Nobelosok a BAH-nál

2004.04.23. 14:06
A XI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Demszky Gábortól és Johannes Rautól sűrű programjában két irodalmi Nobel-díjas - Günther Grass és Kertész Imre - beszélgetett a Kongresszusi Központban.
Bence mondta, hogy minden út hegyen át vezet a helyre, úgyhogy dübörgő túristabuszok belsején átkerékpározva, késve és erősen szaturáltan tülekedtem a Kongresszusi Központ pavilonokkal telezsúfolt folyosóin battyogó bácsikák mögött, a szomjhalál árnyékával tarkómon a pulthoz. Ahol aztán látványosan gőzölögve várakoztam a vízre egy fél liter olasz koffeint rendelő bácsika mellett. Az olcsó, de szép színű váz tompán dőlt a Bartók terem teltházába, míg a tudósító teste köré tekert fordítógéppel diveolt a közönség felszínén a lezserebb Lehár terembe.

Sztereológ

A nobelosok indokoltan ünnepélyes beszélgetése jó irodalmias volt, és emiatt korlátozottan beszélgetés jellegű. A kérdésre, hogy nem veszélyezteti-e az íróságot a pártpolitikai (szocdem) szerepvállalás Grass elmondja, hogy szerinte nem, mert a demokrácia folyamatosan veszélyben van és tenni kell azért, hogy fennmaradjon. A német író szerint ez még a terrorizmus elleni harcnál is fontosabb.

Kertész Imre elmeséli miért utálta a kádárizmus borzasztó vidámságát és hogy részben emiatt kívánja függetleníteni az írást a politizálástól. Említi továbbá, hogy antiszemitizmussal kapcsolatos személyeskedő jellegű közéleti vitákban kényszerül részt venni. Kertész szeretné továbbá, hogy ne legyen a világon terrorizmus, ellenben legyenek jó kis kiülős kávézók.

Csemegék

A Nemzetközi Könyvfesztivál letaglózó szellemi intenzitásának hatása alatt észrevételezzük, hogy a szőke iskoláscsajokon kívül más jó csajok is nagy számban képviselik a jó csajokat az egyébként kampánygépként (levadászva: barátságos Csillag István, siető Görgey Gábor) is működő eseményen. Tudósító lelkesedése a könyvfesztiválok iránt az évek során meglehetősen elapadt, különösen vonatkozik ez a durván túlzsúfolt és feszített vásárokra. Másrészt viszont le a kalappal a német és magyar irodalom előtt.

Az izgalmat jólesően csökkenti a bejárat előtti vidám Wass Albert stand, ahol révedezve összegezzük, hogy a sok Nobel-díjas miatt, továbbá a fentebb említett okokból elég jó kis esemény a Nemzetközi Könyvfesztivál. Rögtön ezután két nagytestű kutya póráznál fogva húz egy nőt a földön, a járdából kiálló zöld határolókarók felé.