Judit
-2 °C
8 °C

Jan Garbarek: Nem stílusokban gondolkozom

2006.04.17. 23:37
Május 10-én a Budapesti Kongresszusi Központban lép fel a norvég dzsessznagyság, Jan Garbarek (bár ő magát nem tartja dzsesszistának, mint az interjúból kiderül). A budapesti fellépés érdekessége, hogy az ütőhangszerek mögött a világ legjobb indiai dobosának tartott Trilok Gurtu ül majd. Garbarek csak nagyon ritkán ad interjút, így itt az egyedülálló lehetőség, hogy megtudja, mit művel a világhírű zenész a norvég hegyekben, illetve mit gondol az unalmas popzenéről és a magyar tárogatóról.

Véleménye szerint a "dzsessz" megfelelő kifejezés az Ön zenéjére?

Sokak számára igen, nekem nem igazán... Minden attól függ, hogy hogyan írjuk le a dzsesszt, mi a dzsessz definíciója. Számomra a dzsessz valami olyasmi, amit 1920-tól úgy '60-'65-ig játszottak, vagy ahhoz hasonló. Nem vagyok biztos abban, hogy ez idő után bármit dzsessznek nevezhetünk. Persze vannak, akik még mindig a régi kifejezésmód szerint játszanak, ami természetes, mint ahogy az is, hogy ezt dzsessznek nevezik. De a késői Miles Davis vagy a Weather Report után - és a későbbi "világzenéket" követően - egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy mindenki ugyanazt nevezi dzsesszzenének.

#alt#

De az improvizáció a dzsessz alapja, és annak is, amit Ön csinál. Ilyen értelemben nevezhetjük dzsessznek az Ön művészetét?

Természetesen bármit nevezhetünk úgy, ahogy akarunk. Számomra azonban Louis Armstrong, Duke Ellington vagy Count Basie, Ella Fitzgerald és mindezek az emberek, Charlie Parker..., jelenti a valódi dzsesszt. De mondjuk Miles munkásságának utolsó tíz éve véleményem szerint már nem nevezhető kizárólag dzsessznek. Mint tudjuk, már jó ideje ezeknek a dolgoknak egyfajta keveredése észlelhető.

Kezdetben nagy hatással volt Önre John Coltrane zenéje. Volt-e olyan pillanat, amikor megkérdezte saját magától, hogy "ez az én saját zeném, saját nyelvem vagy "csak" megyek előre valaki más nyomdokait követve?" Volt ilyen pillanat a pályafutásában?

Amikor egészen fiatal voltam, nyilvánvalóan úgy próbáltam zenélni, mint ahogy azt példaképem, John Coltrane tette. Egyszerűen úgy szerettem volna játszani, mint ő. Ugyanazt a hangzást kívántam elérni mint ő, azon a zenei nyelven akartam kifejezni magam, mert ez inspirált engem. De ahogy egy kicsit idősebb lettem, és különböző zenészekkel különböző típusú zenéket játszottam, felvetődött ez a kérdés. Emlékszem, egyik este barátaimmal játszottunk a klubban, nagyon változatos repertoárunk volt. Hamarosan felfigyeltem arra, hogy az egyik számban az egyik zenész játékstílusának egy darabját tettem volna át, a következőben egy másik muzsikus stílusát szerettem volna túlszárnyalni, viszont rövidesen rájöttem, hogy ennek így nem sok értelme van. Volt egy periódus ezt követően, amikor nem frazíroztam olyan sokat, vagyis játszottam, de nem fújtam annyi hangot, és nem cifráztam agyon a futamokat. Elkezdtem egy kissé letisztítani saját játékomat, miközben rengeteget hallgattam más zenészeket. Ekkor már inkább csak megpróbáltam az ő - hozzám közelálló - zenei világukba belekóstolni, minthogy engedjem magam vezetni más zenészek által, mint ahogy azt korábban tettem. Szóval, határozottan volt egy ilyen időszak, egy felismerés, de pillanatok is, amikor túl sok lett mindenből, amikor betelt a pohár - de igyekeztem komolyan venni ezeket a dolgokat.

Jó ideje nem adott ki új stúdiólemezt. Dolgozik valami új albumon?

Még ebben az évben szeretnék befejezni néhány zenét, tehát valószínűleg késő ősszel vagy a jövő év elején ismét stúdióban leszek. Az igaz, hogy már egy pár év eltelt az utolsó lemezem óta, de korábban még több idő telt el az azt megelőző lemezek kiadása között...

Mi történt? Miért fogta vissza magát?

