Mária
-7 °C
3 °C

2012-re épülhet fel az új WTC

2006.09.11. 08:47
Több sikertelen pályázat, és több évnyi kényszerszünet után tavasszal elkezdődött az 541 méter magas Freedom Tower építése. New York emlékmedencékkel, víz alá temetett emberi testrészekkel, csillogó rombuszokkal és 240 ezer négyzetméter irodával emlékezik szeptember 11-re. Az új tornyot betonbunkerre építették, a robbanóanyaggal megrakott kamionok ellen titánpillérek védik.

Ha valaki ellátogat New Yorkba, de legalábbis a Project Rebirth honlapjára, ahol élő webkamerás képen nézhet szét a Ground Zeron, azt láthatja, hogy folyik a ledőlt ikertornyok helyére tervezett Freedom Tower építkezése, a munkások már az alapozásnál tartanak. Csak hogy már két évvel a WTC elleni terrortámadás után megkezdődhetett volna a munka, hiszen addigra már eltakarították a több millió tonna törmeléket, és le is zárták az újjáépítésre kiírt pályázatot, mégis csak 2004. július 4-én rakta le az új épület alapköveit George Pataki, New York állam kormányzója, ráadásul csak majdnem két évvel később, 2006. április 27-én foglalták el a területet a munkagépek.


New York új arca 2012 után
Az építkezést ugyanis perek és félresikerült pályázatok hátráltatták. A New York-i rendőrség és a tűzoltóság is többször átrajzoltatta a terveket, a szeptember 11-i támadás áldozatainak családtagjai is tiltakoztak, ráadásul hosszú ideig azt sem lehetett tudni, hogy ki is bérelné ki a baljóslatú toronyház irodáit.

Nem tetszettek a tervek

Az már a szeptember 11-i terrortámadás után pár hónappal biztos volt, hogy a ledőlt ikertornyok helyén új épületek fognak állni, hiába tiltakozott ez ellen az áldozatok családtagjainak egy jelentős csoportja, akik szerint a Ground Zerot meg kellett volna hagyni az emlékezésnek, és legfeljebb parkot és múzeumot láttak volna szívesen a területen.

"Az ikertornyok helye szent föld, hasonlóan Gettysburghöz és Pearl Harborhoz" - nyilatkozta 2002-ben az AP-nek Joseph Mauer nyugdíjas tűzoltó, aki a lányát veszítette el a terrortámadás során.

A WTC-t 99 évre, éppen 2001. júliusában kibérlő Larry Silverstein azonban az emlékpark és a műemlékek mellett új, a World Trade Centernél is nagyobb tornyot álmodott az akkor még törmelékkel borított területre, így a terület tulajdonosával a New York/New Jersey Kikötői Hatósággal (NY/NJPA) karöltve már 2002-ben meghívásos tendert írtak ki az újjáépítésbe, és a legjobb pályaműveket alig kilenc hónappal a tragédia után bemutatták a nagyközönségnek.


A Freedom Tower melléképülete rombusz alakú tetővel

A terveket akkor a Bever Blinder Belle építészeti vállalat készítette elő, de a hat tervből kettőt (a Memorial park és a Memorial promenade fantázianevet viselőket) az áldozatok hozzátartozói fúrták meg, mondván elfedik a WTC egykori alaprajzát, így nem tisztelik a tragédia emlékét, a másik négy terv (A Memorial plaza, a Memorial square, a Memorial triangle és a Memorial garden) pedig egyszerűen nem tetszett a New York-iaknak. A városházán tartott bemutatón megjelent négyezer ember többsége ugyanis úgy vélte, hogy a leendő épületeket túlzottan alárendelték a gazdasági érdekeknek.

A Washington Post szerint a tervek olyanok voltak, mintha "egy átlagos amerikai városképet helyeznénk korunk egyik legjelentősebb és a legszimbolikusabb helyére", éppen ezért a városvezetés engedve a közvéleménynek, új pályázatot írt ki. Az új pályázatra meghívott hét építészcsapatot négyszáz csoportból választotta ki az újjáépítési bizottság, a decemberben bemutatott pályázatok közül négy a világ legmagasabb építményeit kívánná megépíteni a mintegy 6,5 hektáros területen.

