Bizonytalan a jövő nyári Glastonbury fesztivál

2001.11.29. 15:33
Egy hónapjuk van a Glastonbury rockfesztivál szervezőinek, hogy a rendőrség csütörtöki elutasítása után időben kérjenek engedélyt a százezres tömegeket vonzó találkozó megrendezéséhez.
Közbiztonsági okokra hivatkozva utasította vissza a minap a mendip megyei rendőrség azt a kérvényt, melyben Michael Eavis, a fesztivál főszervezője a megrendezési jogokért folyamodott. A fesztivál csapatának legkésőbb december 28-ig kell beadnia a végleges tervezetet ahhoz, hogy a jövő nyári rendezvény biztosan sínre kerüljön.

Az egyik legnagyobb látogatottsággal büszkélkedő három napos Glastonbury fesztivált utoljára 2000-ben rendezték meg, ám az akkori katasztrofális viszonyok miatt tavaly betiltották. A helyi önkormányzat emberei szerint két éve a hivatalosan bejelentett tömeg duplája, közel 200 ezer ember volt jelen a helyszínen, ezért 6000 fontra meg is büntették a rendezőket.

Eavis most másfél millió fonttal (kb. 600 millió forint) emelte a biztonsági célokra fordítandó összeget (összehasonlításképpen: az idei Sziget összköltségvetése 900 millió volt.). A pénzből egy különlegesen tervezett, közel négy méter magas acél kerítéssel vennék körbe a helyszínt, így tartva távol a két évvel ezelőtti bajokat okozó kerítésmászó bliccelőket.

A megnövekedett biztonsági kiadásokat természetesen nem saját zsebből szeretnék kifizetni, ezért a két évvel ezelőtti - hivatalosan bejelentett - 105 ezres látogatói számot 135 ezerre emelnék a szervezők.

A rockfesztivál 1970 óta az egyik legfontosabb állomás a nyáron turnézó zenészek között. Glastonburyban fellépett már David Bowie, Joan Baez, Peter Gabriel, a Prodigy, a Radiohead és a Massive Attack is. A jövő évi programot sűrű homály fedi. A résztvevők közül eddig egyedül Rod Stewart neve fix, de a rendezők remélik, hogy Niel Young is fellép a fesztiválon.