Ezen még nem gondolkoztam igazából. Nagyon sokat játszom, sokat turnézom (saját zenekara mellett a brit Hilliard énekegyüttesel is - a szerk.) és hát, gyorsan múlik az idő... (nevet).

És mit csinál, sokat kertészkedik?

Nem, egyáltalán. Nem igazán vagyok egy kertészkedő alkat, nem is érzek magamban ez iránt késztetést. Nincs is már kertem, csak egy faházam van a hegyekben, ráadásul olyan magasan, ahol a fenyőkön kívül semmi más nem terem.

Mivel foglalja el magát, amikor felmegy a házba?

Nagyon sokfélét tudok ott csinálni. Zenét szerzek, kedvemre gyakorolhatok, csiszolgathatom a szerzeményeimet, és amit a legjobban szeretek, sétálhatok a hegyekben, akár síléccel télen vagy nyáron gyalog.

Ilyenkor egyedül szokott menni vagy inkább társasággal?

Általában egyedül megyek, de mindig elmondom a feleségemnek, hogy melyik útvonalon, hogyha bizonyos idő elteltével nem érnék vissza, akkor felküldhessen utánam valakit. Tudja, a norvég hegyvidék embert próbáló világ, bármi megtörténhet. Kell hogy legyen egy jó "biztosító kötél".

Gondolom, ott fenn még a telefon sem mindig segít...

Nem nagyon számíthat rá, csak ha szerencséje van, és mondjuk egy hegytetőn kerülne bajba, ahol éppen lehet térerőt találni. De lent, a völgyek mélyén is elakadhat, szóval jobb, ha egy saját biztonsági háló van az ember körül.

El szokta kísérni a lánya is?

Néha igen, akkor fölmegyünk együtt, akár dolgozni is. Ő ugyancsak zenész, és ha valami kis segítségre van szüksége, szívesen teszem, tudja hogy van ez... Persze van, amikor az egész család felmegy, a feleségem, a lányom és az ő családja is, akkor amolyan hétvégi program ez. Igen jó ott aludni fenn, amúgy is négy-öt órás autóútra van az otthonunktól, szóval van, amikor egy-két hétre is ott maradunk.

Coltrane-től a skandináv dzsesszig
Garbarek John Coltrane művészetének hatására autodidaktaként kezdett zenét tanulni 1961-ben. Elsőként tenorszaxofonon játszott, később a szoprán- és basszushangszereken is. Coltrane zenéjét követve számos hatás érte, melynek köszönhetően sikerült világszerte egyedülálló játékstílusát kialakítani. Zenéje karakterisztikusan skandináv dzsessz, melodikus és atmoszférikus. Neve egybefonódott a világ egyik legjelentősebb lemezkiadója, a német ECM sikereivel, melynek időközben vezető komponistája és első számú sztármuzsikusa lett. Zenekaraiban olyan muzsikusok fordultak meg, mint Ralph Towner, Egberto Gismonti, Charlie Haden, Shankar, Ustad Fateh Ali Khan, Nana Vasconcelos, Mari Boine vagy Manu Katché. Jan Garbarek egyöntetű vélemény szerint Európa legjobb szaxofonjátékosa, ritkaságszámba menő koncertjei iránt óriási az érdeklődés mindenütt.

Különben nagyon büszke lehet a lányára, Anja Garbarekből híres popénekesnő lett! Gondolja, hogy jó dolog a zenei élet részesének lenni, megpróbálni sikeressé válni?

Ez abszolút bizonytalan dolog. Nagyon szeretned kell, nagyon a részesévé kell válnod és ezután szerencsésnek kell lenned, hogy létrehozz valamit, és hogy egyáltalán esélyt kapj a szereplésre. Én szerencsés voltam az én időmben, és neki is elég jól sikerül mostanában. A mi családunk ebben elég szerencsés ezek szerint... (nevet). Ehhez igen erős motiváció kell persze, te kell hogy irányíts, ez az, amire szükség van, aztán már úgyis magától jön, hogy mit kell tenned. Ha leülsz, és végiggondolod, milyen sokféle munkát tudnál végezni az életben? Lehetnél hentes vagy muzsikus, bármi. És a zenész szakmát választani nem biztos, hogy feltétlenül a legjobb út... Abban viszont biztosak lehetünk, hogy noha más munkát is tudnánk végezni mindannyian, de rendkívül fontos a motiváció, irányítanod kell a motivációs erőket.

Támogatta a lánya zenei pályáját egészen a kezdetektől?

Igen, mindig, természetesen. Ám valójában ő nem igazán a zene iránt vonzódott kamaszkorában. Inkább színésznő akart lenni, jobban vonzotta a színház világa. Aztán egyszer felkérték énekelni, úgy 18 éves kora körül, nekem tetszett, amit hallottam és másoknak is, aztán hirtelen kapott egy ajánlatot, hogy lemezt készítsen. Attól kezdve jórészt a zene tölti ki az életét, annak ellenére, hogy soha nem képezte magát mint énekesnő vagy mint zenész.