A legfontosabb a biztonság

Ikertornyok, égig érő, több épületből álló katedrális és 640 méter magas fém felhőkarcoló is szerepelt a tervek közt, a pályázatot mégis a Berlini Zsidó Múzeumot is tervező Daniel Libeskind terve nyerte. Libeskind egy 82 emeletes üvegtornyot álmodott a WTC helyére, az épület a tervek szerint 1776 láb (541 méter) magas lesz, ezzel az Egyesült Államok függetlenségének évére emlékezteti majd a New York-iakat és a városban lakókat. (A torony egyébként csak a tetejére szerelt antennával éri el az 541 méteres magasságot, a tető 417 méter magasan, míg a legfelső, mindenki számára megközelíthető emelet csak 347 méteren lesz).

WTC: papírnehezék fogpiszkálóval
Az új tervek

Liebskind tervét többször át kellett tervezni, hogy megfeleljen a megrendelőnek és az újabb terrortámadástól tartó hatóságoknak is. A rendőrség szakemberei szerint az eredeti tervek túl nagy rizikót jelentettek a terrorveszély szempontjából, különösen a robbanóanyaggal megrakott teherautókkal szemben volt védtelen az épület, ezért az eredeti 7,5 méter helyett 27,5 méterrel beljebb hozták az épületet az utcafronttól, és a torony egy hatvan méter oldalú, titánelemeket is tartalmazó fémszerkezettel megerősített betonkockán nyugszik majd.

Az új, biztonságosabb tervet egyébként az a David Childs készítette, aki a 2001-ben ledőlt World Trade Centert is tervezte. Az eredeti tervek engedély nélküli átalakításáért idén júliusban Liebskind beperelte az építtető Larry Silversteint, akitől 850 ezer dollárt kér kártérítésként és a többletmunkák munkadíjaként.

Az új, biztonságosabb terv sem aratott nagy sikert az építészek között, a New York Times neves építészkritikusa, Nicolai Ouroussoff, egyenesen egy hatalmas papírnehezékhez hasonlította, amibe "beleszúrtak egy fogpiszkálót", de mások is kritizálták a betonbunkerhez hasonlító alapzatot.

Ki bérelné ki?

A projekt sikerét az is veszélyeztette, hogy a New York-i cégek nem nagyon akartak irodát bérelni a több mint 241 ezer (pontosan 241,548) négyzetméter hasznos alapterületű toronyházban. Larry Silversteint végül a kormányzat mentette meg, így a 2012-ben megnyíló épületben főleg kormányzati szervek irodái lesznek majd, a cégek pedig a Freedom Tower mellett felépülő, kisebb toronyházakban bérelnek majd helyiségeket.

Mert, hogy több toronyház is épül majd a Freedom Tower körül, amiket világhírű építészek, a londoni Norman Foster és Richard Rogers, és a tokiói Fumihiko Maki terveztek. A XVIII. Századi Szent Pál kápolnával szemben épülő Kettes Torony például magasabb lesz, mint az Empire State Building az antennája nélkül, a teteje pedig négy gyémántot idéző, éjszakára kivilágított, óriási rombuszalakzatban végződik majd. Ez a rombuszmintázat visszaköszön a 352 méter magas Hármas Torony terveiben is, ugyanis a torony kívülről is jól látható fém tartószerkezete is rombuszokat rajzol majd ki.

Emlékeznek is

Az emlékpark tervei!
Fotó: EPA

Az épületek mellett persze emlékparkot is terveztek a Groun Zero helyére. Két, utcaszint alá süllyesztett, a WTC alaprajzát mintázó medencével és mesterséges vízeséssel állít emléket a szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak New York, éppen ott, ahol a két ikertorony áll majd. A Visszatükröződő hiány címet viselő pályaművet ötezernél is több pályázat közül választotta ki a bírálóbizottság. Michael Arad izraeli születésű New York-i építész és Peter Walker győztes terve szerint a két négyzet alaprajzú medencét nyugat felől kőfal határolja majd, a lépcsőzetesen kialakított zúgókra pedig a terrortámadások összes ismert áldozatának nevét is rávésnék.

Az emlékmű alá temetik, légmentes kamrákba azt a több tízezer emberi maradványt, végtagokat, torzókat és belső szerveket, amelyeket nem tudtak azonosítani a támadás óta eltelt évek alatt. A maradványokat jól megközelíthető kamrákba helyezik, hogy a DNS-vizsgálat technikájának fejlődésével esetleg újból meg lehessen vizsgálni azokat.