemény pedig Bécsben 2000-2003 között három nagy, különböző szempontú, átfogó kiállításon mutatkozott be. Jelenleg a szentpétervári Ermitázsnak a századforduló európai művészetét reprezentáló tárlathoz kölcsönözött a gyűjtő.

Ebből a válogatásból Boromisza Tibor elbűvölő Napsütéses tája, Vaszary János Pihenők a kertben és Tihanyi Lajos 1925-ös kompozíciója indult 10 milliós kikiáltási árról. Boromisza vászna kikiáltási áron kelt el, a Vaszary képért megadták a 17 milliót, míg a Tihanyi kép csaknem megduplázta indulási árát, 19 millióért talált gazdára.

A további milliós tételek is rendre két-háromszoros emelkedést hoztak. Perlmutter Izsák tengerparti tája 3 millióról 7,5ig, holland kikötője pedig 1,6-ról 4,8 millióig szárnyalt. Kádár Béla virágcsendélete 5, Scheiber Hugó táncosokat ábrázoló képe 6,5, Czigány Dezső csendélete 8,5, míg Czóbel Béla lírai hátaktja 9 milliónál állt meg.

Szénaboglya hatmillióért

Négy Koszta József vászonra lehetett licitálni ezen az estén. A Szénaboglyákért 6 milliónál, a híres Kendős kislányért 3 milliónál koppant a kalapács. (Ezek az Eisenberger-kollekcióból származtak.) Egy napsütéses tanyát ábrázoló, gyönyörű Koszta kép ára 1,6 millióról 8,5-re, egy orgonás csendéleteté 2,8-ról 6,5 millióra, Egry József Napba néző című pasztelljéé kétszeresére, 2,4 millióra ment fel. Tornyai János, Rudnay Gyula és az alföldi-iskola más tagjainak képei is taroltak, jelezvén, hogy a magyar festészet ezen értékes szegmense a műkereskedelemben is kezdi közelíteni valós értékét.

Jellemzően számos tétel indult alacsonyabb árról, de a gyűjtők kitartóan küzdve, a milliós sáv fölé licitálták. Így indult 360 ezerről egy kisméretű, világos Mednyánszky László vászon, és 2 milliós leütést ért el. (Az aukción 7 Mednyánszky képet árvereztek, valamennyit emelt áron vitték el).

Székely Bertalan is tarolt

#alt#
Székely Bertalan - Szadai tájkép
Székely Bertalan historizáló képei iránt mindeddig nem tanúsítottak nagy érdeklődést a gyűjtők. Most megtört ez az érdektelenség, amikor szadai tájképének 850 ezres kikiáltási árát csaknem ötszörösére, 5 millióra verték fel. Hasonló emelkedést produkált egy Iványi-Grünwald Béla csendélet is, 750 ezerről indult és 4,8 milliónál ütötték le. Gyarmathy Tihamér egyik alkotása 400 ezerről másfél millióra, míg a magasabbról, 1,8 millióról induló olajképe 3,6 millióra emelkedett. A millió alatti sávból ezen összeg fölé kúszott egy-egy Telepy Károly, Molnár József, Pickner Olivér, Korniss Dezső, Sassy Attila, Fehér László, Hencze Tamás, Barcsay Jenő kép. Barcsay mesternek mind a négy aukcionált munkáját magas áron vitték el.

Munkácsy Mihálynak ezúttal csak vázlatai, tanulmányai szerepeltek az aukción. Mégis rekord áron leltek gazdára a vázlatfüzet-lapok. A 200 ezerről induló Jézust viszik a bírái elé című rajzért 650 ezret adtak, ám a Krisztus Pilátus előtt című képhez készült tanulmány 170 ezerről 1,1 millióra kúszott, egy 280 ezerről indított kétoldalas tanulmányért pedig megadták az 1,3 milliót.