Csakúgy, mint Ön.

Mint én, valóban.

Szereti azt a zenét, amit a lánya csinál? Sokban különbözik attól a fajta dzsesszes hangvételű muzsikától, amit Ön művel.

Kimondhatatlanul szeretem! Nekem is odaadja azokat, amiket ő hallgat, és ez néha nagyon inspiráló számomra. Az a zene, amit hallgatsz, érezteti hatását a munkádon, így rám is hatással voltak már az ő ötletei.

Készítettek már közös lemezt?

Ebben az értelemben nem... Úgy értem, hogy én nem szaxofonozom az albumain, de volt már, hogy néha bevont engem is mint hangszerelőt. Amikor szüksége van mondjuk egy hangzásra, vagy fafúvós szakértelemre vagy valami hasonlóra. Egyszer még írhatok is valamit, hogy segítsem őt.

Az jelent valamit, hogy az albumgyűjteményében olyan lemezeket találunk, mint Brian Eno, Kate Bush, Laurie Anderson és talán Prince?

Legalább egy albumom van mindegyikőjüktől, inkább csak referenciaként, de valójában nincs többre szükségem. Persze a lányomnak több van, igen, rengeteg. Szeretem ezeket az előadókat és hallgatom is. Amikor viszont egyedül, saját szórakoztatásomra hallgatok zenét, akkor leginkább a komolyzenét szeretem. Dzsesszt ma már nem túl gyakran, de ha mégis, akkor a régi lemezeimet teszem fel, Dexter Gordont, Gene Ammonst, Coltrane-t és Milest.

És hogy áll a popzenével?

Mint "szakmabéli", a mai napig érdekel bizonyos értelemben, hogy merre tart az emberek ízlésdivatja általában, de a legtöbb populáris zene gyakran unalmas számomra, és nem törekszem arra, hogy rendszeresen hallgassam. Akárhogy is, ebben a korban, amiben élünk, úgy érzed, hogy ez a fajta zene "letörölhetetlen", mindenütt jelen van, repülőkön, vonaton, mozikban, mindenütt. Hallod az üzletekben, a televízióban, a liftben, az ember ki van téve egy csomó olyan zenének, amire nincs is igazán szüksége és nem is érdekli. De hogy mi iránt érdeklődöm...? Egyfajta... hogy is mondjam csak... a zene egyfajta etnológiai jelenléte iránt. Érdekes számomra, hogy a zenék milyen irányba hatnak, és hogyan fejlődnek más-más közegben és területeken. Az sem baj, ha valami meg sem érint igazán személyesen. Mivel nem "stílusokban" gondolkozom, azt hiszem, hogy mindenféle zenének, a zene minden irányzatának adott a lehetőség, hogy hasson rád és valamilyen módon kifejező legyen. Persze minden attól függ, hogy hogyan művelik azt, hogy ki az előadó és hogy az a zene hogyan van megcsinálva. Hogy végül is kivált belőlünk valami reakciót, vagy nem.

Az utolsó kérdés: mit mond Önnek az a magyar szó, egy magyar hangszer neve, hogy "tárogató"?

Egy csodálatos hangszer neve. Tényleg az. Egyik magyarországi látogatásomkor kaptam ezt a gyönyörű hangszert, sok kollégám irigyel is érte...

Valóban?

Persze, nagyon is!

Könnyebb játszani rajta, mint szaxofonon?

Azt gondolom, a hangszerek megszólaltatásának mikéntje minden esetben vagy nagyon könnyű vagy nagyon bonyolult. Ez attól függ, hogy mit akarunk játszani rajta. A tárogató nyilvánvalóan mechanikailag egyszerűbb hangszer, mint a szaxofon, így bizonyos darabokkal próbálkozni rajta sokkal bonyolultabb lehet. De ha szem előtt tartjuk, hogy milyen hangszeren játszunk, és arra használjuk, amire kell, akkor az is egy "könnyű" hangszer lesz, és áradni fognak belőle a dalok. A tárogatóra azt mondanám, hogy olyan, mint egy fából készült szopránszaxofon. Emiatt rendkívül eredeti és természetes szépségű a hangja, imádok ezen a hangszeren játszani. Még nem készítettem felvételt vele, lehet, hogy most érkezett el az ideje.

Az interjút Cservenka Ferenc készítette, eredetiben a Juventus rádióban lehet meghallgatni április 24-én este 8-kor.